Hiába a szép új óvoda, ha lasszóval sem lehet óvónőt fogni

| Cikk eltávolítása
Cimkék:

Tucatnyi somogyi településen keresnek óvónőt a nyáron. Van olyan község, ahol szabadságra sem tud menni az óvodavezető, mert hiányzik a beosztottja ? írta meg a Sonline.

Azt tapasztalom, hogy nehezen jönnek el dolgozni az óvónők a kistelepülésekre. Azt mondják, távol lennének a várostól, félnek az ingázástól. S talán attól is tartanak, hogy a falusi gyerekek nehezebben kezelhetők, pedig ennek az ellenkezője igaz

? mondta el a portálnak Hardiné Csutorás Györgyi, a mikei Mesevár Óvoda vezetője, aki jelenleg egyedül lát el húsz helybeli kisgyermeket, és félő, hogy szabadságra sem tud menni emiatt.

Egy másik somogyi településen, Gigében szeptemberben nyit a helyi óvoda, 26 kisgyermek már felvételt nyert az új Gerlefészek Óvodába. Sikerült óvodavezetőt találniuk, ami az új intézmény bejegyzésének a feltétele volt. Az óvodavezető 40 kilométerről jár át majd Gigére a nagyatádi járásból. Egy második óvónő állására azonban még csak most fogják kiírni a pályázatot.

A cikk emlékeztet: az eduline.hu adatai szerint 760 álláshirdetében keresnek óvónőket az országban. Többnyire vidéken, mert jobban sújtja az óvónők hiánya a kistelepüléseket. A másik probléma, hogy a szakma elöregszik, vélik a szakértők, az átlagéletkor 55 év körüli. Pályakezdőkből nem lenne hiány, de gyakori, hogy a fiatalok külföldön próbálnak szerencsét.

Fotó: Bielik István/24.hu

folytatás

Legkedveltebb hírek
A számítógépeink, laptopjaink hosszú évekig probléma nélkül működnek
2019-03-25 09:21:14 | Hozzászólások: 0 | hirextra
Visszaszorulóban van a veszélyes kór, ami a védőoltásoknak köszönhető az Emmi szerint
2019-03-25 09:17:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Akkor kapott a Fidesz 3,2 milliót az infrastruktúra kiépítésére
2019-03-25 09:15:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Múlt héten a Bors alapján megírtuk, hogy ötmilliós kártalanítást kap az olaszliszkai lincselő, H
2019-03-25 09:10:43 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Bejelentette visszavonulását Rob Gronkowski, a tengerentúli profi amerikaifutball-ligában (NFL) címvédő New England Patriots egyik legjobbja
2019-03-25 09:05:16 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
A nagyon ritka betegségek közé tartozik a tuberkulózis, vagyis a tbc Magyarországon ? mondta Horváth Ildikó, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára hétfő reggel az M1-en
2019-03-25 09:02:50 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez