Bajnok lehet a Vidi, kieshet a Vasas

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Bajnok lehet a Vidi, kieshet a Vasas

Története harmadik bajnoki címét szerezheti meg a Videoton a labdarúgó OTP Bank Liga 32. fordulójában, amennyiben Felcsúton legalább ugyanannyi pontot szerez a tavalyi bajnok Budapest Honvéd ellen, mint a második Ferencváros a vendég Diósgyőri VTK ellen.

A székesfehérváriak és a kispestiek egy éve a zárófordulóban a bajnoki címet döntötték el egymás között. Akkor a Bozsik Stadionban volt telt ház, ezúttal a két csapat századik egymás elleni mérkőzésén a felcsúti Pancho Arénában lesz. Az eddigi 99 összecsapáson 46 kispesti és 35 fehérvári diadal mellett 18 döntetlen született.

Szeptemberben Felcsúton 1-1-es döntetlen született, majd a Bozsik Stadionban 4-1-re diadalmaskodott a vendégcsapat. A találkozó esélyese a fehérvári együttes, ugyanakkor a Honvédnak is nagy szüksége lenne a pontokra ahhoz, hogy megtartsa az Európa Liga-indulást érő harmadik helyet, amelyre rajta kívül még három csapat is eséllyel pályázik.

A Videotonnak az az előnye is meglesz, hogy tudni fogja, milyen eredményt kell elérnie az aranyérem megszerzéséhez, ugyanis a rivális zöld-fehérek két órával korábban fogadják a még éppen bennmaradó pozícióban lévő Diósgyőrt.

NB I: a bajnoki hajrában sérül a versenyegyenlőség A Videoton és a Ferencváros között elég ádáz, bírózással tarkított küzdelem zajlik a bajnoki címért, a szövetség mégsem egy időben rendezi a meccseket.

Ha az FTC vereséget szenvedne, a Videoton már bajnokként lépne pályára a Honvéd ellen, mivel akkor mindenképpen megmaradna a két csapat közti hárompontos különbség, de a székesfehérváriak a kettővel több győzelmük miatt utolérhetetlenek lennének.

A bronzra hajtók közül a jelenleg negyedik Debrecen a szerdai Magyar Kupa döntőben vesztes Puskás Akadémiát látja vendégül, míg a története tizedik MK-elsőségét ünneplő, ötödik Újpest a Mezőkövesdhez utazik. Nagy kérdés, hogy utóbbi találkozón melyik csapatnak lesz több motivációja, hiszen a lila-fehérek a kupagyőzelemnek köszönhetően biztosan ott lesznek az Európa Ligában, míg a borsodiak egy sikerrel egy évvel meghosszabbítanák első osztályú tagságukat.

A dobogóra még ugyancsak esélyes Paks az utolsó előtti Balmazújvárost fogadja, a hajdúságiak az elmúlt fordulóban 4-0-ra kiütötték otthon a Debrecent, így jó formában utazhatnak Tolna megyébe. A paksiak legutóbbi két bajnokijukat elveszítették, ezért a legnehezebb helyzetben vannak a harmadik hely megszerzéséért folytatott harcban.

A sereghajtó Vasas a Haladást fogadja, a szombathelyiek ha nyernek a Szusza Ferenc Stadionban, akkor biztosan bennmaradnak, míg az angyalföldiek ezzel szinte reménytelen helyzetbe kerülnének, sőt, ha a Diósgyőr győzne az Üllői úton, ki is esnének.

Az utolsó előtti forduló mérkőzéseit rendhagyó módon – a Bajnokok Ligája döntője miatt – vasárnap rendezik. Az M4 Sport a Ferencváros-Diósgyőr és a Videoton-Budapest Honvéd mérkőzéseket közvetíti.

OTP Bank Liga, 32. forduló

Vasas FC-Swietelsky Haladás, Szusza Ferenc Stadion 17.00, v.: Iványi
Paksi FC-Balmaz Kamilla Gyógyfürdő 17.00, v.: Solymosi
Debreceni VSC-Puskás Akadémia FC 17.00, v.: Bognár
Mezőkövesd Zsóry FC-Újpest FC 17.00, v.: Kassai
Ferencváros-Diósgyőri VTK 17.30, v.: Berke
Videoton FC-Budapest Honvéd, Felcsút 19.30, v.: Andó-Szabó

A tabella:
1. Videoton FC                 31 19   8   4  62-26  65 pont
2. Ferencvárosi TC             31 17  11   3  62-28  62
3. Budapest Honvéd             31 12   8  11  47-50  44
4. Debreceni VSC               31 12   7  12  51-44  43
5. Újpest FC                   31 10  13   8  38-37  43
6. Paksi FC                    31 11   9  11  43-46  42
7. Puskás Akadémia             31 10   9  12  39-45  39
8. Mezőkövesd Zsóry FC         31  9  10  12  35-50  37
9. Swietelsky Haladás          31 10   5  16  34-49  35
10. Diósgyőri VTK               31  9   6  16  42-48  33
11. Balmaz Kamilla Gyógyfürdő   31  7  11  13  35-43  32
12. Vasas FC                    31  8   7  16  36-58  31

Fotó: MTI/Illyés Tibor

folytatás

Legkedveltebb hírek
Az Apollo-program Hold-küldetéseinek során hat sikeres expedícióval összesen 12 asztronauta sétálhatott a holdfelszínen
2018-07-23 12:58:42 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
A Győri Járási és Nyomozó Ügyészség jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy 35 éves férfival és társával szemben
2018-07-23 12:57:10 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
időjárás-jelentés, 2018. július 23., hétfő, ...
2018-07-23 12:54:30 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
HALÁLOS - Meghalt egy középkorú férfi Kecskemét közelében, lesodródott az útról és több fának is nekicsapódott
2018-07-23 12:51:42 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Az üveggyártó Corning bemutatta a Gorilla Glass technológia legújabb, hatos számú verzióját, ami állításuk szerint kétszer ellenállóbb elődjénél
2018-07-23 12:49:59 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
időjárás-jelentés, 2018. július 23., hétfő, ...
2018-07-23 12:46:23 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez