Az olimpiai ezüstérmes Lőrincz Tamás elődöntős a birkózó-vb-n

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Az olimpiai ezüstérmes Lőrincz Tamás elődöntős a birkózó-vb-n

Lőrincz Tamás harmadik szombati meccsén is magabiztos teljesítményt nyújtott, így bejutott a kötöttfogásúak 77 kilogrammos kategóriájának elődöntőjébe a budapesti birkózó-világbajnokságon, melyen Lám Bálint kiesett (130 kg).  A háromszoros Európa-bajnok, vb- és olimpiai ezüstérmes Lőrincz a román George Mariea elleni másfél perces sikere után a litván Paulius Galkinast is technikai tussal verte, a nyolc között pedig az üzbég Bilan Nalgijev várt rá.

Lőrincz bevonulása királyi volt, a Papp László Sportarénát szinte teljesen megtöltő nézősereg ugyanis hatalmas ovációval fogadta a ceglédi születésű magyart, aki nagyon koncentráltnak tűnt, és a mérkőzésen végig az is volt.

Másfél perc meddő állóharc után intettek először a bírók, méghozzá az üzbég birkózót, akit Lőrincz szépen összefogott, majd kiemelte, s nagy ívben a szőnyegen kívülre dobta. Mivel a dobás közben nem fordult át Nalgijev, így az akció csak egy pontot ért (2-0). A szünetig hátralévő egy percben úgy tűnt, mindkét birkózó rápihen a második menetre, láthatóan semmit sem akartak egymástól.

A második menet elejét Lőrincz megnyomta, folyamatosan ment előre, az üzbég képtelen volt kezdeményezni. Folyamatosan csak hátrált körbe a szőnyegen, így ismét ő kapta az intést (3-0). Nalgijev hiába védekezte ki a lenti helyzetet, hátránya óriási volt. Az üzbég az utolsó percben sem tudott megújulni, Lőrincz a hajrát is uralta, azaz magabiztosan jutott az esti elődöntőbe.

A fináléért Lőrincz Tamásnak a dél-koreai Kim Hjeon Vuval kell majd megküzdenie, akitől a 2012-es olimpia 66 kilogrammos döntőjében kikapott, a tavalyi párizsi vb-n már 75 kilogrammban viszont a magyar kötöttfogású győzött ellene.

Fantasztikus a közönség, nagyon sokat segít. Már bevonulásnál megszállja az erő az embert. Nem ismertem ezt az üzbéget, ráadásul az edzők hiába nézték meg előző meccsét az olyan rövid volt, hogy nem lehetett belőle okulni. így nem volt taktika, neki kellett esni

? értékelte negyeddöntős meccsét Lőrincz, aki nem kívánt jóslatokba bocsátkozni az elődöntőt illetően, de abban reménykedik, hogy Párizshoz hasonlóan ismét ő kerül ki győztesen.

Tomi egyszerűen fantasztikus. Kiss Balázs és Lám Bálint viszont nagyon maga alatt van, mindketten alulteljesítettek. Olyan ellenféllel szemben maradtak alul, akiket verniük kellett volna

? mondta az MTI érdeklődésére Sike András szövetségi kapitány a magyarok szombat délelőtti szerepléséről.

Az elődöntős program 17 órakor kezdődik a Papp László Sportarénában.

Kiemelt kép: MTI

folytatás

Legkedveltebb hírek
A műfaj örökifjú klasszikusai mellett a kortárs irányzatokkal és alkotókkal is megismerkedhetnek azok, akik szombaton ellátogatnak a szegedi Somogyi-könyvtárba az immár tizenegyedik alkalommal megrendezett Képregényfesztiválra - tájékoztatták a szervezők az MTI-t
2019-11-12 15:42:27 | Hozzászólások: 0 | hirextra
Borkai Zsolt távozása után három nappal Győrbe látogatott a Fidesz-elnökség egyik tagja, az egyúttal kampányfőnöki teendőket is ellátó Kósa Lajos
2019-11-12 15:41:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Az MSZP több uniós vezetővel is tárgyalt az ügyről
2019-11-12 15:28:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
A szlovák rendőrség lezárta a nyomozást és vádemelést javasol az áldozat 16 éves barátnője ellen, a lányt gyanúsítják azzal, hogy a fiút halálra késelte egy zsolnai lakótelepen, írja a BUMM
2019-11-12 15:15:10 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Az elmúlt héten legalább 150 embert hívtak be tanúkihallgatásra a vésztői és a szeghalmi rendőrkapitányságokra – írja a Narancs
2019-11-12 15:12:23 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
A 24.hu információja szerint Karácsony Gergely főpolgármester a november 6-i kormányülésen jele
2019-11-12 15:06:47 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez