32 kilométert gyalogolt, hogy ott legyen első munkanapján. Ezt kapta érte

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
32 kilométert gyalogolt, hogy ott legyen első munkanapján. Ezt kapta érte

Egy alabamai diák, Walter Carr egészen borzalmas estén lehetett túl: pár napja éppen az első munkanapjára készülődött, mikor tönkrement az autója. Nem volt mit tenni, senkivel sem tudta elvitetni magát, ezért kénytelen volt éjjel, 32 kilométert gyalogolva elindulni, hogy időben beérjen. Legalábbis a 20 éves fiatal szerint, mert legtöbben valószínűleg inkább telefonáltak volna, hogy nem tudnak mégse megjelenni a tervezett időben. Carr viszont nem akarta, hogy már az első nap csalódjon benne a munkáltatója.

És mint kiderült, megérte. A történet ugyanis eljutotta a költöztető cég vezérigazgatójáig, aki hallva a fiú elszántságát, felajánlotta a saját autóját és az egyik közösségi adománygyűjtő oldalon is indított egy kampányt, ahová 8500 dollár, azaz 2,4 millió forint érkezett.

Carr az USA Todaynek úgy nyilatkozott:

Sosem voltam az az ember, aki feladja. Sosem tettem ilyet. Csak akkor győzhetnek le, ha hagyom magam legyőzni.

A fiú egyébként végül jóval korábban megérkezett ahhoz a házhoz, ahová mennie kellett költöztetni. Az ott lakó Jenny Lameynek megesett rajta a szíve, és felajánlotta, hogy menjen be addig, feküdjön le, pihenjen, míg meg nem érkeznek a többiek is.

A vezérigazgató, Luke Marklin a Ford Escapje odaajándékozása után úgy nyilatkozott:

Úgy tűnk, hogy az autónak nagyobb haszna lesz ott. Carr csodálatos! Ő a példaképünk.

We've all seen the amazing story shared by Jenny about one of our bellhops, Walter Carr. Many have asked if we have any video from the moment CEO Luke Marklin thanked Walter for the perseverance he demonstrated on his first day w/ Bellhops Moving #TheWorldNeedsMoreWalters

Közzétette: Bellhops Moving ? 2018. július 17., kedd

Kiemelt kép: Facebook

folytatás

Legkedveltebb hírek
KERíTÉS - Magas kerítéssel van körülvéve a bevándorláspárti Soros György Long Island-i luxusvillája
2019-01-17 00:25:39 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
A turizmus dinamikus növekedése is jelzi, hogy Magyarország egyre vonzóbb a Fidesz szerint
2019-01-17 00:20:41 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Annak ellenére, hogy már két és fél éve eldöntötték a britek, hogy nemzeti függetlenségük és az uniós kilépés mellett állnak, még mindig folynak arról viták, egyáltalán szükség van-e a Brexitre
2019-01-17 00:17:34 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Kemény Brexitre készülnek az európai vezető politikusok, miután a brit parlament alsóháza óriási többséggel leszavazta a szigetország kilépését az Unióból
2019-01-17 00:13:48 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Európában nincs menekültválság. Ezt a megdöbbentő kijelentést tette az unió menekültügyi b
2019-01-17 00:10:40 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Magas kerítéssel van körülvéve a bevándorláspárti spekuláns, Soros György Long Island-i luxusvillája
2019-01-17 00:06:17 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez