Megduplázta bevételét a kománykedvenc stadionépítő

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Megduplázta bevételét a kománykedvenc stadionépítő

A kisvárdai stadiont is építő Penta Industry Kft. 5,4 milliárd forintról 11,4 milliárdra duplázta bevételét 2017-ben – derült ki a friss cégbeszámolóból.

Az átlagosan 60 munkavállalót foglalkoztató kormánykedvenc cég, az elmúlt években sorra nyerte a nagy értékű állami és önkormányzati közbeszerzéseket. A társaságot 2011-ben alapította a Penta Általános Építőipari Kft., és villámgyorsan felfutott: 2013-ban 1,7 milliárdos árbevételt ért el, 2015-ben már 4,6 milliárdnál tartott, az igazán nagy ugrás pedig tavaly következett be, amikor a 11 milliárdot is meghaladta a forgalma.

A Penta Industry százszázalékos tulajdonosa Ramor Gábor Frigyes, akinek 117 millió forint osztalékot fizetett ki a társaság a múlt évi, 476 milliós adózott eredményből.

Többek között 2,4 milliárdért építenek stadiont Kisvárdán, a vizes vb-t felügyelő Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter szűkebb pátriájában. A stadionépítés eredetileg nettó 2 milliárd forintos értékről szólt, de ez tavaly december végére felcsúszott 2,4 milliárdra. E mellett a Penta lett a vizes vb egyik nagy nyertese, ők építhették a vizes vb városligeti helyszínét 4,9 milliárdért.

Budapest, 2017. július 13.
A 2017-es vizes világbajnokság szinkronúszó versenyeinek helyszíne a Városligetben, a Vajdahunyad vára mellett 2017. július 13-án.
MTI Fotó: Illyés Tibor

A Magyar Nemzet szerint a cég összesen 5,3 milliárd forintnyi állami megbízást nyert el a vizes vb-hez köthetően. Ebben benne van a Fidesz bölcsőjeként emlegetett Bibó-szakkollégium felújítása is, amit ? közbeszerzés nélkül ? 405 millióért vihettek tavaly. Legutóbb nettó 139 millió forintos munkát nyertek, ennyiért újíthatják fel az állam által nemrégiben megvásárolt, budapesti BOK (volt Syma) csarnok atlétikai pályáját, erről itt írtunk.

A Penta építhette 2016-ban 1,4 milliárdért a mezőkövesdi sportszállót, amely egy kemping helyére épült, és amely drágább lesz, mint a mellette készülő focistadion. A megrendelő a Mezőkövesdi Sportegyesület volt, amelynek elnöke Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára.

Kiemelt képünkön a kisvárdai stadion látványterve látható. Fotó: Kisvárda FC

folytatás

Legkedveltebb hírek
Rendező: Stephen Gaghan Szereplők: Matthew McConaughey, Edgar Ramirez, Bryce Dallas Howard
2019-07-20 01:30:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Érzelemdús, szenvedélyes, izgalmakkal tarkított - minden, amit a sztárpárok napról napra átéltek a műsor forgatásakor
2019-07-19 23:51:49 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
 Ma este jön a finálé! Ne maradj le a legütősebb pillanatokról!
2019-07-19 23:51:07 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Három körön át fej-fej mellett haladtak a párosok férfi tagjai
2019-07-19 23:33:04 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Ismét a vízé volt a főszerep a modell nagy bánatára
2019-07-19 23:32:50 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
 A legbátrabb páros a fináléhoz érkezett. Ne maradj le a végjátékról! 
2019-07-19 23:30:14 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez