Egy csomó tűzoltó rohant fel a SOTE tetejére

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Egy csomó tűzoltó rohant fel a SOTE tetejére

Országos lépcsőfutó bajnokságot rendezett ma a katasztrófavédelem a Semmelweis Egyetem Nagyvárad téri épületében, immár tizenkilencedszer.

A tűz- és sporttársak teljes védőfelszereléssel, légzőkészülékkel, acélpalackkal azaz közel huszonöt kilogrammos súllyal inaltak a huszonkét emelet magasan húzódó csúcsig.

Kiemelt képünkön két célba ért tűzoltó csinál valamit. Alább egy start előtti, még mosolygós pillanat látható.

Egyéniben és párosban is teljesíthető volt a táv, de utóbbi az igazi, ugyanis nemzetközileg a páros formáció az alap, lévén a ?tényleges tűzoltói beavatkozásoknál? is a tűzoltók közösen egymásra számítva hajtják végre a feladatokat.

A lépcsőfetisiszták kedvéért rögzítünk egy szabályt: a párosok tagjainak együtt kell maradniuk, egy lépcsőfordulónyinál nagyobb távolságra nem távolodhatnak el egymástól.

Arról, hogy a másfélszáz induló közül, kik voltak azok, akik sok száz lépcsőfok után további egy illetve két lépcsőfokot is meg kellett mászniuk (dobogó), egyelőre nem adott hírt az MTI.

így megelégszünk ezzel a művészi fölvétellel idénről…

…meg egy parádés, galériás cikkünkkel tavalyról…

Ön milyen gyorsan futna fel 22 emeletnyi lépcsőn? Teljes felszerelésben futottak az Országos Lépcsőfutó Bajnokságon induló katasztófavédelmisek. Fotók!

…valamint azzal, hogy felidézzük: az elmúlt évben az egyéni abszolút kategóriát Benőcs Zoltán, a tiszaújvárosi FER Tűzoltóság tűzoltója nyerte 2 perc 54 másodperces időeredménnyel; a párosok abszolút versenyében pedig Farkas Csaba őrnagy és Sági József százados, a váci katasztrófavédelmi kirendeltség tűzoltói bizonyultak a leggyorsabbnak, 3 perc 14 másodperces eredménnyel.

Az országos bajnokság abszolút rekordja 2002-ben született, akkor a mai Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság tűzoltósági főfelügyelőjének, dr. Kanyó Ferenc ezredesnek 2 perc 24 másodpercre volt szüksége teljesíteni azt távot; gyanítjuk, eztán megkapta bajtársaitól a Lift becenevet.A tavalyi díjátadó számunkra legkedvesebb mondata Palotai Zsolt Gábor tű. ezredest, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatóhelyettesének köszönhető: az ezredes elmondta, különösen örül annak, hogy a versenyt sérülések nélkül hajtották végre az indulók.

Reméljük idén is épen maradt minden lánglovagboka.

folytatás

Legkedveltebb hírek
Augusztusban vált meg részvényeinek többségétől a Lázárhoz több szálon kötődő egyik tulajdonos, azt azonban továbbra sem árulta el Lázár, hogy kik lettek az új tulajdonosok rajta kívül
2018-10-19 19:55:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Rengetegen felháborodtak azon, hogy felfüggesztett börtönre ítélt a Székesfehérvári Törvényszék két pedofil férfit
2018-10-19 19:46:40 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Csütörtök éjjel törölte a Cataniából Budapestre induló járatát a Wizzair, ezért 204 utas Olaszországban ragadt ? számolt be az RTL Klub Híradója
2018-10-19 19:41:04 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez