14 magyar utazik Izraelbe, hogy szembeszálljon Európával

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
14 magyar utazik Izraelbe, hogy szembeszálljon Európával

Tizennégy cselgáncsozó képviseli a magyar színeket a csütörtöktől szombatig tartó 67. Európa-bajnokságon Tel-Avivban.

Az Eb-n a férfiaknál és a nőknél is kilenc-kilenc versenyzőt indíthatna Magyarország, viszont a férfiak válogatásánál Pánczél Gábor szövetségi edző előterjesztésére nyolc induló mellett voksoltak az edzők.

A hölgyeknél Toncs Péter szövetségi edző kitöltötte volna a keretet, csakhogy a nehézsúlyú Kárpáti Emese megsérült. Később kiderült, hogy a 81 kilogrammos Tóth Benedek és az 57 kilós Özbas Szofi sem utazhat, így a korábban közölt keret két fővel 14 versenyzőre csökkent.

Nagy András sportigazgató az MTI-nek úgy nyilatkozott, hogy két érem a célkitűzés Izraelben.

“Szakáganként egy éremért utazunk az Eb-re. Ez a torna még nem része a májusban elrajtoló olimpiai kvalifikációnak, néhány neves dzsúdós már jelezte, hogy kihagyja a versenyt, de így is nagyon erős mezőnyre számítok”

– fogalmazott Nagy András.

Az Európa-bajnokság rendhagyó lesz, ugyanis csupán három napig tart majd, mivel a csapatversenyt külön rendezik meg, július 18-án Jekatyerinburgban.

Tavaly a varsói Eb-ről Csernoviczki Éva, Joó Abigél és a férfi csapat révén három bronzéremmel tértek haza a magyarok.

Az idei Eb-nek a 8000 férőhelyes tel-avivi Convention Center 2-es csarnoka ad otthont, ahol 44 ország több mint 400 dzsúdósa lép tatamira. Izraelben ez lesz az első Európa-bajnokság.

A magyar Eb-csapat:

férfiak:
Szabó Csaba (60 kg), Gorjánácz Zsolt (66 kg), Csoknyai László (81 kg), Tóth Krisztián (90 kg), Vér Gábor (90 kg), Cirjenics Miklós (100 kg), Ohát Zalán (100 kg)

 

nők:
Csernoviczki Éva (48 kg), Pupp Réka (52 kg), Szabó Katinka (52 kg), Karakas Hedvig (57 kg), Gercsák Szabina (70 kg), Salánki Evelin (78 kg), Szigetvári Mercédesz ( 78 kg)

folytatás

Legkedveltebb hírek
Fontos változás, hogy a csonthéjas és héjas kultúrájú gyümölcsök (például kajszi, őszibarack, cseresznye, meggy, dió, mogyoró, mandula) is bekerültek abba a körbe, melyek után a legbővebb, kilenc kockázatra fedezetet nyújtó ?A? típusú biztosítási csomag köthető
2019-03-26 18:17:37 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Megszökött az EMMI Budapesti Javítóintézetének az egyik lakója, amikor tárgyalásra vitték a Markó utcai bíróságra
2019-03-26 18:02:21 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Lengyel Balázs: Hármasban, 11 perc Kétségkívül ez lesz az egyik film a mezőnyből, amiről a legtöbbet fogunk beszélni idén, ha másért nem, hát azért, mert a Lajkó, cigány az űrben után Lengyel Balázs csaknem ötven évvel később újra összehozta a Szerelmesfilm nagy párosát, Halász Juditot
2019-03-26 17:48:58 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Az Országos Roma Önkormányzatot mélységesen felháborítja Pócs János fideszes országgyűlési képviselő botrányt kavaró videója, amin látni, ahogy a politikus egy kazánba zárja egyik alkalmazottját
2019-03-26 17:43:46 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Tom Holland, aki a Marvel Studios és a Sony új, közös Pókembere, tökéletes választásnak bizonyul a szerepre minden egyes újabb nappal, hála vicces bénázásainak
2019-03-26 17:42:33 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Bár a drukkerek kétkedve fogadták a hírt, azért rögzítsük: az egyik legnépszerűbb ketrecharcos, Conor McGregor bejelentette visszavonulását
2019-03-26 17:35:03 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez