Deák Bill Gyula ezért utasította vissza az X-Faktor felkérését

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Deák Bill Gyula ezért utasította vissza az X-Faktor felkérését

A zenész novemberben lesz 70 éves, amit egy nagykoncerttel ünnepel. A hallása ugyan, már nem a régi, de még mindig van munkája és jó formában van, úgyhogy esze ágában sincs visszavonulni.

Deák Bill Gyula rengeteget fogyott infarktusa után A 67 éves bluesénekes jobban odafigyel magára, de a zenélésről semmiképp nem mondana le.

A fülemet tönkretette a zene, nagyothallok, a Tátrai Rock Band zenéje nyomot hagyott bennem. A koncerteken ezzel nincs baj, de a mindennapokban nehézségeket okoz

– mondta a Borsnak Deák Bill Gyula, aki koncertmeghívásoknak továbbra is szívesen tesz eleget, de a tévében nem akar szerepelni.

Semmit nem bántam meg. Soha nem adtam el magam kilóra egy rakás pénzért. Nem szerettem volna, hogy mutogassanak rám, ezért nem is mentem el az X-Faktorba, a The Voice-ba vagy bármelyik főzős műsorba. Nem lettem volna hű önmagamhoz és a közönségemhez, ha ezeket vállalom.

Kiemelt kép: MTI/Veres Nándor

folytatás

Legkedveltebb hírek
Egy mindössze 6 hónapos baba produkciójától hangos az internet, miután a kicsi édesapja megosztott egy videót arról, hogyan ropja a kisfia ír népzenére
2018-12-14 00:31:14 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
A magyar karácsonyi vásárok biztonságának megerősítése mellett döntött a kormány
2018-12-13 23:55:48 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Törtek, zúztak, gyújtogattak tegnap az ellenzék által feltüzelt aktivisták a Kossuth téren és a Fidesz székháznál
2018-12-13 23:52:41 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Kárpátalján már a magyar állam helyettesíti az ukránt, Erdélyben református parkolóházat építenek: mi érhet el a magyar nemzetpolitika, és jó-e az a helyieknek? Eötvös Csoport vita
2018-12-13 23:52:00 | Hozzászólások: 0 | Index.hu - Belföld
Saját magának mondott ellent Kunhalmi Ágnes, amikor ellenzéki képviselőtársaival botrányos módon próbálták meg ellehetetleníteni az országgyűlés munkáját
2018-12-13 23:49:51 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
A magyar labdarúgó-válogatott szeptember 5-én Podgoricában a montenegrói csapattal játszik barátságos mérkőzést
2018-12-13 23:14:01 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez