A macska is intenzíven kommunikál a gazdájával

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
A macska is intenzíven kommunikál a gazdájával

A szakértők a 157 macskatulajdonos megkérdezése után megállapították, hogy minél magasabb értelmi képességet tulajdonítanak a gazdák az állatoknak, általában annál több kommunikációról számolnak be kettejük között. A tanulmány a Science Direct tudományos oldalon jelent meg – közölte az ELTE pénteken az MTI-vel.

A macskák az ebekhez hasonlóan a társállatnak számítanak, és nagyjából ugyanannyi háztartásban vannak jelen, mint a kutyák.

Az ember-macska kapcsolatról az etológia ugyanakkor viszonylag keveset tud.

A házimacskákról szóló kutatások eddig elsősorban a ragadozó viselkedéssel, illetve a különféle magatartásproblémákkal foglalkoztak. Az ELTE Etológia Tanszék kutatói, Pongrácz Péter egyetemi docens és Szapu Julianna Szulamit MSc hallgató viszont a közelmúltban a társállatként tartott macska és gazdája közötti viszonyról kérdezték az alanyokat.

A tudósok arra keresték a választ, hogy milyen állat a macska az emberrel való együttélés szempontjából, azaz hogy a macskatulajdonosok hogyan képesek megérteni háziállatuk viselkedését, szándékait és hangulatát, illetve hogy a macska képes-e ugyanerre.

Lényeges, hogy ebben a tanulmányban nem a kutyához viszonyítva elemeztük a macska viselkedését, és nem is arra voltunk kíváncsiak, milyen gondok merülnek fel a macskával kapcsolatban. Sokkal inkább arról kívántunk képet kapni, hogy a macska-ember kapcsolat mennyire sokrétű, milyen mértékben élik meg azt az emberek kétirányú interakciók folyamataként

– nyilatkozta Pongrácz Péter.

Kép: Pixabay

A vizsgálat alapján a macskatartók úgy vélik, kedvenceik jelentős értelmi és érzelmi képességekkel rendelkezhetnek, a macskák értik az emberi kommunikáció különféle formáit és maguk is többféle módon kommunikálhatnak az emberrel. A gazdák viszonyulása kedvenceikhez ugyanakkor nem egyforma: a nők többet feltételeznek empátia terén a macskáról, mint a férfiak. A magasabb végzettségű macskatulajdonosok szintén kommunikatívabbnak és empatikusabbnak tartják állataikat.

Az idősebb emberek gyakrabban számoltak be arról, hogy macskájuk érzelmileg igazodik hozzájuk. A gazda és macskája közötti interakciók sokrétűsége és a két fél közötti érzelmi közösség között összefüggést figyeltek meg.

A kutatás alapján az is megállapítható, hogy minél magasabb értelmi képességet tulajdonítanak a gazdák a macskáknak, általában annál több kommunikációról számolnak be kettejük között. 

Érdekes szokásként merült fel a macskahang-utánzás, különösen a fiatalabbak körében. A válaszok szerint ugyanakkor a macskák nyávogása kevésbé informatív az emberek számára.

A tanulmány rávilágított arra, hogy a társállatként tartott macskák minden szempontból teljes élményt nyújtanak gazdáiknak a kétirányú interakciók és társas megértés terén. A kérdőíves eredményekre támaszkodva a jövőben több kísérleti ötletet is meríthetnek a kutatók.

Kiemelt kép: Thinkstock

folytatás

Legkedveltebb hírek
Hidegörvény érkezik észak felől, ez határozza meg a következő napok időjárását az Országos Meteorológiai Szolgálat szerint
2018-12-10 19:27:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
A zweigelt átkeresztelését javasolják bécsi aktivisták a bor atyjának náci múltja miatt
2018-12-10 19:11:40 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Kommunista szombat? Még nem gondolkodtam rajta, de egy kiváló ötlet ? mondta a fideszes Turi-Kovács Béla az N1TV-nek, amely arról kérdezte a képviselőket, hogy lesz-e kommunista szombat
2018-12-10 18:56:51 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Queralt Casas személyében Európa-bajnok és világbajnoki bronzérmes spanyol kosárlabdázóval erősítette meg keretét a magyar bajnok Sopron Basket csapata
2018-12-10 18:47:34 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Szarvast gázolt a vonat Tapolca és Balatonederics között, emiatt szünetel a vasúti közlekedés a két település között ? tájékoztatta a Mávinform hétfő este az MTI-t
2018-12-10 18:45:03 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
?Mi munkát végezni járunk az Országgyűlésbe, nem pedig kivonulni? ? mondta az Azonnalinak Apáti István, aki jobbikosként lett parlamenti képviselő, de otthagyta a pártot, és csatlakozott a Toroczkai-féle Mi Hazánk Mozgalomhoz
2018-12-10 18:34:48 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez