Hamilton: Szörnyű verseny volt, szenvedtünk

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Hamilton: Szörnyű verseny volt, szenvedtünk

Max Verstappen nyerte meg a Mexikói Nagydíjat Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen előtt, és ugyan Lewis Hamilton ezúttal lecsúszott a dobogóról és csak negyedik lett, így is megszerezte ötödik Forma-1-es világbajnoki címét. A brit versenyző ugyanakkor a Mercedes teljesítménye miatt nem volt teljesen boldog.

Szörnyű versenyünk volt. Szenvedtünk. Csak arra koncentráltam, hogy célba érjek az autóval

mondta a futamot követően Hamilton, aki fel sem fogta igazán, mit is ért el.

?Nagyon büszke vagyok arra, amit elértem. Igazából még fel sem fogom ebben a pillanatban. Természetesen álmodoztam róla, de az életben nem gondoltam, hogy ötszörös világbajnok leszek.?

Nem csak Hamiltonnak, Valtteri Bottasnak sem sikerült túl jól a verseny (a finn az ötödik lett), a Mercedes le volt maradva a többiektől. Toto Wolff szerint emiatt kicsit keserédes Hamilton sikere.

A csapatvezető azt is elmondta, annyira feldúlt volt az eredmény miatt, hogy el is felejtett gratulálni Lewis Hamiltonnak a vébécímhez.

A brit holtversenyben második az örökrangsorban. Michel Schumacher hét világbajnoki címmel áll az élen, mögötte Hamilton és Juan Manuel Fangio következik öt-öt elsőséggel. Alain Prost és Vettel négy-négy alkalommal nyerte meg a vébét.

A Forma-1 eddigi világbajnokai

1950 – Giuseppe Farina (olasz, Alfa Romeo)
1951 – Juan Manuel Fangio (argentin, Alfa Romeo)
1952 – Alberto Ascari (olasz, Ferrari)
1953 – Ascari (olasz, Ferrari)
1954 – Fangio (Maserati-Mercedes)
1955 – Fangio (Mercedes)
1956 – Fangio (Ferrari)
1957 – Fangio (Maserati)
1958 – Mike Hawthorn (brit, Ferrari)
1959 – Jack Brabham (ausztrál, Cooper-Climax)
1960 – Brabham (Cooper-Climax)
1961 – Phil Hill (amerikai, Ferrari)
1962 – Graham Hill (brit, BRM)
1963 – Jim Clark (brit, Lotus-Climax)
1964 – John Surtees (brit, Ferrari)
1965 – Clark (Lotus-Climax)
1966 – Brabham (Brabham-Repco)
1967 – Denis Hulme (új-zélandi, Brabham-Repco)
1968 – G. Hill (Lotus-Cosworth)
1969 – Jackie Stewart (brit, Matra-Cosworth)
1970 – Jochen Rindt (osztrák, Lotus-Cosworth)
1971 – Stewart (Tyrrell-Cosworth)
1972 – Emerson Fittipaldi (brazil, Lotus-Cosworth)
1973 – Stewart (Tyrrell-Cosworth)
1974 – Fittipaldi (McLaren-Cosworth)
1975 – Niki Lauda (osztrák, Ferrari)
1976 – James Hunt (brit, McLaren-Cosworth)
1977 – Lauda (Ferrari)
1978 – Mario Andretti (amerikai, Lotus-Cosworth)
1979 – Jody Scheckter (dél-afrikai, Ferrari)
1980 – Alan Jones (ausztrál, Williams-Cosworth)
1981 – Nelson Piquet (brazil, Brabham-Cosworth)
1982 – Keke Rosberg (finn, Williams-Cosworth)
1983 – Piquet (Brabham-BMW)
1984 – Lauda (McLaren-Porsche)
1985 – Alain Prost (francia, McLaren-Porsche)
1986 – Prost (McLaren-Porsche)
1987 – Piquet (Williams-Honda)
1988 – Ayrton Senna (brazil, McLaren-Honda)
1989 – Prost (McLaren)
1990 – Senna (McLaren)
1991 – Senna (McLaren)
1992 – Nigel Mansell (brit, Williams)
1993 – Prost (Williams-Renault)
1994 – Michael Schumacher (német, Benetton)
1995 – M. Schumacher (Benetton)
1996 – Damon Hill (brit, Williams)
1997 – Jacques Villeneuve (kanadai, Williams)
1998 – Mika Häkkinen (finn, McLaren-Mercedes)
1999 – Häkkinen (McLaren-Mercedes)
2000 – M. Schumacher (Ferrari)
2001 – M. Schumacher (Ferrari)
2002 – M. Schumacher (Ferrari)
2003 – M. Schumacher (Ferrari)
2004 – M. Schumacher (Ferrari)
2005 – Fernando Alonso (spanyol, Renault)
2006 – Alonso (Renault)
2007 – Kimi Räikkönen (finn, Ferrari)
2008 – Lewis Hamilton (brit, McLaren-Mercedes)
2009 – Jenson Button (brit, Brawn GP)
2010 – Sebastian Vettel (német, Red Bull)
2011 – Vettel (Red Bull)
2012 – Vettel (Red Bull)
2013 – Vettel (Red Bull)
2014 – Hamilton (Mercedes)
2015 – Hamilton (Mercedes)
2016 – Nico Rosberg (német, Mercedes)
2017 – Hamilton (Mercedes)
2018 – Hamilton (Mercedes)

Nyitókép: DPPI / DPPI Media

folytatás

Legkedveltebb hírek
Kényelmes megoldás, ha a szüleiddel laksz, hiszen nem kell rezsit fizetned, és biztosan jut a megszokott házikosztból is
2019-05-20 00:00:21 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Christa és Florian kapcsolata barátivá szelidül. Brinkmann professzor önmagát okolja kollégája
2019-05-19 23:50:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Ajánló - Szereplők: Liev Schreiber, Maria Bello, Chloe Grace Moretz, Ron Livingston, Nick
2019-05-19 23:25:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Christa visszatér a családi otthonba. Claudia állapota egyre súlyosabb. Megérkezik Brinkmann unoka&o
2019-05-19 22:50:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Hónapok óta cikkezünk arról, hogy az Amerikai Egyesült államok igyekszik minden lehetséges módon ellehetetleníteni a Huaweit, és amennyiben a Reuters értesülései megfelelnek a valóságnak, akkor az USA ezúttal tényleg komoly csapást mért a vállalatra, ugyanis a legfrissebb rendelkezéseknek eleget téve a Google több fontos üzleti kapcsolatot is felfüggesztett a kínaiakkal
2019-05-19 22:23:09 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Nézd újra a Bakelit Fesztivál legutóbbi adását!
2019-05-19 22:10:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez