Vettel megnevezte a legnagyobb ellenségét

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Vettel megnevezte a legnagyobb ellenségét

A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel, a Forma-1-es Ferrari német pilótája szerint a legnagyobb ellensége, akivel meg kell küzdenie, az  saját maga, de versenyautója erejében töretlenül bízik, így ledolgozhatónak tekinti 30 pontos hátrányát az összetettben vezető, címvédő és szintén négyszeres vb-győztes brit Lewis Hamiltonnal (Mercedes) szemben.

“Ha van valami, ami a birtokomban van és jól működik, akkor nem foglalkozom semmi mással. Ha a saját teljesítményem a helyén van, akkor a többiek nem tudnak ártani nekem”

–  nyilatkozta a hétvégi Szingapúri Nagydíj helyszínén a 31 éves versenyző.

Vettel a szingapúri GP-ről azt mondta, nem szeretne belemenni az esélylatolgatásba, mert az mindig nehéz feladat. “Természetesen az a célom, hogy győzzek, de ahhoz nagyon sok apró részletnek stimmelnie kell”.

A 21 futamból álló világbajnokság 15. nagydíját vasárnap 14.10-től rendezik a szingapúri kikötő közvetlen közelében kialakított Marina Bay versenypályán,

amelyen, a hátralévő helyszínek közül egyedüliként, a Ferrari műszakilag komoly erőfölényben van a Mercedesszel szemben.

folytatás

Legkedveltebb hírek
Nagy bajban leszünk, ha nem tesszük beporzóbarátabbá a mezőgazdaságot ? figyelmeztet az MTA Ökológiai Kutatóközpontja, ezért az ingyenesen letölthető kiadványukban ötleteket adnak a méhmentésre
2019-05-25 10:10:00 | Hozzászólások: 0 | Népszava
A Népszavának adott interjúban Paul Lendvai többek között arról beszélt, hogy a Strache-ügynek nem lesz hatása az Orbán-rendszerre
2019-05-25 10:05:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
A néppárti és szocialista frakció elveszítheti együttes többségét, a liberálisok Emmanuel Macron mozgalmának magukhoz kötésével erősödhetnek, és tényezővé válhatnak a populisták az Európai Parlamentben, ahol így a mostani választás az erőviszonyok átrendeződését hozhatja
2019-05-25 10:00:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
A parókát, fehér maszkot viselő támadó februárban és májusban is megpróbált kirabolni egy budai áldozatot
2019-05-25 09:55:20 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Pénteken mi is megírtuk, hogy lemondott Theresa May brit miniszterelnök, aki június 7-én távozik a kormány és a Konzervatív Párt éléről, ügyvezetőként utóda megválasztásáig ellátja a kormányfői feladatokat
2019-05-25 09:49:44 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Formalitásnak tűnik a férfi kézilabda-bajnokság fináléjának vasárnapi visszavágója (18
2019-05-25 09:40:00 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez