6 milliárddal drágább lesz az irgalmasrendi kórház felújítása

| Cikk eltávolítása
Cimkék:

Megvan, melyik cég végezheti a Betegápoló Irgalmas Rend tulajdonát képező Budai Irgalmasrendi Kórház komplex fejlesztését (bővítés, átalakítás, korszerűsítés, felújítás), ezen belül egy új központi épület felhúzását, a fűtés korszerűsítést, műemléki felújítást, kevesebb ágyszámú kórtermek kialakítását, ráadásul úgy, hogy a kivitelezés idejére sem állhat le a gyógyító munka.

A megbízást a kórház eredetileg nettó 11,6 milliárd forintra becsülte, ajánlatból mindössze kettő érkezett, és a nyertes Grabarics Kft. végül nettó bő 17,7  milliárd forintot fog számlázni, alvállalkozók bevonásával. Az ár 70 százalékban esett amúgy latba az elbíráslásnál. És tudják kit ütöttek ki a nyeregből? A West Hungária Bau Kft.-t.

A Grabarics egyébként már tavaly ősz óta építkezik a kórház területén, új betegápoló szárnyat kivitelez a meglévő épület déli oldala és a Vidra utca között. Idén februárban még azzal kalkuláltak, hogy a Budai Irgalmasrendi Kórház főépületének teljes megújítása és két új épületszárnyának megépítése összesen 21 milliárd forintos beruházásban valósul meg. Akkor, az intézményben tartott sajtótájékoztatón Varga Mihály jelenlegi pénzügyminiszter közölte, hogy

a teljes beruházás 21 milliárd forintos költségéhez a kormány 12,9 milliárd forinttal járul hozzá.

A fennmaradó 8 milliárdos összeget a kórház saját forrásból tudja fedezni. l

A Garabarics Kft. 25 éve működik, 197 embert foglalkoztat az Opten adatai szerint. Árbevétele évről évre szépen nő, különösen az utóbbi években. A 10 milliárdos árbevételi határt 2015-ben lépte át, tavaly pedig már 14,8 milliárd forintnál tartott. Az utóbbi két évben megugrott az adózott eredménye is, tavaly 426 millió, az azt megelőző évben 327 millió forintot könyveltek el.

A cég végezte augusztus elejétől a 20-as években épült szántódi volt Horthy-villa, majd Panoráma Üdülő épületének és egyéb kiszolgáló létesítmények bontási munkálatait. Helyén luxuslakópark lesz. A háttérben az a szállodaipari vállalkozó, Szepesi Richárd áll, aki eladta a tokaj-hegyaljai Andrássy Rezidenciát Mészáros Lőrincnek. A Grabarics Kft. részt vett anno az Asia Center építésében is.

 

 

Fotó: Bruzák Noémi / MTI

folytatás

Legkedveltebb hírek
Meglepetésre a Ferencváros nyerte a jégkorong Magyar Kupát
2020-01-22 14:35:43 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
A néppárti bölcsek nem mertek dönteni a Fidesz sorsáról, ezért azt javasolták, hogy hosszabbítsák meg a magyar kormánypárt felfüggesztését, írja a hvg
2020-01-22 14:33:38 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Mindenféle titkosítás nélkül tárolták egy virginiai szerveren a PussyCash nevű pornós hálózat webkamerás modelljeinek adatait, szúrták ki a vpnMentor kiberbiztonsági cég szakértői
2020-01-22 14:30:09 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Az első aggasztó hírek decemberben kezdtek szivárogni, majd egyre sűrűsödni Kínából: egy új, eddig ismeretlen vírus alakult ki és terjed szélsebesen az ázsiai országban, mára több szomszédos államban is megjelent
2020-01-22 14:28:29 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
22,8 milliárd forintért adták el az úgynevezett Reno Udvar többségi tulajdonrészét a Magyar Nemzeti Bank Alapítványai egy kínai üzletembernek, tudta meg a napi
2020-01-22 14:23:45 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Fagyott leguánok hullhatnak a fákról Florida déli részén, miután a hőmérséklet a régióban szokatlanul hidegre fordult
2020-01-22 14:23:13 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez