Ezeket a sebeket egy elnöki rendelet nem gyógyítja be

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Ezeket a sebeket egy elnöki rendelet nem gyógyítja be

A még kedden nyilvánosságra hozott hivatalos statisztikák szerint május 5. és június 9. között 2342 gyereket választottak el 2206 szülőtől az Egyesült Államok és Mexikó határán.

Mindez alapvetően nem Donald Trump ötlete volt. A zéró tolerancia politikáját Jeff Sessions igazságügyi miniszter hirdette ki áprilisban, ő rendelte el, hogy mindenkit őrizetbe kell venni, aki illegálisan lép át a határon. Sessions rendelkezése szerint minden, a határon elfogott illegális bevándorló ügyében kötelező büntetőeljárást indítani, ez azonban a gyerekekre nem vonatkozik, a szabályok szerint pedig őket nem vehetik őrizetbe a szüleikkel együtt. Ezért kell szétválasztani őket.

Illetve már csak kellett, hiszen az intézkedés akkora felháborodást okozott, hogy az elnök végül beadta a derekát, és szerdán aláírta azt az elnöki rendeletet, ami megakadályozza a szülők elszakítását gyermekeiktől. Trump bevallotta, ő sem volt kibékülve azzal, hogy családokat szakítanak szét. Hogy az intézkedés miért volt annyira káros, arról az érintettek tudnak leginkább beszélni.

Fotó: Olivier Douliery / AFP

A Guardiannek több szülő beszélt is az átélt borzalmakról. Egy anya arról számolt be, hogy öt héten keresztül fogalma sem volt, hol van két gyermeke. Május 19-én fogták el a határon, miután elmenekült Guatemalából, majd egy texasi táborba szállították.

A 9 éves lánya és a 17 éves fia nem mehetett vele, őket Michinganbe vitték, ráadásul a testvéreket is két külön helyre. A kislány, aki folyamatosan az édesanyja után sírt, most elmondta, ideiglenes otthonában egyszer hajnal háromkor felkeltették, majd a hajánál fogva kényszerítették arra, hogy menjen el fürödni.

Az apa még két éve menekült el Guatemalából, miután egy banda többször is halálosan megfenyegette. Felesége és gyermekei akkor döntöttek úgy, hogy ők is útra kelnek, amikor már az ő életük is veszélybe került.

A gyerekeket érkezésük után két nappal végül az édesapjukhoz szállították, az anya azonban még mindig elzárás alatt van. Ők még így is szerencsésebbek sokaknál, hiszen rengeteg gyerek még mindig nem láthatta viszont szüleit, miután átlépték a határt, majd elszakították őket egymástól.

A hatóságoknak pedig egyelőre elég nagy fejtörést okoz, hogy mégis miként egyeztessék össze a családok egyben tartását az illegális határátlépőket sújtó intézkedésekkel. A Human Rights Watch egyik gyermekjogi tanácsadója szerint egyelőre semmilyen terv nincs arra, hogyan tudják majd összehozni a szétválasztott családokat.

Naponta több százan állnak bíróság elé illegális határátlépés miatt, köztük olyan szülők, mint

az az El Salvadorból származó anya, akitől elszakították agysérült fiát, a guatemalai anya, akit annyira megviselt az, hogy elszakították lányától, hogy többször is öngyilkossággal fenyegetőzött, vagy az anya, akit attól a tinédzser korú lányától választottak el, akit nemrég erőszakoltak meg.

Sok szülő végigsírta a bírósági kihallgatását, egy apa pedig azt mondta, ha kitoloncolják a fiát, bele fog halni a szomorúságba.

Pénteken látott napvilágot az a felvétel, amin egy guatemalai anya egy hónap után végre újra megölelhette fiát.

Ez nem fair egy anyával szemben. Olyan, mintha kést szorítanának a mellkasodhoz és megölnének

? mondta az anya.

A nő azt sem tudta, hova vitték a fiát, mindössze telefonon tudtak egyszer beszélni. Meg sem ismerte gyermekét, és mint mondta, soha nem hallotta még őt ennyire szomorúnak.

Fotó: John Moore/Getty Images/AFP

Mi sem mutatja jobban, mekkora hatással bírtak ezek a történetek, mint az, hogy egy kaliforniai pár kitalálta, adománygyűjtést indít a Facebookon a szétszakított családok javára, a kezdeményezés pedig elképesztő számokat produkált: 6 nap alatt 476 ezer ember több mint 18 millió dollárt gyűjtött össze.

Azaz majdnem félmillió adományozónak több mint ötmilliárd forintot ért az, hogy újra láthassák egymást a bevándorló szülők és gyerekek.

A következő hetek eseményeiről egyelőre csak találgatni lehet. Egy bevándorlókkal foglalkozó ügyvéd például elmondta, hogy egy anya, aki az el salvadori bandaháborúk elől menekült el, érdeklődött nála, mikor láthatja újra 16 éves fiát, ő pedig csak annyit mondhatott neki:

nem tudjuk garantálni, hogy a közeljövőben újra együtt lehetnek.

Rengeteg bevándorló szülőnek jelenleg fogalma sincs arról, egyáltalán mi történik velük, nem tudják, hogy kerülhetnének újra kapcsolatba gyermekeikkel. Az ACLU (American Civil Liberties Union) ügyvédje pedig bevallotta, hogy mivel egyelőre semmilyen terv nem létezik, könnyen előfordulhat, hogy néhány gyerek soha nem láthatja újra szüleit, hiszen a szerencsés szülők is, akik tudják egyáltalán, hova vitték gyermekeiket, maximum annyit tudnak, melyik államban lehet.

A tiltakozások pedig nem értek véget, ugyanis június 30-án nagyszabású tüntetést szerveznek Washingtonban, illetve több tucat nagyvárosban Amerika-szerte.

A #FamiliesBelongTogether (azaz ?a családok összetartoznak?) nevet viselő demonstrációt attól függetlenül megtartják, hogy Trump aláírta a rendelkezést, amely megakadályozza a szülők és gyerekek szétválasztását, mondván, arról egyelőre semmit sem tudni, hogy a már említett 2300 kiskorú mikor láthatja viszont szüleit.

Kiemelt kép: John Moore/Getty Images/AFP 

folytatás

Legkedveltebb hírek
Rendező: Steno Szereplők: Bud Spencer, Enzo Cannavale, Werner Pochath, Desmond Thompson, J
2019-07-20 23:35:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Rendező: Francis Veber Szereplők: Pierre Richard, Gérard Depardieu, Jean Carmet
2019-07-20 23:00:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Rendező: Jake Helgren Szereplők: Cameron Richardson, Paula Trickey, Spencer Locke, Jake Sa
2019-07-20 22:20:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Nem használt a lebeszélés, cselekedni kellett.
2019-07-20 21:46:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
A British Airways brit légitársaság közleményben jelentette be, hogy biztonsági okokból hét napra felfüggeszti kairói járatait
2019-07-20 21:39:39 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez