A nap legfontosabb hírei ? 2018.10.07.

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
A nap legfontosabb hírei ? 2018.10.07.

Ami fontos a politikában.

Ismét uniós országban öltek meg oknyomozó újságírót: a 30 éves, bolgár Viktoria Marinovát halála előtt megerőszakolhatták, megkínozhatták. Márki-Zay Péternek elege lett Lázár Jánosból: új választást akar Hódmezővásárhelyen, mert szerinte a korábbi miniszter emberei szándékosan teszik kormányozhatatlanná a települést.

Ami váratlan a közéletben.

Fluor Tomi előadóművész péniszt rajzolt a török elnök fejére, Twitterén pedig szardarabnak nevezte a Budapestre érkező Recep Tayyip Erdogant, hogy aztán a 24.-hu-nak nyilatkozzon is az okokról.

Amit nagyon érdemes megtudni a világról és Kemény Dénesről.

A szemünk előtt születhet új internet, miután a világháló atyja, Sir Tim-Berners Lee is ezen dolgozik, mivel szerinte az egyenlőtlenség és a megosztottság hajtómotorja lett az internet. Nem erről álmodott. A Nemzetközi Alzheimer Társaság 2018-as átfogó beszámolója szerint a világon három másodpercenként eggyel nő a demenciával élők száma. A betegség eredetét az orvostudomány nem érti, ezért gyógyszer sincs rá. Kemény Dénes, a magyar sport legendáinak egyike mesél elmúlt huszonkét évéről, olimpiai győzelmekről, vezetői képességekről, meg arról, hogy egy el nem küldött fax miként változtatta meg az életét. És persze a magyar vízilabda történetét.

És persze azt is jó tudni, hogy.

Tele van a világ gombokkal, amik semmire sem jók.

Azt pedig meg kell nézni, hogy.

Miként fulladt tömegverekedésbe az év legjobban várt bunyója.

Kiemelt képünkön a meggyilkolt Viktoria Marinova. Forrás: az újságíró Facebook-oldala. 

folytatás

Legkedveltebb hírek
A szekszárdi borvidék legjobb borai egy rendezvény keretében Budapesten is megkóstolhatók
2019-04-26 10:14:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Május közeledtével megnyitják kapuikat a legnépszerűbb fővárosi strandok
2019-04-26 10:02:03 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott, valamint Schiff Mónika a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének Vakvezetőkutya-kiképző Központ vezetője meséltek a Mokka műsorvezetőinek a vakvezető kutyák világnapja alkalmából rendezett rendezvényről, valamint arról is, hogy miért nem szabad megsimogatni ezeket az állatokat
2019-04-26 10:01:18 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
A Hős utcában lakó gyerekek polaroid és kerámia szelfijei most a Hős utca ? a ?legegerősebek? című erzsébetvárosi kiállításon láthatók
2019-04-26 10:00:00 | Hozzászólások: 0 | Népszava
A Liverpool a bajnoki címért, a Tottenham a BL-szereplésért, az Everton pedig a következő szezonbeli Európa Liga-indulásért küzd
2019-04-26 09:48:01 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez