A világ első kutyája elküldte a francba a tanár urat

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
A világ első kutyája elküldte a francba a tanár urat

A hétvégén három új filmet mutattak be a mozikban, ebből kettő landolt a toplista első helyein. Az Alfa című, az első kutya és egy előember barátságáról szóló film rögtön az első helyen nyitott 48 milliós bevétellel, míg a német Fák jú, Tanár úr! 3 a második helyet szerezte meg, érdekes módon kevesebb bevétellel, de magasabb nézőszámmal, mint az Alfa. Ez azért történhetett, mert a 3D-s CGI-extravaganzára főleg az IMAX miatt drágább volt az átlagjegyár.

Álomszép az első kutya-ember barátságról szóló film És ez is az abszolút első számú erénye. Az Alfa akkor a legjobb, amikor önfeledten tocsog a CGI-ban. Kutyásoknak, állatmániás gyerekeknek kötelező darab. Kritika.

Nem indult túl jól viszont Az ismeretlen rém mozis futása. Nem elég, hogy a filmet szinte mindenhol lehúzták a kritikusok (nálunk is), a hazai mozikban is csak a nyolcadik helyre elegendő 17 millió forint jött össze neki a hétvégén. A toplista többi helyezettje nem meglepő, szépen tartja magát a Meg – Az őscápa, a Mission Impossible – Utóhatás, a Mamma Mia! Sose hagyjuk abba, illetve a Hotel Transylvania 3. – Szörnyen rémes vakáció is.

Egy magas férfi tinilányokat csalt az erdőbe! Ami ezután történt, az elég unalmas Slander Man 2009 óta, tehát lassan tíz éve uralja a neten terjedő rémlények hordáját. Eredetileg a Something Awful nevű portál pályázatára készült,

A tengerentúlon már második hete vezeti a toplistát a Crazy Rich Asians című Szingapúrban játszódó romantikus vígjáték, ami különleges módon alig hat és fél százalékot esett vissza nyitóhétvégéje óta. A film ezt egy rendkívül okos marketingkampánnyal érte el, és az sem mellékes, hogy máris az ázsiai-amerikaiak Fekete párducaként beszélnek az angol nyelvű, de kizárólag ázsiai származású színészeket felvonultató filmről. Ezt ott is a Meg – Az őscápa követi, illetve harmadik helyen megjelenik a Melissa McCarthy főszereplésével készült felnőtteknek szóló bábfilm, a The Happytime Murders.

Fotó: Intercom

folytatás

Legkedveltebb hírek
Tyson Fury megegyezett az ESPN amerikai sportcsatornával, a következő öt mérkőzésére 80 millió fontos szerződést kötöttek
2019-02-18 14:10:09 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Az Egyesült Királyság törvényhozói szerint nem kéne hagyni, hogy a Facebook a jövőben továbbra is önmagát szabályozza, a feladatot a kormányra kellene bízni
2019-02-18 14:00:14 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Mike Tyson egykori világbajnok boxoló úgy gondolta, jó ötlet lesz megosztania mindenkivel, hogy jó pár évvel ezelőtt milyen okból akart 10
2019-02-18 13:58:26 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
A NASA közelmúltban közzétett képén különös, kékes objektumok ragyognak – írja a Geek
2019-02-18 13:57:52 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Egy 86 éves elképesztően kedves dolgot tett. Köszönőlevelet (rendeset, papíralap
2019-02-18 13:53:34 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Az Index alapján hétfőn megírtuk, hogy a kormány teljesen elvenné az Akadémiától a kutatóintézeteket, azokat egy új alapítványba tenné, megszüntetve a kutatók közalkalmazotti státuszát
2019-02-18 13:50:44 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez