Elképzelhető, hogy Vona Gábor visszatér a Jobbik élére

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Elképzelhető, hogy Vona Gábor visszatér a Jobbik élére

Volner János szeretne közvetítő lenni a párt két részre szakadt táborai között. A jobbik alelnöke nem tartja véletlennek, hogy Sneider Tamás lett az elnök, ugyanis ő állt legközelebb Vona Gáborhoz, s ő tudja továbbvinni az ex-elnök elveit ? mondta Volner János az ATV Start című műsorában.

Mint mondta, a közel húszezres taglétszámú pártból, ha kilép néhány párttag, az nem jelent pártszakadást. A Jobbik alelnöke elmondta, ő nem lát olyan elvi, ideológiai ellentétet a párton belül, amit nem lehetne feloldani. Mindez azzal kapcsolatban hangzott el, hogy nemrég a Jobbik tisztújításán 56-44 százalékos arányban Sneider Tamás győzött Toroczkai Lászlóval szemben, ami gyakorlatilag két táborra osztotta a Jobbikot.

Volner úgy látja, hogy mindkét tábor a néppártosodást tartja fontosnak, vagyis hogy ?a társadalom minden szövetéből? gyűjtsenek szavazókat. Szerinte nincs konkrét megfogalmazható különbség a két tábor között, ezt lehetett leszűrni a tisztújításkor elhangzott programbeszédekből.

Az viszont tapasztalható ? tette hozzá ?, hogy a két tábor bizonyos tagjai gyalázkodnak, sarat dobálnak egymásra, erre Volner úgy reagált, hogy ő szeretne a közvetítő lenni közöttük, mert nem szeretné, ha az ellenségeskedés nagyon elmélyülne. Megjegyezte, azt lehetett látni, hogy bizonyos személyek elvesztése a pártból törvényszerű volt. Dúró Dórát bizalmi szavazással zárták ki, 20 igen, 4 nem, 1 érvénytelen és 1 tartózkodó szavazat mellett. Azt Volner nem árulta el, ő hogyan szavazott.

Vona Gáborral kapcsolatban az alelnök kijelentette,

megvan az esély arra, hogy vissza fog térni a politikába, akár a párt élére is, hiszen még fiatal, és ő maga is azt állította, hogy van még benne politikai tartalék.

A Jobbikra kiszabott 663 millió forintos büntetéssel kapcsolatban  Volner közölte, hogy nem indokolta meg az ÁSZ, miért beszél tiltott párttámogatásról, aminek alapján kiszabták a büntetést. Szerinte ez egy jogtipró határozat.

Kiemelt kép: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu

folytatás

Legkedveltebb hírek
Látványos kép készült a Jupiter viharairól a NASA Juno nevű űrszondája által készített három felvételből, amelyet a gázóriás mellett elhaladva rögzített
2019-03-22 17:17:00 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Elkészült a végrehajtási rendelet tervezete a kormányzati igazgatás létszámgazdálkodásáról ? tudta meg a Népszava
2019-03-22 17:16:03 | Hozzászólások: 0 | Népszava
1992-ben az ENSZ a Rio de Janeiróban tartott nemzetközi Környezet és Fejlődés konferenciát követően március 22-ét a víz világnapjává nevezte ki
2019-03-22 17:04:51 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Harminc évvel ezelőtt az ellenzék számára hamar egyértelművé vált, hogy az állampárt hatalmát ellensúlyozó, egymást segítő koordináció elengedhetetlen
2019-03-22 17:01:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Juana és Fabiola tisztázzák a félreértéseket. Juana úgy dönt, hogy a lányok nagyanyjának fogja
2019-03-22 17:00:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Bár a tendencia javul, Magyarországon évente még mindig öt-hatezer emberen végeznek ilyen beavatkozást
2019-03-22 16:53:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez