Elkezdték építeni Buda legnagyobb plázáját, itt vannak a látványtervek

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Elkezdték építeni Buda legnagyobb plázáját, itt vannak a látványtervek

Az ország legnagyobb multimodális, azaz több közlekedési módot összekötő csomópontjában kezdte meg az Etele Plaza építését a Futureal-csoport. Az 54 ezer négyzetméter bérbeadható területű bevásárló- és szórakoztatóközpontot várhatóan 2020-ban nyitják meg a nagyközönség számára. A Kelenföldi pályaudvar, a 4-es metró, illetve az M1?M7 autópályák fővárosi bevezető szakaszának találkozásánál megvalósuló pláza – közvetlen járatokkal – akár 10 perc alatt is elérhető a belvárosból. Az Etele Plaza, a várakozások szerint naponta mintegy 40 ezer vásárlót vonz majd a fővárosból, az agglomerációból és a közlekedési csomópontból könnyen elérhető vidéki városokból. Az új bevásárlóközpont közvetlen közelében fekvő Etele tér jelentőségét jelzi, hogy a 4-es metró végállomását, a Kelenföldi vasútállomást, illetve a buszpályaudvart naponta mintegy 165 ezren veszik igénybe már ma is.

A leendő központ elsődleges vonzáskörzete Budapest egyik legsűrűbben lakott területe, ahol mintegy 235 ezren élnek. A környék lakói az országos átlagos vásárlóerő 125 százalékával gazdálkodnak viszonylag alacsony kiskereskedelmi ellátottság mellett.

Futureal-csoport 200 üzlet, 1300 parkoló

A modern megjelenésű Etele Plazaban 200 üzlet kap majd helyet, ahol a tervek szerint minden eddiginél nagyobb számban és nagyobb alapterületen képviseltetik magukat a legnagyobb divatmárkák. A divatüzletek mellett élelmiszer-áruház, éttermek, kávézók, multiplex mozi, fitneszterem, gyermekjátszóház és egyéb szolgáltatások széles köre, valamint közel 1300 parkolóhely várja majd a látogatókat.

Az épületben a legfejlettebb helymeghatározó és navigációs rendszer könnyíti meg a parkolást az üres férőhelyek feltüntetésével, a plázában pedig a vásárlóknak segít megtalálni a kiválasztott üzletet vagy szolgáltatást egy mobilalkalmazáson keresztül.

Az Etele Plaza egyedi szolgáltatóközpontjában lehetőség lesz az interneten rendelt áruk átvételére, illetve visszaküldésére, valamint a megvásárolt termékek házhozszállításának megrendelésére is.

Futureal-csoport Egyedülálló világ

A bevásárlóközpont külső megjelenését a főbejárati homlokzat Magyarország legnagyobb – külön szerkezeti megtámasztás nélküli ? 30 méter magas és 30 méter széles függönyfal szerkezete, valamint a homlokzaton térben kiugró és visszahúzott dobozszerkezetek formavilága határozza meg.

A belső térben, a lágy vonalvezetés mellett, egy közel 200 négyzetméteres interaktív LED kijelzős média felület hozza el Magyarországra a bevásárlóközpont-dizájn legújabb generációját.

Az Etele Plaza elegáns előcsarnoka, a divatmárkák folyosói, az attraktív belső rendezvénytér, valamint az éttermi szinthez közvetlenül kapcsolódó terasz teremt majd egyedülálló világot a látogatók számára.

Futureal-csoport Fenntarthatóság és innováció

A BREEAM fenntarthatósági minősítést már a tervezési fázisban megkapó, környezetbarát bevásárló- és szórakoztatóközpont közvetlen közelében épül a Futureal-csoport eddigi legnagyobb, ikonikus irodafejlesztési projektje, a Budapest ONE irodapark, Őrmezőn.

Az összesen több mint 65 ezer négyzetméteres irodaház első üteme közel 25 ezer négyzetméter bérirodát, valamint 2600 négyzetméter kereskedelmi és szolgáltatóegységet, emellett tágas zöld területeket és 480 férőhelyes mélygarázst is biztosít majd a központ több ezer dolgozójának. A Budapest One emellett az elsők között szerezte meg a nemzetközi WELL Building Platina előminősítését, amely a dolgozók egészségi állapotára és közérzetére pozitív hatást gyakorló szempontokat ismeri el az épületek tervezése során.

Dél-Buda legfontosabb központjának ad új lendületet a Budapest ONE és az Etele Plaza megépítése. A Magyarországon egyedi megjelenésű bevásárló- és szórakoztatóközpont eddig a környéken nem elérhető vásárlási lehetőséget kínál majd a vonzáskörzetben lakók és egész Budapest számára, Dél-Buda szívében, mégis, csupán tíz percre a belvárostól. Az épület tervezése és kivitelezése során kiemelt figyelmet fordítottunk a fenntarthatóság és az innováció követelményeire, Budapest első okosplázájában korábban nem tapasztalt vásárlói élmény várja majd az idelátogatókat

? mondta Tatár Tibor, a Futureal vezérigazgatója.

folytatás

Legkedveltebb hírek
Vlagyimir Putyin a legnépszerűbb politikus a nagyhatalmak vezetői közül Magyarországon ? derül ki a Globsec biztonságpolitikai intézet friss Globsec Trends 2018 című tanulmányából
2018-05-20 17:37:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
A harmadik Fidesz-kétharmad gyors egymásutánban háromszor is utcára vitte az embereket, először egy héttel a választások után, utoljára akkor, amikor esküt tett Orbán
2018-05-20 17:35:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Ettől alighanem felbőszül Anett.
2018-05-20 17:27:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
A független Mellár Tamás bejelentette, hogy belép a Párbeszéd frakcióba, ami így megmenekült
2018-05-20 16:32:11 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Stollár Fanny a selejtezőben két mérkőzést nyerve főtáblára jutott a nürnbergi salakpályás női tenisztornán, melynek összdíjazása 250 ezer dollár
2018-05-20 16:25:14 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
A Pécsről bejutott független képviselő ezzel megmenti a Bősz kilépésével széteső frakciót
2018-05-20 16:21:00 | Hozzászólások: 0 | Index.hu - Belföld
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez