Pártok feletti baloldali mozgalom bontott zászlót Berlinben

| Cikk eltávolítása
Cimkék:

Aufstehen (Talpra) néven jelentették be pártok feletti baloldali mozgalom indítását Berlinben. A kezdeményező a Die Linke (Baloldal) Bundestag-frakciójának egyik társelnöke, Sahra Wagenknecht, aki a bemutatkozó sajtótájékoztatót Flensburg szociáldemokrata polgármesterével, Simone Lange-vel és a Zöldek politikusával, Ludger Volmerrel tartotta meg.

Mint közölték, a mozgalom révén társadalmi bázist akarnak teremteni az SPD, a Die Linke és a Zöldek megújításához és összefogásához, a választóiknál szélesebb rétegek megszólításával, a végső cél pedig hangsúlyosan baloldali kormány alakítása Németországban. Az MTI szerint az is cél, hogy baloldali választ adjanak a jobboldali populista AfD sikerére.

Azt írják, hogy az SPD főtitkára, Lars Klingbeil azt mondta, szerinte az Aufstehen nem valódi mozgalom, hanem a Die Linke belső harcainak következménye, a Zöldek társelnöke, Robert Habeck szerint pedig nem világos, hogy mire irányul a kezdeményezés. Azt viszont egyértelműnek látja, hogy az utóbbi évek politikájával szemben nem a pártrendszeren kívülről, hanem annak keretein belül kell alternatívát kínálni.

folytatás

Legkedveltebb hírek
Vida Mónika Ruth "Sem emlék, sem varázslat" elnevezésű hangversenysorozata első állomásának címe Zenei időutazás
2019-09-19 12:30:00 | Hozzászólások: 0 | Népszava
A külügyminiszter szerint csak az lehet sikeres, aki a nemzeti érdek érvényesítését tekinti iránytűnek
2019-09-19 12:29:00 | Hozzászólások: 0 | Index.hu - Belföld
41. lett a Bartók Béla út és környéke a brit Time Out magazin 50 legmenőbb és látogatásra
2019-09-19 12:28:58 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez