Őrületes retrospektív világsztárokkal

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Őrületes retrospektív világsztárokkal
Nagyot álmodtak a kedden kezdődő II. Budapest Klasszikus Film Maraton szervezői, azaz a rendezvény mögött álló Magyar Nemzeti Filmarchívum (MNF) csapata.A Film Maraton  tavaly novemberi szárnypróbálgatás után nagyot ugrott a színvonal: sokkal több film és vetítés mellett még világsztárok is jönnek a mustrára, jelesül, Claudia Cardinale, Klaus Maria Brandauer és Jean-Marc Barr. Ráduly György, az archívum igazgatója szerint az ars poetica nem változott: most is a frissen felújított magyar filmörökség kincseit akarják megmutatni. Ehhez persze jól jön, ha vannak nemzetközi egyetemes filmörökségek bemutatói és sztárok egyben, mivel ezek közönségnövelő generátorként működnek. Ami mindemellett szintén újdonság, hogy Egerben is zajlik majd a maraton, illetve Győrben is lesznek vetítések és hosszú távú cél, hogy végül a teljes országot, legalábbis az összes megyeszékhelyet lefedjék. Illetve további újdonság, hogy lesznek vetítések külső helyszíneken. Ahogy Ráduly György fogalmaz, a cél, hogy ?őrületes nemzetközi film retrospektívét szervezzenek?, mint például a párizsi Cinematheque által szervezett A világ emlékezete fesztivál. Amúgy Ráduly György szerint egy ilyen fesztivál sokat segít abban, hogy a magyar klasszikusok visszakerüljenek a nemzetközi körforgásba, mustrákra, film intézetek rendezvényire, forgalmazói körforgásba.
Egyszóval, a Film Maraton nem csak a nézőknek jó, hanem magának magyar filmörökségnek is, csak üdvözölni tudjuk a rendezvény mögött álló elképzeléseket, ambíciókat. Kérdés azonban, hogy miért csak egy szűk hétig tart a pezsgés ? jelenleg ugyanis Budapest azon kevés európai fővárosok egyike, ahol nincs önálló Filmmúzeum. Ahogy Ráduly György fogalmaz, ebben a témában is merni kell álmodni, mert előbb-utóbb valóra válhatnak. Hangsúlyozva: fontos kijelenteni, hogy az Archívum állományának fejlesztése, a tárolási kondíciók korszerűsítése, a digitalizálás olyan elképesztően nagy feladat és ez most prioritást élvez. Az igazgató szerint a Film Maraton is jelzi, hogy a mozis vetítések fontosak, és nagyon reméli, hogy felerősödik a párbeszéd azokkal a partnerekkel, akik segíthetnek a filmmúzeum létrehozásában. Addig is a jelenlegi vetítőhelyekkel folyamatosan erősítik a kapcsolatot, illetve csatlakoztak a könyvtárprogramhoz, hogy olyan településeken is lehessenek közösségi filmélmények, ahol nincs vetítőhely. további örömhír, hogy az MNF az év végére tervezi a saját VOD szolgáltatását, melyen külföldi feliratokkal is ellátott hazai klasszikusokat lehet majd nézni. Ráduly György elmondta: 35 mm-es kópiákat ma már ritkán adnak ki, mert ezek könnyen sérülnek és a megőrzés prioritás. Arra a kérdésre, hogy a szakember mit szól Christopher Nolan azon álláspontjához, hogy a klasszikusok digitalizásása blaszfémia és csakis az eredeti állapot elfogadható, azt reagálta: csak bizonyos esetekben, filmóriásoknál kuriózumként. ellenben úgy véli, hogy a digitalizáció tényleg megszépíti a filmeket és a legjobb technológia jelenleg, hogy a régi műveket visszavigyék a mozikba. A Film Maraton keretében a Francia Intézetben ma egy szakmai workshop is lesz a filmmegőrzésről és a film közoktatásban betöltött szerepéről.A program

 A Maraton nyitóestjén a restaurált, Oscar-díjas Mephisto című filmet vetítik az Uránia Nemzeti Filmszínházban, Szabó István Oscar-díjas filmrendező, Koltai Lajos Oscar-díjra jelölt operatőr és a főszereplő, Klaus Maria Brandauer jelenlétében. Szeptember 5. és 9. között 60 filmóriást (pl. 2001 Űrodüsszeia, Ridley Scott Párbajhősök, Federico Fellini 8 és fél, a Pomádé, Milos Forman Amadeus, Mészáros Márta, Sára Sándor és Szabó István restaurált filmjei...) láthatunk 500 Ft-os jegyár mellett. A budapesti Szent István tér szeptember 5-től az ország legnagyobb ?mozijává? alakul: ingyen nézhetjük meg Korda Sándor gyönyörű, 1918-as Az aranyemberét - Zagar és a Changing Grey zenei kíséretével, szeptember 6-án, este Claudia Cardinale színésznő személyes részvételével a Volt egyszer egy Vadnyugatot. Szeptember 7-én a Moszkva tér, 8-án pedig A nagy kékség lesz látható a téren - a főszereplő, Jean-Marc Barr jelenlétében.

folytatás

Legkedveltebb hírek
A halál körülményeit orvosszakértő állapítja meg
2020-03-29 22:35:35 | Hozzászólások: 0 | Népszava
12 onkológus utasította el az 5 gyerekes mellrákkal küzdő édesanyát, a koronavírus járványra hivatkozva ? ezt állította a nő az RTL Klub Híradójának nyilatkozva
2020-03-29 22:19:21 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Dézsi Csaba András polgármester a közösségi oldalán osztotta meg a hírt
2020-03-29 22:13:00 | Hozzászólások: 0 | Népszava
A brit lap szerkesztőségi cikket közölt, amely szerint a világjárvány lehetővé tette Orbánnak, hogy a kritikusokat és a politikai ellenzékét partvonalon kívülre tegye
2020-03-29 22:13:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Szólt a háziorvosának, ám csak két nap múlva jött a mentő, most négy napja intenzív osztályon fekszik egy 67 éves férfi ? számol be az esetről RTL Híradó
2020-03-29 22:01:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Vincent Braun és Karl Grünfeld sziklát mászni indulnak, de Karl elveszíti az egyensúlyát és a falnak csapódik
2020-03-29 22:00:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez