Saját versenyzője juttatta csődbe a Force Indiát

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Saját versenyzője juttatta csődbe a Force Indiát

Ahogy arról írtunk, a konstruktőri versenyben ötödik helyen álló Force India ellen csődeljárás indult, miután a Forma-1-ben szereplő csapat többeknek tartozik, köztük az egyik versenyzőnek. Sergio Péreznek. Mint szombaton kiderült, maga a mexikói juttatta csődbe az istállót, de egy közleményben elárulta, okkal tette mindezt, a lépését pedig a motorbeszállító Mercedes, illetve a Force India egyik szponzora, a BWT is támogatta.

Szeretném, ha megismernétek az én verziómat is, mert sajnos a média sok téves információt közölt, amik bántóak rám nézve, pedig én csak 400 ember munkáját szeretném megmenteni

– kezdte közleményét Pérez.

Ezután kifejti, hogy mint mindenki tudja, már jó ideje nehéz, már-már kritikus anyagi helyzetben van a Force India. Szerdán aztán az egyik hitelező bírósági úton akarta elérni, hogy szétessen a csapat, akkor lépett elő Pérez és próbált más jogi megoldást találni. Ez lett végül a csődeljárás, így hivatalos úton kérik a tartozás rendezését, a csapatnak pedig működnie kell tovább, így kell megtalálni a megoldást és lehet tárgyalni az esetleges vevőkkel ? négy jelölt is van a hírek szerint.

Nehéz hónapokon vagyunk túl, de épp ezért is volt fontos, hogy helyesen cselekedjünk. Úgy gondolom, fényes jövő előtt állunk.

Thank you everyone for your support, better days are coming! ?? ??? Gracias a todos por su apoyo, vendrán días mejores!!! ?? pic.twitter.com/A8466Umd2x

— Sergio Pérez (@SChecoPerez) July 28, 2018

Nyitókép: ANDREJ ISAKOVIC / AFP

folytatás

Legkedveltebb hírek
Laly unokaöccse látogatóba érkezik, akivel Fanny az első pillanattól kezdve szimpatizál
2020-08-11 03:30:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Műsorajánló - Nézd a A tűzben edzett férfi című filmet augusztus 17-én, hétfőn
2020-08-11 02:55:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Tobias apja, a neves doktor felkeresi Talula-t, pénzt ajánl neki, hogy tűnjön el a fia életéből
2020-08-11 01:10:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Nézd vissza a Tiszta szívvel című filmet augusztus 18-ig a SuperTV2 oldalán!
2020-08-11 01:00:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
A rendőrség Kamran után nyomoz és szökevényként kezelik
2020-08-11 00:40:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Ezúttal egy belizei, egy ír és egy svéd horgász méri össze tudását hazája és társai országainak vizein
2020-08-11 00:28:22 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez