A populizmusról is tárgyal idén a Bilderberg-csoport

| Cikk eltávolítása
Cimkék:

Csütörtökön elkezdődött a Bilderberg-csoport éves tanácskozása az olaszországi Torinóban. A megbeszélés, amelyre vezető politikusokat, világcégek vezetőit, tudósokat hívnak meg, zártkörű.

Idén jelen van Jens Stoltenberg NATO-főtitkár, a francia titkosszolgálat vezetője és a Bank of England kormányzója, valamint Henry Kissinger volt amerikai külügyminiszter ? számol be a Euronews. Szintén a résztvevők közt van a holland, belga, szerb és észt kormányfő. A nagyvállalatok közül vezetői szinten képviselteti magát mások mellett az Airbus, a BP, a Total, a Google, a Vodafone és a Ryanair.

A négynapos konferencia napirendjén szerepel az európai populizmus és az egyenlőtlenség kérdése, a mesterséges intelligencia, a szabad kereskedelem, Oroszország, illetve Trump elnökségének félidei értékelése.

A szervezők azzal indokolják a találkozó titkosságát, hogy a vezetők kötetlenül beszélhetnek. Ugyanakkor minden évben tüntetők jelennek meg a helyszínen, hogy az átláthatatlanság ellen tiltakozzanak.

Az utolsó ismert magyar meghívott Bajnai Gordon volt 2014-ben, de az 1990-es években Bokros Lajos is részt vett a találkozókon. Többször meghívták Surányi György volt MNB-elnököt, és Martonyi János külügyminiszter is részt vett az egyik konferencián.

folytatás

Legkedveltebb hírek
Spéder Zoltán felfedezettjéből lett az Index végnapjait meghatározó árnyalak Vaszily Miklós
2020-08-12 12:48:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Az idei amerikai elnökválasztáson is elinduló politikusnőt Donald Trump azonnal élesen támadta
2020-08-12 12:08:57 | Hozzászólások: 0 | Népszava
A koronavírus-járvány miatt bezártak az étteremek, sörözők, vendéglátóhelyek – és óriási mennyiségű sör megmaradt
2020-08-12 12:05:49 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Átlátszó OLED TV-t mutatott be a kínai Xiaomi – írja a The Verge
2020-08-12 12:02:35 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Szerbia válságstábja azt ajánlja, hogy szeptembertől a tanulók az iskolában folyamatosan viseljék az arcmaszkot ? írja a Szabad Magyar Szó
2020-08-12 11:59:33 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez