Polgárháború dúl a brit kormánypártban

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Polgárháború dúl a brit kormánypártban
Fennállásuk talán legsúlyosabb válságába sodródtak a brit konzervatívok. Boris Johnson nem titkolt célja a kormányfői szék megszerzése.Bár fogadóirodák szerint Boris Johnson volt brit külügyminiszternek a legnagyobb az esélye arra, hogy Theresa May után a következő brit miniszterelnök legyen, a sajátos kijelentéseiről ismert politikus mindent elkövet azért, hogy az Egyesült Királyság legkevésbé szavahihető politikusává váljon. Pártjában, a konzervatívoknál is rendkívül megosztó személyiségnek tartják, többen egyenesen undorítónak vélik, ahogy Mayt támadja az ország uniós kilépésével kapcsolatos álláspontja miatt. Sokaknál verte ki a biztosítékot a Mail on Sunday című lapban megjelent cikkével, amelyben úgy vélte, a kormányfő ?puha Brexittel? kapcsolatos terve egyfajta robbanómellény, s mintha Michel Barnier-nek, az Európai Unió Brexittel kapcsolatos főtárgyalójának a kezébe adta volna a robbanószerkezet kioldóját. A puha Brexit meglátása szerint Nagy-Britannia megalázását jelentené. Sok konzervatív politikus látja úgy, hogy Johnson most már túl messzire ment. Theresa May szóvivője hétfőn nem kívánta kommentálni a volt külügyminiszter kirohanását, mint fogalmazott, a miniszterelnök csak az EU-val folytatott tárgyalásokra kíván koncentrálni. Más tory politikusok nem voltak ennyire visszafogottak. A konzervatívok tucatnyi képviselője jelentette be, abban az esetben, ha Johnsont miniszterelnökké tennék meg, lemondanak mandátumukról. Közéjük tartozik Nicky Morgan volt oktatási miniszter is. Keményen nekiment Johnsonnak Alan Duncan, a külügyminisztérium államminisztere, aki szerint Johnson megnyilatkozása a modern brit politika ?legundorítóbb momentuma volt?. A Twitteren kifejtette, ?sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de ez Johnson politikai végét jelenti. Ha ez nem történik meg most, gondoskodni fogok arról, hogy később bekövetkezzen.? Alistair Burt, aki szintén az államminiszter alárendeltségében dolgozik, a robbanómellényes metaforával kapcsolatban kifejtette, ?semmi sem indokolja ezt az undorító, oda nem illő és fájdalmas analógiát?. Sajid David belügyminiszter pedig a BBC-nek elmondta, sokkal jobb módja is lehetne annak, hogy Johnson kifejtse ellenvéleményét. Több brit lap, így a Guardian, a Financial Times, illetve az Independent egyenesen azt írta, hogy a toryknál polgárháború tombol. Johnson rengeteget árt a konzervatívoknak - állapították meg a véleménycikkekben, hiszen még mélyebbé válik a szakadék a puha és a kemény Brexit hívei között.A Financial Times és a Guardian úgy értékelt, hogy ezzel Johnson megkezdte kampányát, melynek nem is titkolt célja a miniszterelnöki szék megkaparintása. A volt külügyminiszter ebben Donald Trump segítségére is számít, hétfői, a Daily Telegraphban megjelent írásában ugyanis annak a véleményének adott hangot, hogy Nagy-Britanniának követnie kellene az amerikai elnök példáját, aki csökkentette az adókat az Egyesült Államokban. Johnson köre valóban mintha polgárháborús hangulatban lenne. A konzervatív Daily Telegraph a volt külügyminiszter köreit idézte. Szerintük May kormánya összeesküvést hajt végre Johnson ellen, és a kormányfő csapata már 2016-ban piszkos részleteket gyűjtött magánéletéről. Ugyanakkor Johnson maga is gondoskodik magánéleti botrányokról. Pénteken jelentették be, hogy 25 évnyi házasság után válik feleségétől, Marina Wheelertől. A Sun szerint az ok: Johnson többször is megcsalta a nejét. A Daily May szerint románc alakult ki a politikus és a konzervatívok egykori 30 éves PR-tanácsadója között. Carrie Symondsról van szó, aki már 2012-ben részt vett az akkor még londoni polgármesterként működő Johnson kampányában. A Sun szerint Boris Johnson lánya, Lara is teljesen kibukott az apjára. A botrányos kijelentések és a botrányok megtépázták Johnson egykori népszerűségét. Arra a kérdésre, kit tart alkalmasabb miniszterelnöknek, 55 százalék Mayt, 29 százalék Johnsont nevezte meg. Nagy feltűnést keltett Steve Baker konzervatív képviselő azon kijelentése is, amely szerint a toryk 315 képviselőjéből 80-an szavaznak majd May Brexit-terveivel szemben. Más konzervatív politikusok korábban úgy vélték, kevesebben lázadnak majd a kormányfővel szemben. Mindez azt mutatja, három héttel a toryk kongresszusa előtt áll a bál a pártnál. Nagy-Britanniának 2019. március 29-ig kell kilépnie az EU-ból.
folytatás

Legkedveltebb hírek
Kurt, a ragyogó apród
2018-12-15 08:35:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
A pótlóbusszal lehet utazni.
2018-12-15 08:24:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Martha Creasynél három éve diagnosztizáltak Alzheimer-kórt
2018-12-15 07:51:13 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Az egész országban havazás várható szombaton, ezért a katasztrófavédelem és rendőrség honlapja is arra figyelmezteti az autósokat, hogy óvatosan vezessenek
2018-12-15 07:49:57 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Pető Péterrel jártuk végig a péntek esti tüntetés helyszíneit
2018-12-15 07:37:55 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez