Reagált a minisztérium Zacher Gábor távozására: úgyis lejárt volna a szerződése

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Reagált a minisztérium Zacher Gábor távozására: úgyis lejárt volna a szerződése

Közleményt tett közzé a Honvédelmi Minisztérium az után, hogy Zacher Gábor felmondott a Honvédkórház sürgősségi osztályának vezetői posztjáról.

A HM röviden ezt írta:

Dr. Zacher Gábornak a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ Sürgősségi Betegellátó Centrum vezetőjének a szerződése 2018 végén lejár.

Arról, hogy azt nem hosszabbítják meg, már korábban döntés született.

Zacher Gábor 2014 óta vezeti a Honvédelmi Minisztériumhoz tartozó Honvédkórház sürgősségi osztályát. A két hónapos felmondási ideje október végén jár le, addig ellátja feladatát.

Döntését azzal indokolta, hogy

az a fajta személyügyi és tárgyi krízis, ami az évek során kialakult a kórházban, a munkavégzést veszélyeztette. Az egészségügyi munkavégzés veszélyeztetése egyben a beteg számára is veszélyeztető.

Közölte, hogy az utóbbi időszakban 9 orvos is beadta a felmondását, pedig a Honvédelmi Minisztérium ezt csütörtökön tagadta.

Szeretek itt dolgozni, de kénytelen voltam a döntést meghozni. Nem tudok elszámolni a lelkiismeretemmel, hogy ilyen állományprobléma, ilyen felszerelésügyi gondok mellett a betegellátást folytassam

– tette hozzá az orvos.

Nagy a baj a Honvéd sürgősségi osztályán, Zacher már évekkel ezelőtt kongatta a vészharangot Először néhány orvos mondott fel, ma kiderült, az osztály vezetője, Zacher Gábor is elhagyja a Honvédkórházat. Mi történik az ország legnagyobb sürgősségi osztályán?

 

Kiemelt kép: MTI Fotó: Mohai Balázs

folytatás

Legkedveltebb hírek
28-33 fok lesz, északkeleten, keleten fordulhat elő futó zápor
2019-07-22 05:25:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Fokozzuk a hangulatot, mert a szórakoztatás nem áll le
2019-07-22 04:15:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
A konjunktúraindex 2,5 éves mélypontra esett. (Gazdaság)
2019-07-22 04:00:00 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Rendező: Szilágyi Zsófia Szereplők: Vándor Éva, Hajduk Károly, Szamosi Zsófia, Füredi Leó,
2019-07-22 04:00:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Rendező: David Mirkin Szereplők: Gene Hackman, Sigourney Weaver, Jennifer Love Hewitt, Ray
2019-07-22 02:30:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Ajánló - Szereplők: Bud Spencer, Enzo Cannavale, Robert Loggia, Baldwyn Dakile, Cinzia Mon
2019-07-22 02:05:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez