Idén még sportosabb lesz az EFOTT!

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Idén még sportosabb lesz az EFOTT!

Nem véletlen, hogy az EFOTT-ot tartják a legsportosabb nyári fesztiválnak, hiszen a táncon és a csápoláson túl ?  Jessie J, John Newman, Lost Frequencies, Dub FX, a Volbeat és a legnagyobb magyar együttesek koncertjei mellett ? nappal számos mozgalmas tevékenységet lehet űzni, vagy éppen az új sportőrületeket kipróbálni. Itt a reggelek ébresztő tornával indulnak!

Vizi és vízparti mozgásformák egyaránt megtalálhatók lesznek június 10-16. között, Velencén. A kifejezetten erre a tematikára kialakított sziget megfelelő terepet ad a különböző versenyeknek, de a fesztivál területén belül szinte bárhol sportos fiatalokra, vagy éppen ismert sportolókra bukkanhat az érdeklődő. Az EFOTT-on rendezik meg az egyetemi strandkézilabda, strandröplabda és rögbi bajnokságot ? emellett lesznek persze lazább, olykor sörre menő küzdelmek is.

Minden évben több újdonság kerül a fesztivál vérkeringésébe, íme az idei sportos csemegék:

Ultimate frisbee (az eszközt az ellenfél térfelére kell eljuttatni anélkül, hogy földet érne) Lucky arrow (csapatban történő íjászat, cél az ellenfelek és kihelyezett célpontok kilövése) Polefitness (rúdsport) Kviddics bajnokság (labdák átjuttatása különböző pontokat érő lyukakon)

?Szerencsére ma újra menőnek számít mozogni és egészségesen élni, ezért egyre több fiatal választ magának valamilyen sportágat. Az EFOTT-ra érkezők 40%-a sportol a helyszínen, és ezt az arányt szeretnénk még fentebb tornázni. Legyen szó a nagyobb múlttal rendelkező játékokról vagy éppen a legfrissebb vívmányokról, azon dolgozunk, hogy a lehető legtöbb Efottozó számára tegyük élménnyé a sportot? ? mondta el Maszlavér Gábor fesztiváligazgató. A mozgást aztán a Civil Téren zajló edukációs előadások és kerekasztal beszélgetések egészítik ki, ahol ismert emberek, sportolók és szakemberek ösztönöznek egészséges életmódra.

Boxolni, akadályt futni, wakeboardozni, vívni, lasertagezni, streetballozni ugyanúgy lehet a 2018-as EFOTT-on, mint például streetworkoutot vagy sportlövészetet gyakorolni. De a higgadtabb mozgásformákat kedvelőknek is akad program bőven, a víz adta lehetőségeket kiaknázva például jógázhatnak az újhullámos SUP deszka használatával és jógaoktatók segítségével. Aki némi sört is vinne a mozgásba, annak a fenti mozgásforma sörjógára való szakosodása ajánlott. A labdarúgás szerelmeseinek a strandfoci mellett érdemes kipróbálni a buborékfocit, a teqballt vagy a dartsfocit is, a szurkolóknak pedig egy óriás ledfallal felszerelt aréna áll majd rendelkezésükre, hogy végigizgulhassák a VB-t.

A fesztivál idén is meghirdeti, sőt Budapest mellett Székesfehérvárról is elindítja a Tekerj az EFOTT-ra! megmozdulást, amelynek keretein belül évente 100-200 diák hajt bringával a helyszínre.

EFOTT, csak szabadon…

The post Idén még sportosabb lesz az EFOTT! appeared first on BellaCafe.hu.

folytatás

Legkedveltebb hírek
A Russo testvérek így tisztelegnek a Marvel atyja előtt
2019-04-20 16:59:00 | Hozzászólások: 0 | Index.hu - Cinematix
Rengeteg apró lépést tehetsz, hogy csökkentsd öko-lábnyomod és a legegyszerűbb, ha ezt otthon kezded, például a fürdőszobádban
2019-04-20 15:50:00 | Hozzászólások: 0 | Harmonet
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez