Kútfúrási törvény ? Alkotmányellenes a módosítás

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Kútfúrási törvény ? Alkotmányellenes a módosítás
Az Ab határozata szerint a felesleges adminisztratív terhek csökkentése és az ellenőrzés hatékonyságának növelése más módon is elérhető.Alkotmányellenes a vízgazdálkodási törvény júliusban megszavazott módosítása ? mondta ki az MTI összefoglalója szerint Áder János köztársasági elnök indítványa nyomán az Alkotmánybíróság (Ab) szerdán közzétett határozatában. Az államfő előzetes normakontrollra vonatkozó indítványa szerint alaptörvény-ellenes a megszavazott, de még ki nem hirdetett törvénymódosítás azon rendelkezése, amely szerint 80 méteres mélységig bejelentés és engedély nélküli létrehozható vízi létesítmény. A köztársasági elnök indítványában emlékeztetett arra, hogy az Alaptörvény a környezet megóvását célzó állami kötelezettségként rögzíti a már elért védettségi szintről való visszalépés tilalmát. Továbbá a vitatott rendelkezés ellen érvelt korábban a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó biztoshelyettes, valamint tizenegy szakmai szervezet. Az Ab határozatának meghozatala előtt megkereste a belügyminisztert, az igazságügyi minisztert, a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó biztoshelyettest, valamint a Magyar Tudományos Akadémiát. Az Ab alkotmányellenességet megállapító határozatának indokolásában rámutatott: az állam alaptörvényből fakadó kötelezettsége a felszín alatti vizek mennyiségi és minőségi védelme, valamint a vízhasználat jövő generációk érdekeit is figyelembe vevő szabályozása. A törvénymódosítás célja ? az állampolgárokat sújtó felesleges adminisztratív terhek csökkentése és az ellenőrzés hatékonyságának növelése ? más módon is elérhető. Az Ab kiemelte: minden olyan esetben, amikor a környezet védelmére vonatkozó szabályozást átalakítják, tekintettel kell lenni az elővigyázatosság és a megelőzés elveire, hiszen a természet és környezet védelmének elmulasztása visszafordíthatatlan folyamatokat indíthat meg. A felszín alatti vízkészletek mennyiségi és minőségi értelemben is végesek és csak korlátozottan képesek megújulásra. Magyarországon a fúrt kutak létesítése 1960-tól engedélyhez kötött. A hatóság így követheti nyomon, milyen mértékű vízhasználat engedélyezhető a vízkészlet veszélyeztetése nélkül. A felszín alatti vizek használata csak olyan mértékben fogadható el, amennyiben nem eredményezi azok túlhasználatát. Az Ab határozatában kitért Magyarország 2015-ös vízgyűjtő-gazdálkodási tervére, amely megállapította, hogy a felszín alatti vízbázisok több mint fele sérülékeny. A hatóságok az előzetes engedélyek révén határozhatják meg, hogy milyen technológia alkalmazásával, milyen mélységben lehetséges új kutak biztonságos létesítése. Az állami kontroll nélkül történő, ellenőrizhetetlen vízkivételek az ökoszisztémák károsodásához vezethetnek. Továbbá a törvény a vizek minőségromlásán túl közegészségügyi kockázatokkal is járhat. Az Ab emlékeztetett arra is, hogy Magyarország felszíni vízkészletének mindössze 4 százaléka keletkezik az ország határain belül, ugyanakkor Magyarország az éghajlatváltozás következményeinek jelentősen kitett térségben helyezkedik el, így kiemelt jelentősége van a felszín alatti vízkészlettel való felelős gazdálkodásnak. A már elért védelmi szinthez képest visszalépést jelent, ezért alaptörvény-ellenes az a szabályozás, amely előzetes engedélyezési eljárás helyett utólagos hatósági ellenőrzéssel kívánja biztosítani a felszín alatti vizek megőrzését. Az Ab szerint már a jelen generációk életfeltételeit is közvetlenül befolyásolhatja az engedély nélkül, ezáltal a szakmai és minőségi előírások figyelmen kívül hagyásának lehetőségével létesíthető kutak által előidézett minőségi állapotromlás kockázata. Az előzetesen beszerzendő engedélyek nem csupán a vizek mennyiségére vonatkozóan nyújtanak információt a hatóságoknak, hanem takarékos vízhasználatra is ösztönözhetnek, például a vízkészletjárulék fizetésének kötelezettségével. A felszín alatti vízkészletek védelme a jelen nemzedékeinek stratégiai szintű feladata ? szögezte le határozatában az Ab. Az Ab döntése miatt a parlament által júliusban megszavazott törvénymódosítás nem hirdethető ki, nem lép hatályba. A határozathoz a 15 tagú testületből különvéleményt fűzött 5 alkotmánybíró: Dienes-Oehm Egon, Juhász Imre, Pokol Béla, Szívós Mária és Varga Zs. András. A határozat teljes szövege elérhető az Alkotmánybíróság honlapján.
folytatás

Legkedveltebb hírek
Lívia, a Bajnokok újonca meccslabdához juttathatja csapatát
2019-02-19 20:43:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
A 37. versenynapon hihetetlen szoros a mérkőzés. Hogy Jodes fel tudta-e venni Dombi Rudolf temp
2019-02-19 20:40:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Folyamatosan erősödik az antiszemitizmus Nyugat-Európában
2019-02-19 20:39:58 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Fodrászatban alakítottak ki egy álklinikát Romániában
2019-02-19 20:36:09 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
A következő futamban Gelencsér Tímea és Huszti Kata mérte össze az erejét
2019-02-19 20:36:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Elképesztően szoros az állás. Vajon ki szerezte meg a vezetést csapatának?
2019-02-19 20:33:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez