Menekült nők és gyerekek vesztek az Égei-tengerbe

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Menekült nők és gyerekek vesztek az Égei-tengerbe

Legkevesebb 9 migráns, köztük 7 gyerek és 2 nő meghalt csütörtök hajnalban az Égei-tenger török partjainál, miután a görög szigetekre tartó csónakjuk egyelőre ismeretlen okból elsüllyedt ? jelentette a Demirören török magánhírügynökség. A baleset a nyugat-törökországi Aydin tartomány Kusadasi körzeténél történt.

A török parti őrség egy bejelentést követően két hajót, egy helikoptert, egy repülőt és egy búvárcsapatot küldött a helyszínre. A hatóságok 4 menekültet még ki tudtak menteni a vízből.

A túlélők elmondása alapján a csónakban összesen 13-an tartózkodtak. A kutatás egy esetleges eltűnt ember után ennek ellenére folytatódik. A szerencsétlenül jártak nemzetiségét a török sajtó nem közölte.

A török parti őrség legfrissebb adatai szerint az Égei-tengeren az év eleje óta összesen 14 ezer 301 Görögországba tartó menekültet tartóztattak fel, legutóbb júliusban 2331-et, eddig augusztusban pedig 293-at.

A múlt évhez képest nőtt az illegális határátlépési kísérletek száma az Égei-tengeren. A török parti őrség 2017 júliusában még 1529 Görögországba tartó menekültet tudott feltartóztatni, míg a tavalyi évben összesen 19 084-et.

Az Európai Unió és Törökország 2016 márciusában kötött menekültügyi egyezményt. A megállapodás értelmében Ankara minden illegálisan Európába érkező embert visszafogad, az EU pedig minden visszaküldött, illegálisan próbálkozó szíriai állampolgár helyett befogad egy Törökországban élő szíriai menekültet. A megállapodás, valamint a nyugat-balkáni országok határainak lezárása mindazonáltal 2016 elején sikeresen megfékezte a menedékkérők tömeges beáramlását Görögország felől.

Kiemelt képünk illusztráció: (MTI/EPA/Olasz parti őrség/Francesco Malavolta)

folytatás

Legkedveltebb hírek
A pénzügyi kiberfenyegetéseket a legveszélyesebb fenyegetések közé szokták sorolni, mivel általában közvetlen pénzügyi veszteséget eredményeznek az áldozatok számára
2019-12-10 11:27:55 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Szulák Andrea műsorában mesélt Bíró Ica arról, hogy évtizedekkel ezelőtt volt egy telefonos zaklatója, aki rendszeresen hívogatta és mindig azt suttogta neki, hogy ?tigristestű?
2019-12-10 11:26:25 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
A jégpálya mindenkié! címmel csinált eseményt a Facebookon a Főpolgármesteri Hivatal, amelyben leírják, hogy mindenkit várnak a Budapesti Városháza első és ingyenes jégpályáján
2019-12-10 11:24:43 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Kim Rasmussen, a magyar női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya a Nemzeti Sportnak adott interjújában beszélt a csapat gyenge világbajnoki szerepléséről
2019-12-10 11:10:09 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Feleségül fogja venni barátnőjét Jurij Tolocsko kazah testépítő és színész
2019-12-10 11:08:47 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Kovács Zoltán a Brüsszelben kezdődött miniszteri meghallgatásra utalva kijelentette, tisztában kell lenni azzal, hogy valójában önjelölt civil szervezetekből és brüsszeli baloldali szövetségeseikből álló Soros-szervezetek kórusának az eljárása zajlik
2019-12-10 11:00:34 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez