A tetvek imádják a rockot

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
A tetvek imádják a rockot

A Mississippi Állami Egyetem biológusa, Brandon Barton tanulmányát kívülállóként egészen addig nevezhetjük értelmetlen hülyeségnek, amíg bele nem gondolunk, mi károkat okoznak a növények kártevői. A katica tökéletes biológiai fegyver ellenük, nem tudhatjuk melyik elsőre marginálisnak tűnő eredmény vezet végül oda, hogy serényebb munkára bírjuk. A rock zene nem ilyen.

Honnan jönnek az ötletek: a szakember az AC/DC régi rajongója, a zenekar azon állítását tesztelte, miszerint a rock zene nem zajszennyezés ? írja az IFLScience.

Az AC/DC fűnyíró

Ehhez pedig szójababot, katicákat és levéltetveket használt kísérleti alanyoknak, ?akiknek? az AC/DC Back in Black albumát, városi és ipari zajokat játszott brutális hangerővel, majd felére letekerve. Amíg a három csoportot egyenként vizsgálta, nem is vett észre semmi szokatlant, érdekessé akkor vált a kísérlet, amikor a három résztvevőt ?összeeresztette?, egy parányi életközösséget létrehozva ezzel. A tetvek ugye a növényeket ették, a katicák pedig a tetveket.

Teljes csendben az történt, amire mindenki számít: a katicák szinte nullára csökkentették a levéltetvek állományát, a növény ép volt, egészséges és burjánzott. Aztán jött az AC/DC 95-10 decibellel, és minden megváltozott.

A bogarak aktivitása nagyban lecsökkent, a tetvek populációja a korábbi 40-szeresére duzzadt, a növények növekedése pedig ennek folyományaként 25 százalékkal visszaesett.

Fontos megértenünk a rovarokat

Ugyanez az eredmény jött ki a hasonló hangerővel játszott fűnyíróhangra például. A folk és a country ellenben jelentéktelen hatást gyakorolt a rovarok viselkedésére. Mégsem mondhatjuk, hogy a rock zaj, hiszen a rockzenére adott reakció valahol félúton volt az AC/DC, más műfajok és a tipikus városi zaj között. Miért? Egyelőre nem tudni.

Mindez annál is érdekesebb, mert számos rovarfaj nem érzékeli a hangokat, a katicákat is feltételezhetően a rezgéseken keresztül, illetve eddig ismeretlen akár közvetett érzékelés útján zavarhatták meg. És hogy tényleg mi lehet az ilyen kísérletek haszna? Egyre hangosabb világunkban egyáltalán nem mindegy, hogyan befolyásolja a rovarokat a zajszennyezés.

(Kiemelt képünk illusztráció. Forrás: LEEMAGE)

folytatás

Legkedveltebb hírek
Az immár huszadik országos lépcsőfutóversenyen az egyéni abszolút kategóriát Molnár Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság tűzoltója nyerte 2 perc 42 másodperces időeredménnyel, míg a párosok abszolút versenyét szintén fővárosi indulók, Dudás Csaba és Molnár Márk nyerték meg 2 perc 57 másodperces eredménnyel ? számolt be honlapján a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság
2019-09-22 10:46:25 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
A G7 szerint furcsa közgyűlést tartottak néhány hete az újpesti élvonalbeli labdarúgó csapatot működtető Újpest 1885 Futball Kft-nél
2019-09-22 10:22:07 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Nézd vissza a Magellán legutóbbi adását!
2019-09-22 10:00:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Az emberi faj mindenhatóságát hirdető szellemi szűrőnkön keresztül nehéz abba belegondolni, hogy a nem is olyan távoli múltban a Homo sapiens sapiens még több rokonával is megosztotta életterét
2019-09-22 09:58:44 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Nézd vissza a Poggyász legújabb részét!
2019-09-22 09:55:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Letartóztattak egy nőt a kínai Csöcsiang tartományban, miután kiderült, hogy 65 ezer jüanért (2,8 millió forint) eladta ikreit, pár héttel a szülés után – írta a Shanghaiist
2019-09-22 09:43:54 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez