Politikai kabaré Romániában

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Politikai kabaré Romániában
A román rendőrség egy trágár rendszámtábla miatt tette nevetségessé magát és a kormánypártot, miközben a Dancila-kabinet bakijai állandó témát adnak a sajtónak és közvéleménynek.Megszüntette az eljárást az ügyészség az ellen a férfi ellen, aki Svédországban készíttetett Audijára egy igencsak egyedi rendszámtáblát "MUIEPSD" trágár felirattal, majd azzal furikázott  a román utakon. A felirat ugyanis azt jelenti, hogy ?Kapd be PSD?, a PSD pedig a kormány koalíció nagyobbik pártja, a Szociáldemokrata Párt ? Partidul Social Democrat. Az, hogy az eljárás megszüntetéséhez mennyiben járult hozzá az, hogy hét végén a kolozsvári Untold fesztiválon mintegy 15 ezer torokból hangzott fel visszatérően a Románia-szerte viharos sikert arató felirat szövege, nem tudni, de sejthetően segítette a jogosítvány nélkül maradt férfi ügyét. A közösségi média sztárjává vált Audi július 18-án tűnt fel a román utakon, a rendőrség több alkalommal igazoltatta, de egy ideig nem tudott mit kezdeni a helyzettel. Végül július 31-én elvették az inkriminált rendszámtáblát, bevonták a gépkocsitulajdonos jogosítványát és büntetőeljárást indítottak ellene. Ekkor viszont már járványként terjedt és egyre több helyen ? falakra felfestve, autókra, motorkerékpárokra matricázva ? jelent meg a felirat, az eljárás alá vont 45 éves, Svédországban élő román vendégmunkás, Razvan Stefanescu mellett pedig egyre többen álltak ki hatósági túlkapás ellen tiltakozva. Romániában tavaly februártól szinte állandósultak a kormány és a nagyobbik kormánypárt, a PSD elleni tüntetések az igazságügyi törvények módosítása miatt (amelyet az ellenzék és a lakosság jelentős része a korrupcióellenes harc megbénítására és a kormányoldal korrupt politikusainak mentegetésére irányuló kísérleteként értelmez), így eleve kódolva volt, hogy a rendszámtábla ügye is kormányellenes tiltakozásba csap át. Márcsak azért is, mert maga az időközben médiasztárrá vált Stefanescu is nyíltan hirdette, hogy így kívánt tiltakozni a Szociáldemokrata Párt (PSD) kormányzási stílusa ellen. A rendőrség arra hivatkozva vette el a rendszámtáblát, hogy a személyre szabott rendszámot csak Svédország területén használhatták volna, Romániában ugyanis az 1968-as Bécsi Egyezmény szerint minden forgalmi rendszámnak számokat és betűket is kell tartalmaznia. A büntetőeljárást így érvénytelen rendszámmal való közlekedés vádjával kezdeményezték. Ezen vád hat hónaptól két évig terjedő szabadságvesztést, vagy bírságot jelenthet. A bukaresti svéd nagykövetség is megszólalt a kérdésben, Facebookon közölte: az egyedi svéd rendszámok érvényesek az Európai Unió egész területén, azzal a kikötéssel, hogy a gépkocsivezetőnek rendelkeznie kell mind az állandó, mind az egyedi rendszámot tartalmazó hivatalos iratokkal. Azt is elmondták, hogy ha a svéd közlekedési hatóságnak jelzik, hogy a rendszámtábla sértő feliratot tartalmaz, az ügynökség azt azonnal visszavonja. Ugyanakkor jelezték, hogy a svéd hatóság azt ajánlja a személyre szabott rendszámtáblát igénylőknek, hogy ?külföldi útjaik alkalmával mindig az eredeti rendszámtáblát használják, és igazodjanak az adott ország jogrendjéhez?.Csakhogy mindez már egyáltalán nem érdekelte a román közvéleményt, a rendszámtábla ügye újabb tökéletes alkalmat adott a kormányellenes indulatok felszínre törésének, illetve az ellenzék bírálatainak. Az ellenzék is kreatívnak bizonyult, igyekezett minél inkább politikai kérdést faragni a közröhej és közfelháborodás tárgyává lett ügyből. Traian Basescu volt államfő, Orbán Viktor barátja, bírálva a svédországi vendégmunkás elleni rendőrségi fellépést azt hangsúlyozta, ?örülne, ha a rendőrség akkor is bűnügyi kivizsgálást indítana, amikor egyes megyékben a nemzeti lobogó helyett a székely zászlót tűzik ki?.A rendszámtábla ügy különben csak hab volt azon a tortán, amely Viorica Dancila miniszterelnök és kormánya tagjainak sorozatos baklövéseiből állt össze. A fél éve hivatalban lévő kormányfő alkalmassága kezdettől általános kételyeket ébresztett, és nem csak azért, mert a PSD elnök Liviu Dragnea bábjának tartotta a közvélemény. (Dragnea azért nem lehet maga a kormányfő, mert van egy felfüggesztett börtönbüntetése és egy folyamatban lévő eljárása, mindkettő korrupció miatt). A kormányfő aztán meg is szolgálta a bizalmatlanságot, az elszólások, nyelvbotlások, rossz megfogalmazások mellett igen kényelmetlen diplomáciai bakikat követett el. Az internet kedvence az volt, amikor a bürokrácia megszüntetése helyett a demokrácia megszüntetéséről beszélt, legkínosabb diplomáciai melléfogása pedig a legutóbbi, amikor Montenegró fővárosában, Podgoricán azt mondta, örül, hogy ?első kormányfőként Pristinába látogathatott?. Azon túlmenően, hogy a montenegrói és koszovói fővárost összekeverte, nem tudni miért gondolta, hogy ő lenne az első kormányfő (valójában a 24. volt), aki Podgoricán folytat hivatalos tárgyalásokat. S az sem mellékes, hogy Románia máig nem ismerte el Koszovó függetlenségét, Montenegró és Koszovó pedig nem éppen baráti országok. Mindezt az után, hogy elfelejtette a vendégül látott észt miniszterelnök nevét, és fordítva helyezték ki az észt zászlót, amelyet a névtelen vendégnek kellett megfordítania az asztalán a sajtótájékoztatón.Ajándék Putyinnak

A kormányzati bakik csúcsa Mihai Fifor védelmi miniszter nevéhez fűződik. Az ő nyelvbotlása, vagy hozzá nem értése  sokkal súlyosabb, hiszen komoly ajándékot jelentett Vlagyimir Putyinnak. Fifor egy interjúban azt mondta, ?Hogyan lehetne Putyin lelkes attól, hogy Deveselun ballisztikus rakétákkal felszerelt bázis van??. A deveselui amerikai rakétapajzs eleve szúrja Moszkva szemét, ellene irányulónak tartja a cáfolatok ellenére. Deveselun viszont nincsenek ballisztikus, csak elfogórakéták. Ha lennének, azok Moszkva vádjait és a bázissal kapcsolatos aggodalmait támasztaná alá. Másnap pontosított is a román miniszter, állította, hogy kommunikációs hibát követett el, és tisztában van a két típusú rakéta közötti különbségekkel. Moszkva mégis reagált, a bukaresti orosz nagykövetség hivatalos közleménye szerint Románia ?struccpolitikát? folytat, amikor figyelmen kívül hagyja azt, hogy az amerikai elfogórakéták jelenléte Oroszország határainak közelében potenciális fenyegetést jelent Oroszországra, és ellentmond több nemzetközi szerződésnek. A Kreml-propaganda egyik szócsöve, a Szputnyik azonnal megköszönte Mihai Fifor ?őszinte szavait?, akinek a román ellenzék azóta is a fejét/leváltásáét követeli.

folytatás

Legkedveltebb hírek
A Csajok, pasik, Balaton több, egymástól különálló történetet dolgoz fel, de az események kiindulópontja ugyanaz: barátok, barátnők ? tehát csajok és pasik érkeznek a Balatonra és igyekeznek kimaxolni a vakációt
2019-09-17 00:30:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
A játék alapszabályai nem változtak, ám a műsor címe nem véletlen egészült ki az Extrém jelzővel
2019-09-17 00:10:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Ajánló - Szereplők: Peter Falk, Patrick McGoohan, Bruce Kirby, Tom Simcox, Mark Wheeler
2019-09-17 00:05:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
így áll az angol labdarúgó-bajnokság.
2019-09-16 23:29:30 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
A műsorban szakértők - többek között pszichológus, szexológus, szociológus - keresik szinglik számára az ideális partnert különféle tesztek, DNS-vizsgálat és egyéb szempontok alapján
2019-09-16 23:15:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Az angol labdarúgó-bajnokság (Premier League) 5. fordulójának hétfő esti mérkőzésén az Ast
2019-09-16 23:11:13 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez