Sastin Marianna vb-5. lett nyolc hónappal a szülés után

| Cikk eltávolítása
Cimkék:

Sastin Marianna 2-0-ra elveszítette bronzmérkőzését, így ötödik helyen zárt a nők 62 kilogrammos kategóriájában a budapesti birkózó-világbajnokság csütörtöki napján.

Gyermeke születése után mindössze nyolc hónappal Magyarország eddigi egyetlen női világbajnoka talán a vártnál is jobb teljesítményt nyújtott a vb-n.

Szerdán egy szép győzelmet követően erősen vitatható vereséget szenvedett, majd csütörtökön a vigaszágon előbb a nigériai, majd az indiai ellenfelét is legyőzte, utóbbit az utolsó másodpercekben indított akcióval.

A helyosztón aztán az ukránok tavalyi vb-ezüstérmese, Julija Tkacs Osztapcsuk várt rá, aki kisebb meglepetésre veszített az elődöntőben.

Az esélyek az ukrán mellett szóltak, és a meccset Sastin óvatosan kezdte, láthatólag kicsit tartott vetélytársától. A bírók 50 másodperc után aktívabb birkózást kértek tőle, másfél percnél pedig megintették.

A 35 éves magyar klasszisnak 30 másodperce volt, hogy akciót csináljon, ám erre nem volt esélye, ezzel pedig 1-0-s hátrányba került.

A szünetig feszült, de akciómentes harc folyt a szőnyegen, a mérkőzésvezető többször figyelmeztette a feleket a tiszta birkózásra.

A második szakaszban Tkacs nagy erőket mozgósított, Sastinnak nagyon küzdenie kellett, hogy ne engedjen akciót magán, egy perc után viszont kiléptette őt az ukrán, aki ezzel már 2-0-ra vezetett.

Sastin ezt követően mindent megtett, hogy megfordítsa a meccset, ám ezúttal az utolsó pillanatokban sem tudott eredményes akciót indítani, így ötödik helyen zárta a világbajnokságot, ám ő nem kesergett, hanem kiintegetett a közönségnek megköszönve a lelkes biztatást.

A magyar női csapat így Barka Emese (57 kg) bronzérmével és két ötödik hellyel zárta a versenyt.

Barka Emese az első magyar érmes a birkózóvébén Nagyon simán győzte le román ellenfelét.

A másik ötödik hely Németh Zsanett (76 kg) nevéhez fűződik, aki elődöntőjében súlyos térdsérülést szenvedett, emiatt nem állhatott ki a bronzcsatára.

folytatás

Legkedveltebb hírek
A hétvégén rendezték a szlovák labdarúgó-bajnokság rangadóját, a Dunaszerdahely a Slovant fogadta új stadionjában, a MOL Arénában
2019-02-19 08:27:52 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Idén és a következő években is évi 905 millió forintot költ a kormány ?a vallásos könnyűzene alkotói kiteljesedését elősegítő rendszerek? kialakítására és fenntartására, az ilyen zene ?társadalmi kiteljesedését elősegítő rendszerekre? pedig idén 800 milliót ? írta a hvg
2019-02-19 08:17:48 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Hiába vártak arra, hogy egy "rendes" jelöltet összeszedjenek Botkával szemben Szegeden, csak nem sikerült, így a Fidesz alelnöke személyesen járogat le Szegedre, hogy "rendet tegyen"
2019-02-19 08:08:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
1 millió 848 ezer 648 forintot fizetett be a Budapesti Közlekedési Központnak (BKK) egy bliccelő ? tudtuk meg a BKK-tól
2019-02-19 07:56:00 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Öngyilkos merénylő robbantott hétfőn este Kairó óvárosában
2019-02-19 07:53:03 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Miután a bevándorlási ügyekre szakosodott ICE elnevezésű amerikai szervezet megvádolta 21 Savage rappert, hogy évek óta illegálisan tartózkodik az USA-ban, nagyot fordult a világ a 26 éves előadó körül
2019-02-19 07:49:15 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez