Öt hete kapható, de még mindig legyőzhetetlen

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Öt hete kapható, de még mindig legyőzhetetlen

Április 20-án, azaz nagyjából öt hete jelent meg a God of War-sorozat legújabb része, az idei év egyik legjobb videojátéka, amiről a tesztünkben azt írtuk, hogy nem egy felesleges rókabőr (a sorozat nyolcadik részéről beszélünk), hanem a legendás széria kiváló rebootja, ami nemcsak a történetnek helyet adó környezeten csavart hatalmasat, de a játékmeneten is.

Leteszteltük a God of Wart: isteni lett Kratos legújabb kalandja Egy héttel a premier előtt végigjátszottuk, és minden percét imádtuk.

A 2018-as God of War viszont nemcsak nekünk jött be, de a többi kritikusnak is, és ami ennél is fontosabb, hogy a játékosoknak szintén, hiszen nagyjából egy héttel a premiert követően a Sony büszkén jelentette be, hogy a kopasz Kratos legújabb kalandja mindössze három nap alatt átlépte a 3,1 millió eladott példányszámot. Ezzel az eredménnyel a Sony által kiadott játékok között

a God of War lett a PlayStation 4 leggyorsabban fogyó címe.

A siker ráadásul nem tiszavirág életű, hiszen hiába telt már el több mint egy hónap a megjelenés óta, a Santa Monica Studios munkája továbbra is őrzi a jól kiérdemelt helyét az eladási listák élén, legalábbis az Egyesült Királyságban, ami az egyik legfontosabb piac a videojátékok világában. A görögöt a skandináv mitológiára cserélő God of War olyan programokat utasított maga mögé az utóbbi hetekben, mint a szintén igen sikeres Far Cry 5, vagy a Nintendo Switchre megjelent Donkey Kong: Tropical Freeze.

Habár hivatalos számok egyelőre nem állnak a rendelkezésünkre, azért nem lepődnénk meg, ha a God of War mostanra már átlépte volna az ötmilliós eladási számot, illetve érdemes megjegyezni azt is, hogy a brit eladási listákon ismét ott tanyázik a GTA V, amiről pont a napokban írtuk meg, hogy a 2013-as eredeti megjelenése óta már átlépte a 95 millió eladott példányszámot.

Birkás Péter korábbi cikkei Gyerekként megőrültünk volna ezekért a cipőkértJópofa újítást kapott a Google MapsNemcsak vékony, de kifejezetten erős a Razer új gamer laptopja
folytatás

Legkedveltebb hírek
Medál játékkal folytatódik a küzdelem az Exatlon Hungary-ben
2019-02-20 21:56:40 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Az Exatlon Hungary szerdai adásában egy elképesztően izgalmas Végjáték során csaptak össze a Bajnokok és a Kihívók
2019-02-20 21:55:04 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
A Végjátékban dőlt el, hogy melyik csapatnak kell delegálnia két versenyzőt a holnapi Párbajba
2019-02-20 21:53:01 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
A Végjátékban dőlt el, hogy melyik csapatnak kell delegálnia két versenyzőt a holnapi Párbajba
2019-02-20 21:52:54 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
A Bajnokok azon tanakodtak, hogy melyik Kihívó távozásával járnának jól
2019-02-20 21:50:34 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Csalódottan tértek vissza a Kihívók a Villába. Dorka és Ági elmondták, számítottak arra, hogy ő
2019-02-20 21:49:21 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez