Ilyen lesz a Samsung Galaxy Note 9

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Ilyen lesz a Samsung Galaxy Note 9

Azt már tudjuk, hogy a Samsung augusztus 9-én fogja lerántani a leplet az idei második csúcstelefonjáról, a Samsung Galaxy Note 9-ről, egy friss szivárgásnak köszönhetően pedig már nagyjából az is biztosra vehető, hogy fog kinézni ? majdnem ugyanúgy, mint a tavalyi Note 8.

Forrás: Android Headlines

Az Android Headlinesra kikerült kép a készülék előlapját mutatja, és ha valóban a Note 9 van a képen (amire azért meglehetősen nagy az esély), akkor a Samsung nem nagyon foglalkozott azzal, hogy a tavalyitól eltérő modellt készítsen. Az egyetlen szembetűnő eltérés, hogy az alsó káva kicsit vékonyabbnak tűnik, mint a Note 8-on. A hátlap persze még tartogathat meglepetéseket,

de forradalmi változásokra ott sem lehet majd számítani.

Mindez persze nem jelent semmit, ha a korábbi pletykák igaznak bizonyulnak, és tényleg olyan bivalyerős készüléket kapunk, mint amilyenre az ilyen-olyan forrásból származó információk alapján számítani lehet.

Habár egyre többen használunk felhőszolgáltatásokat, egy telefonon sosem lehet elég szabad hely. A pletykák szerint a Note 9 is ennek szellemében készül, hiszen elképzelhető, hogy lesz 512 GB tárhelyes verzió, sőt az sincs kizárva, hogy mindez 1 TB-ig bővíthető lesz. Az akkumulátorok terén a Samsung két éve nagyon pórul járt a robbanásra hajlamos Note 7 készülékekkel, de a pletykák szerint idén ez már nem akadályozza meg a céget abban, hogy 4000 milliamperes teleppel szereljék fel az aktuális készüléküket. Ez nagy előrelépés lenne a Samsung okostelefonok esetében, hiszen még a Galaxy S9 Plus is csak 3500-ös aksival rendelkezett. A belső tárhely mellett RAM-ból is többet jósolnak a szakemberek: ha hihetünk nekik, akkor a Samsung Galaxy Note 9-ből már lesz 8 GB memóriát tartalmazó verzió is ? ami két 2 GB-os előrelépés a tavalyi Note 8-hoz és az idei S9 Plushoz képest. Birkás Péter korábbi cikkei Cristiano Ronaldo szépen megszívatott egy nagy cégetAprópénz a Facebookra kiszabott büntetés az idei adatbotrány miattEzek a lányok sem szégyenlősködtek a Tinderen
folytatás

Legkedveltebb hírek
Csütörtökön rendezték az északisí-világbajnokságon a sífutók sprintversenyét, amelyben a kétszeres junior világbajnok Kristine Stavas Skistad is elindult, negyeddöntős futamából pedig az első helyen jutott tovább
2019-02-22 13:55:36 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Kurt Cobain világhírű énekes február 20-án lett volna 52 éves
2019-02-22 13:49:07 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Vásárosnaményban már letépte a szél a fürdő tetejét, Budapest felé közelít a hidegbetörés
2019-02-22 13:45:00 | Hozzászólások: 0 | Index.hu - Belföld
Az Index megszerezte azt a levelet, amit a Mátrai Erőmű dolgozói a napokban kaptak kézhez
2019-02-22 13:43:59 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
A Párbeszéd I. kerületi képviselője osztott meg képeket a Facebookon.
2019-02-22 13:43:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Erre hívta fel az Azonnali.hu-n megjelent publicisztikájában Reiner Roland. Az Integrity Lab kutatás
2019-02-22 13:42:13 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez