A Juventus lefocizta a Manchester Unitedet az Old Traffordon

| Cikk eltávolítása
Cimkék:

Az előzetesen a Bajnokok Ligája csoportkörének egyik legnagyobb figyelemmel kísért párosításának elkönyvelt Manchester United-Juventus nem hozott meglepetést: az eltiltása után éppen Manchesterben visszatérő Cristiano Ronaldóval felálló olasz bajnoknak elég volt egy kiváló félidő ahhoz, hogy ha csak egy góllal, de elhozza a három pontot az Old Traffordról.

A mérkőzés egyetlen találatát Paolo Dybala szerezte a 17. percben, onnantól a Juventus kényelmesen kibekkelte az első játékrészt. A második 45 perc viszont, ha picit is, de izzasztóbbnak tűnt. José Mourinho csapata többször is veszélyeztetett, sőt Romelu Lukaku még kapufáig is eljutott, ám az olaszok győzelmét nem igazán veszélyeztette semmi.

Dybala gólja:

A győzelemhez még az is belefért, hogy Ronaldónak nem jött össze a gól, pedig egy alkalommal nagyon közel állt hozzá, viszint David de Gea máshogy gondolta, és bemutatta a szezon eddigi legnagyobb védését.

Hatalmas bravúr:

Győzelmével a Juventus hibátlanul, kilenc ponttal vezeti a H csoportot, míg a Manchester United négy ponttal áll a második, még továbbjutó helyen.A többi meccsen:

az AS Roma nagyon könnyedén verte a szurkolóiért aggódó CSZKA Moszkvát Szalai Ádám csapata egy fordulatos, hatgólos meccsen játszott döntetlent hazai pályán a Lyonnal az Ajax a 92. percben verte meg a Benficát a Real Madridból még mindig hiányzik valami, de legalábba a cseh Viktoria Plzen nem okozott gondot, Julen Lopetegui picit fellélegezhet a Manchester City pedig simán lemosta a Sahtart. Eredmények, Bajnokok Ligája, 3. forduló, F csoport:

Sahtar Donyeck (ukrán)-Manchester City (angol) 0-3 (0-2)
gólszerzők: D. Silva (30.), Laporte (34.), B. Silva (71.)

TSG Hoffenheim 1899 (német)-Olympique Lyon (francia) 3-3 (1-1)
g.: Kramaric (32., 47.), Joelinton (92.), illetve Traoré (27.), Ndombele (59.), Depay (67.)

G csoport:
Real Madrid (spanyol)-Viktoria Plzen (cseh) 2-1 (1-0)
g.: Benzema (11.), Marcelo (56.), illetve Hrosovsky (79.)

AS Roma (olasz)-CSZKA Moszkva (orosz) 3-0 (2-0)
g.: Dzeko (30., 43.), Ünder (50.)

E csoport:
Ajax Amsterdam (holland)-Benfica (portugál) 1-0 (0-0)
g.: Mazraoui (93.)

H csoport:
Manchester United (angol)-Juventus (olasz) 0-1 (0-1)
g.: Dybala (17.)

folytatás

Legkedveltebb hírek
A tizenévesek nagyjából a 2000-es évek elején törtek be a marketingesek kedvenc célcsoportjai közé: mint arról korábban írtunk, 1999-re a tinédzserek kiemelkedően sokan lettek, és ami ennél is fontosabb, elkezdtek gazdaságilag is értelmezhetően viselkedni, azaz diákmunkával megkeresett, illetve szüleiktól kapott pénzt költeni
2019-05-19 15:08:44 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Megvan még az 1997-ben forgatott Őserdő hőse? Tudjátok, Brendan Fraser volt a dzsungelben élő George, Leslie Mann pedig a film női főszereplője, Ursula, akit az Őserdő hőse
2019-05-19 15:04:39 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Leanne Lauricellának négy évvel ezelőtt jól fizető állása volt, de megunta a mókuskereket
2019-05-19 14:59:14 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi a Jobbik annak feltárására: vannak-e magyar vonatkozásai a Strache-ügynek
2019-05-19 14:41:50 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Szeptember elején rendezik meg az előrehozott parlamenti választást Ausztriában ? derült ki Alexander Van der Bellen osztrák szövetségi elnök és Sebastian Kurz kancellár vasárnapi találkozóját követően
2019-05-19 14:07:36 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez