Marko Nikolic: Sokszor úgy gondolták, nem vagyok normális

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Marko Nikolic: Sokszor úgy gondolták, nem vagyok normális

A MOL Vidi FC hatalmas küzdelem árán kicsikarta a 0-0-s végeredményt kedd este a Malmö ellen Felcsúton, így továbbjutott a Bajnokok Ligája selejtezőiben. Az eredmény egyúttal azt is jelenti, hogyha a következő körben kiesik az AEK Athén ellen a csapat, az Európa Liga csoportkörébe jut.

Irány Európa! - továbbjutott a Vidi a BL-ben A MOL Vidi FC kihúzta kapott gól nélkül a visszavágót, ezzel bejutott az utolsó BL-selejtezős körbe.

Egy ekkora siker után szólalt meg fehérváriak szerb edzője, Marko Nikolic, aki elárulta: többen bolondnak tartották, amiért európai kupaszereplésről álmodozott.

Ez egy hatalmas eredmény a magyar labdarúgás számára. Lehet, hogy sokszor úgy gondolták, hogy nem vagyok normális, mert arról beszélek, hogy ott leszünk Európában és elérjük a céljainkat, de most egy kis részét elértük, büszke vagyok a csapatomra, hogy ezt megvalósították, végig hittek abban, hogy nagy eredményt tudunk elérni.

A szakember szerint csapata az első félidőben kontrollálni tudta a mérkőzést, a második félidőben azonban, ahogy nőtt a mérkőzés tétje, sokszor nem a megfelelően alakították a játékot. A svédek több veszélyes helyzetet kidolgoztak, ám Nikolic szerint a szerencséért tenni is kell.

A szerencse nem csak úgy jön, ehhez nagyon jó mentalitás, nagyon jó hozzáállás kell. Sokat kell dolgozni érte, és mi ezt ma megtettük maradéktalanul

A legutóbbi csapat, amely nemzetközi porondon főtáblára jutott szintén a Vidi volt: a 2012/13-as idényben, még Paolo Sousa vezérletével szerepelt a klub az Európa Ligában.

Bajnokok Ligája, selejtezők, 3. forduló, visszavágó

MOL Vidi FC ? Malmö FF 0-0
Játékvezető: Javier Estrada

Vidi: Starting XI against Malmö FF: Kovácsik ? Fiola, Juhász R., Vinícius, Stopira ? Nego, A. Hadzic, Nikolov, Kovács I. ? Lazovics, M. Scsepovics
Vezetőedző: Marko Nikolic
Malmö: Dahlin ? Larsson, Brorsson, Nielsen, Lwicki ? Bachirou, Bonke, Christiansen, Rieks ? Rosenberg, Strandberg
Vezetőedző: Uwe Rösler

Nyitókép: Illyés Tibor/MTI

folytatás

Legkedveltebb hírek
Torlódásra számítsanak!
2019-02-21 15:10:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
?Abszurd? ? ez Mengyi Roland véleménye az ítéletről
2019-02-21 15:00:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
A 4-es-6-os villamos Széna tér ? Margit utca közötti szakaszának felújítását 2019
2019-02-21 14:58:53 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
A címvédő Stollár Fanny oldalán a brit Heather Watsonnal bejutott az elődöntőbe a budapesti 250 ezer dollár (70 millió forint) összdíjazású keménypályás női tenisztorna páros versenyében
2019-02-21 14:56:27 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Kiélezett küzdelem, hatalmas összecsapás az Exatlon Hungary pályáján! Ma este elsőként a Medál játék során csapnak össze a versenyzők, majd következik az eddigi legdurvább Párbaj
2019-02-21 14:47:51 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
A luxusfeleség és családja már egy hete Balin pihennek, ahol néhány naponta más helyen szállnak meg, hogy minél több dolgot felfedezhessenek
2019-02-21 14:45:17 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez