Elon Musk megint kihúzta a gyufát

| Cikk eltávolítása
Cimkék:

Dúlnak-fúlnak Kaliforniában a tűzoltószervezetek Elon Musk lángszórója miatt, amiket mostanában kezdtek kiszállítani a vásárlóknak, akik még az év elején rendelték meg őket a The Boring Company nevű cégtől. A szárazságáról és gyakori, durva tűzeseteiről ismert államban komoly veszélyt jelenthetnek az eszközök, főleg akkor, ha gyerekek kezeibe kerülnek, figyelmeztették a lakosságot a hatóságok.

Musk anno gyorsan túladott mind a húszezer legyártott lángszóróján, amikből a hétvégén már ki is szállították az első ezer darabot. Azonban lehetséges, hogy most nyáron fogunk a legtöbbet hallani róluk. Orange County tűzoltókapitánya, Tony Bommarito szerint ugyanis ebben a különösen száraz időszakban

bárki játszadozni kezd a lángszórókkal, az egyenes út a katasztrófához.?

Bommarito nem a levegőbe beszél: legénységével már három erdőtüzet oltott el az utóbbi hetekben. Tavaly óta pedig főleg nem csoda, hogy idegeskednek a kaliforniai tűzoltók, az akkori erdőtűz-szezon alatt ugyanis több, mint 9000 tűzeset történt, összesen 43 emberéletet követelve, és 5590 négyzetkilométert égettek fel. Az államban 2018-ban eddig összesen 1860 tűzesetet vettek nyilvántartásba.

íme Elon Musk lángszórója – Forrás: The Boring Company

Nem tudni pontosan, Musk mennyit adott el a Boring Company nevű cége által gyártott lángszórókból Kaliforniában, és a termék hiába fogyott már el hivatalosan, a Craigslisten és az eBayen még meg lehet vásárolni borsos áron az eredetileg szerény 500 dolláros (kb 136 ezer forint) készüléket. A cégvezér a hétvégén Twitteren figyelmeztetett a lángszórók rendeltetésszerű használatára, és jószándékát azzal is kifejezte, hogy tízezer dollárt adományozott a Kaliforniai Futótűz-segélyalapnak. A tűzoltók ennek ellenére aggódnak, hogy a termékek, főleg gyerekek kezében komoly veszélyt jelenthetnek.

Nem is ez az első eset ráadásul, hogy különböző hatóságok berágtak Musk lángszórós húzása miatt. A szintén kaliforniai törvényhozó, Miguel Santiago nemrég törvénytervezettel próbálta betiltatni az eszközt, amit alig egy hete kaszáltak el, így jelenleg teljesen legális a lángszórók használata az államban. Santiagonak egyébként nemrég a saját háza is leégett egy tűzvészben.

Musk a lángszóró piacra dobásakor nagyon ügyesen kerülgette ki azokat az akadályokat, amikből jogi konfliktusai lehettek volna. Egyrészt az eszközt az utolsó pillanatban ?Not-a-Flamethrower?-nek (Nem-egy-Lángszóró) nevezte el, mivel több szállítással foglalkozó cég is jelezte, hogy nem hajlandóak hivatalosan lángszórónak nevezett termékeket szállítani.

Ezen felül azt is sikerült elérnie, hogy fegyver helyett háztartási eszközként kategorizálják a játékszerét:

az ugyanis pont olyan méretű láng kilövellésére képes, ami a legtöbb állam törvényei szerint még belefér ez utóbbi kategóriába, egyedül Marylandben illegális a birtoklása. Kaliforniában jelenleg csak akkor kellene egy könnyen beszerezhető írásos engedély, ha a lángszóró által kilövellt láng tíz láb hossz felett van. Musk lángszórója, ami két lábnyi (kb 61 cm) hatótávval bír, így minden további nélkül adható-vehető.

4 nap alatt 2,6 milliárdot hozott a világ leghülyébb ötlete Ki gondolta volna, hogy a világnak ennyi lángszóróra van szüksége?

A milliárdos így bőven tudott kaszálni a húszezer eladott lángszórón, amikhez ráadásul 250 dolláros használati útmutatót is árult. Úgy tűnik, a jövőben sem áll el az efféle veszélyesnek tűnő, teljesen idióta nyerészkedéstől: jelenleg épp egy fagyasztósugarat tervezget, ami jövő télre kerülhet piacra.

folytatás

Legkedveltebb hírek
Egy önkéntes német kutató találta meg az eddig ismert legöregebb és leghidegebb, törmelék és por alkotta gyűrűkkel körülvett fehér törpét a NASA számára
2019-02-22 21:50:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
A Londonban élő Nagy Szabolcs a teleszkópja és a fényképezőgépe segítségével készített egy rövid videót arról, ahogy a Nemzetközi Űrállomás (ISS) elhalad a feje fölött ? de úgy, mintha a Hold felszínét is érintené
2019-02-22 20:03:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
A Duo Security nevű kiberbiztonsági cég szerint a Chrome-hoz tartozó bővítmények 85 százalékánál nem találni adatvédelmi irányelveket
2019-02-22 19:33:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Úgy tűnik, sosem lesz vége az Apple és a Qualcomm jogi csatározásának
2019-02-22 19:03:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
A középkori rajzok és festmények sokszor igen kevéssé törekedtek a realisztikus ábrázolásra, ennek az egyik legszembetűnőbb része talán a gyermek- és csecsemőábrázolások
2019-02-22 19:01:00 | Hozzászólások: 0 | Múlt-Kor
A jelek szerint már nemcsak attól kell tartani, hogy a diákok egymásról másolják le a házi feladatot
2019-02-22 18:33:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez