Egy éve kapható, és viszik, mint a cukrot

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Egy éve kapható, és viszik, mint a cukrot

A japán Nintendo tavaly márciusban dobta piacra a Switch névre keresztelt legújabb konzolját, amit jelentős kételkedés előzött meg mind a videojátékos ipar, mind a vásárlók részéről, hiszen a vállalat korábbi gépe, a Nintendo Wii U hatalmas bukta lett: béna volt a hardver, kevés igazán jó játék jelent meg rá, és a Nintendo Wii-hez képest nevetségesen keveset adtak el belőle.

2017-re viszont összeszedte magát a cég, és tavasszal előálltak az asztali konzolként és hordozható gépként is funkcionáló Nintendo Switch-csel, ami az elődjénél sokkal nagyobb siker lett. Ezt bizonyítja az is, hogy az elmúlt évben a vállalat 17,8 millió példányt értékesített belőle világszerte – ami már most legalább két millióval, mint amire a Wii U volt képes öt évre nyúló életciklusa alatt.

Ez a szám ugyan elmarad az Xbox One (kb. 40 millió) és a PlayStation 4 (kb. 80 millió) eladásaihoz képest, de a Microsodt és a Sony gépei már közel öt éve kaphatók, míg a Nintendo üdvöskéje alig több, mint egy éve van a piacon. A gép sikere egyrészt köszönhető a speciális kialakításnak, továbbá annak, hogy olyan kiváló, úgynevezett system seller játékok jelentek meg rá, mint a The Legend of Zelda: Breath of the Wild, a Super Mario Odyssey vagy éppen Mario Kart Deluxe 8.

Éllovasból sereghajtó lesz a Microsoft Ha folytatódnak a trendek, a Nintendo Switch is le fogja nyomni az Xbox One-t.

A Nintendo tehát felszállóágban van, a Nintendo Switch-et viszik, mint a cukrot, és ha a cég képes tartani ezt az ütemet, akkor könnyen lehet, hogy 2018 végére tényleg a második helyre ugranak a konzolok videojátékos versenyében, maguk mögé utasítva a hibát hibára halmozó Microsoftot.

Birkás Péter korábbi cikkei Húszezer ember maradt víz nélkülMásfél milliót nyert a nagyi, aki jól tippelt Lajos herceg nevéreEgy hete feküdt holtan a kádban, mire rátaláltak a magyar nőre
folytatás

Legkedveltebb hírek
2018-10-18 13:08:00 | Hozzászólások: 0 | Múlt-Kor
A szeptemberi 11-i terrortámadások súlyosságához hasonlította Alex Stamos, a Facebook korábbi biztonsági főnöke a 2016-os amerikai elnökválasztáson történt orosz beavatkozást
2018-10-18 13:03:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
A szőke szexszimbólum és férje, Joe DiMaggio a nászútjukat töltötték Japánban 1954 februárjában, amikor Monroe meghívást kapott John E
2018-10-18 12:37:00 | Hozzászólások: 0 | Múlt-Kor
Ezzel párhuzamosan az okozott kár értéke is sokat ugrott, a hamisított kártyákkal való trükközés viszont csökkenést mutat
2018-10-18 12:33:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Magyarországon is bemutatta legújabb CineBeam lézerprojektorát az LG Electronics
2018-10-18 12:10:37 | Hozzászólások: 0 | FN -tech
Összefogott négy nagy részvényes alapkezelő, hogy 2019 májusában elmozdítsák Mark Zuckerberget a Facebook elnöki pozíciójából
2018-10-18 12:04:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez