Beújít a Budapesti Értéktőzsde

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Beújít a Budapesti Értéktőzsde

A módosítások 2019. január 1-jén lépnek hatályba az új belépők számára. A már tőzsdére bevezetett kibocsátókra egy év türelmi idő vonatkozik, így rájuk 2020. január 1-től lesznek érvényesek a módosítások.

A változások között kiemelik: a standard kategóriába való belépési küszöb esetében a vállalat árfolyamértéke el kell, hogy érje a 250 millió forintot. Legalább 10 százalékos közkézhányad szükséges. Ez azt jelenti, hogy vagy 100 millió forint értékű papír forogjon közkézen, vagy a cég legalább 100 tulajdonossal kell, hogy rendelkezzen. További feltétel, hogy az adott társaság legalább egy év lezárt üzleti évvel kell, hogy rendelkezzen.

Megszűnik az eddigi kettős rendszer, amelyben más kritériumok voltak érvényben a bevezetésekre és mások a kategória-felülvizsgálatokra. Ezt követően az árfolyamérték és közkézhányad minimumok folyamatos fenntartását ellenőrzi majd a BÉT féléves felülvizsgálatok keretében mind a Prémium, mind a Standard kategóriában.

Megszűnik a nyilvános tranzakció követelménye a Standard kategóriában. Az új szabályozás életbelépése után megszűnik a T kategóriába történő belépés lehetősége is, helyette a BÉT Xtend piac várja a főpiac előszobája iránt érdeklődő vállalkozásokat.

Az MTI-hez eljuttatott közlemény emlékeztet: az új piaci struktúra lényege az, hogy a szabályozott piacon maradjanak, illetve nagyobb számban jelenjenek meg a tőzsdei szereplésre legalkalmasabb kibocsátók.

Kiemelt fotó: MTVA / Jászai Csaba

folytatás

Legkedveltebb hírek
2017 óta zajlik a megismételt eljárás, az utolsó szó jogán a vádlottak ártatlannak vallották magukat hétfőn
2019-01-21 11:31:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
A várandós modell egy néhány évvel ezelőtti fotót osztott meg magáról, aminek az a különlegessége, hogy a haja a természetes formájában látható
2019-01-21 11:26:26 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Félpályás lezárással demonstráltak a túlóratörvény ellen
2019-01-21 11:25:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
A keszthelyi rendőrség keresi a 15 éves Szabó Attilát, aki január 2-án az esti órákban nem érkezett vissza a zalaszentlászlói lakásotthonba, azóta pedig ismeretlen helyen tartózkodik, írja a police
2019-01-21 11:22:36 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Az MTI írta meg, hogy 78 éves korában, egy marylandi idősek otthonában halt meg Tony Mendez CIA-ügynök, akinek terve alapján hat diplomatát szabadítottak ki Iránból
2019-01-21 11:22:12 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
A Los Angeles Rams hosszabbításban legyőzte a New Orleans Saints csapatát, és ezzel készülhet a magyar idő szerint február 4-én hajnalban esedékes Super Bowlra, ahol a Tom Brady vezette New England Patriots lesz az ellenfele
2019-01-21 11:21:39 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez