Hamisan szól a kaposvári Énekes madár

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Hamisan szól a kaposvári Énekes madár
Tamási Áron igaz népi színműve hol túlmozgatta, hol meg sem érintett a rendezői fantáziát a Csiky Gergely Színházban.Első blikkre nem túl bonyolult téma a jó és a rossz, a fiatal és az öreg, a kicsinyesség-irigység és a tisztaság, az általános emberi értékek és a gyarlóság küzdelme, színre vinni viszont éppen ezért nem egyszerű. Legalábbis oly módon, hogy a néző feltétlenül érezze, az általánosságokon, a magától értődő történéseken kívül kapott valami pluszt is. Irányvonalat, támpontot, erkölcsi vagy szellemi megerősítést, bármit a szájbarágó mantrázás mellett. Erre tett kísérletet Béres László is, aki Tamási Áron klasszikusát, az Énekes madarat vitte színre a kaposvári Csiky Gergely Színházban. Illetve a színházépület felújítása miatt az Agórában, melynek színpada igencsak behatárolt lehetőségeket biztosít a színjátszók számára ? persze a gondolatiságot ez elvileg nem befolyásolhatja. Utóbbi értelemszerűen a rendező felelőssége, ahogyan az is, ha ötleteiből, elgondolásaiból nem sok mindent sikerül közvetíteni a nézőtérre. Ahonnét nézve kevés bosszantóbb létezik, mint az érzés a lovak közé dobott gyeplőkről vagy a túlgondolt semmitmondásról. Tamási műve ugyanis nem bonyolult történet: a hagyományos konfliktusos dráma ötvözete mesevilággal, mindez egy időtlen, zárt világba helyezve, ahol a konfliktusokat a kis közösség belső viszonyai generálják. Azt is lehet tudni, hogy valahol Erdélyben járunk, faluhelyen, ahol vénlánynak lenni szégyen, s ez az állapot szép lassan felzabálja a Gondos nővérek lelkét, a csámcsogáshoz pedig remekül asszisztál a két, beszédes nevű örökvőlegény, Máté és Lukács. Ők négyen az öregek, akiknek végső célja elemészteni az ifjú, s így még életigenlő szerelmespárt, Magdót és Mókát. Nem is ezért szokás Tamási darabját műsorra tűzni, sokkal inkább, mert az író teljesen más szintre helyezte a népi színművek műfaját, levakarva róluk a ragacsos, műromantikus mázat, a hamis-édes szemléletet. 
Mindebből azonban kevés látszott a kaposvári előadás során, melynek talán legnagyobb problémája, hogy nem találja az arányokat. Az érzelmek ? legyenek azok bármilyenek ? rendre harsánysággal és üvöltéssel párosulnak, a bölcs góbé humor olcsó gegekké silányul, a színészi játék folyamatosan túlzó, már-már ripacskodó, a beszéd ? hol régieskedő, hol mai ? katyvasz. Mintha azt akarná sugallni valaki: Erdélyországban kevés kivételtől tekintve mindenki idióta? Ilyen alapokkal nehéz jól produkálni a színpadon, szegény játszók minden mozdulatán látszik, nem ilyen lovat akartak. Akad persze, akit teljesen maga alá temet a rendezői éca, mások a szűk korlátok között is próbálkoznak. Utóbbiak közé tartozik Lukács és Máté, azaz Fándly Csaba és Mohácsi Norbert, akik erőteljes lábtempókkal próbálnának szabadulni a mocsárból. A kiutat a koreográfia jelenti: Orza Calin varjas csoportja remekül kihasználja a teret és a fényeket, táncaik az előadás fogyasztható pillanatai. A többiek számára azonban marad az egyéni érvényesülés keserves világa, ám Mikecz Estilla (Margó), Német Mónika (Eszter) és Krausz Gergő (Móka) nem tudja átlépni a rendezői kordonokat, s Szvetnyik Katának (Regina) is csak időnként sikerül ? de éppen utóbbi bizonyítja, lazább gyeplőkkel, közös gondolkodással akár tartalmas produkció is születhetett volna.Infó:

Tamási Áron: Énekes madár rendező: Béres László Csiky Gergely Színház, Kaposvár

folytatás