Csúcsgasztronómiai találkozó Budapesten

| Cikk eltávolítása
Cimkék:

November 8-án együtt főz a jelenlegi magyar Bocuse d’Or csapat, azaz Pohner Ádám, Csillag Richárd, Segal Viktor és Hamvas Zoltán, két norvég Bocuse legenda, Odd Ivar Solvold és ?rjan Johannessen, valamint Széll Tamás és Szulló Szabina. A vacsorajegyekből befolyt összeg a magyar Bocuse d?Or csapat felkészülését támogatja.

Aki egy kicsit is követi a magyar gasztronómia alakulásának mindennapjait, azoknak nem mondunk újat azzal, hogy 2019-ben ismét izgalmas lesz a január, hiszen akkor kerül megrendezésre a Bocuse d’Or lyoni döntője, ahol a magyarokat Pohner Ádám és csapata (Segal Vitkor coach, Csillag Richárd commis, valamint Hamvas Zoltán president) képviseli majd, mely igazán nagy eredmény nemzetközi szinten is, hiszen Pohner Ádám a maga 25 évével a mezőny eddigi legfiatalabb versenyzője. A nagy döntő előtt azonban egy kis örömfőzésre is sor került Budapesten, a modern magyar gasztronómia főhadiszállásán, a Stand Étterem konyhájában. November 8-án Ádámék mellé 2 norvég Bocuse legenda, Odd Ivar Solvold és ?rjan Johannessen valamint Széll Tamás és Szulló Szabina is csatlakozik.

Johannessen 2009-ben vett részt először részt a Bocuse d’Or versenyen, amit Geir Skeie commisa-aként meg is nyertek. 2012-ben a brüsszeli európai döntőt nyerte meg, 2015-ben pedig első helyen végzett a Bocuse d?Or világdöntőjén Lyonban. Odd Ivar Solvond 1997-ben versenyzőként a bronz szobrot vihette haza Lyonból, később pedig ő volt a 2009-es és a 2015-ös lyoni világdöntő győztes norvég csapatának a coach-a. Széll Tamás Bocuse érdemeit senkinek sem kell bemutatni. A séf a legsikeresebb közép-európai Bocuse d’Or versenyző, első versenyzésekor rögtön a lyoni világversenyig jutott, és végül a tizedik helyet szerezte meg 2013-ban. Négy évvel később pedig hatalmas bravúrral nyerte meg a Budapesten rendezett európai válogatót, majd Lyonban ? éppen lecsúszva a dobogóról ? megszerezte a negyedik helyet, és a legjobb hústálért járó különdíjat.

November 8-a tehát egy olyan alkalom lesz, mely életre szóló gasztronómiai élményt nyújt a vendégeknek. Nem elhanyagolható továbbá az sem, hogy azok, akik részt vesznek az estén, vacsorajegyükkel, mely minimum  100 000 forint, közvetlenül is támogatják a magyar csapat Bocuse d’Or felkészülését, valamint a jövő generációinak fejlődését.

A menüsor:

Kreinbacher Prestige Brut Magnum

Üdvözlő falat: mangalica, padlizsán, karfiol

Sült zeller consommé, fürj tojás

Kacsamáj, sütőtök,Tokaji
Domaine Huet L? Echansonne Le Mont, Sec 2014

Csirke, vargánya, csicsóka
Szepsy István, Úrágya Furmint 2015

Kecsege, uborkasaláta, kagylómártás
Gaja Rossj-Bass, Chardonnay 2016

Borjú, szarvasgomba, zeller, borsó
St. Andrea, Merengő 2009

Alma, mandula, citromverbéna
Demeter Zoltán, Late Harvest 2017

Petit fours, azaz mini édességek

A világszínvonalú eseményen a részvétel előzetes regisztrációhoz kötött. Érdeklődni és foglalni e-mailben info@bocuse.hu e-mail címen lehet.

A vacsora időpontja: 2018. november 8. 19:00

Helyszín: Stand Étterem, Budapest, 1061, Székely Mihály u. 2.

The post Csúcsgasztronómiai találkozó Budapesten appeared first on BellaCafe.hu.

folytatás

Legkedveltebb hírek
Egy hétvége alatt 200 millió dollárnál is többet hozott a világon a remake
2019-05-27 08:43:00 | Hozzászólások: 0 | Index.hu - Cinematix
A Tarot az egyik legkülönlegesebb kártya. Rendkívül pontos jövendő mondó, sorselemz&
2019-05-26 18:05:00 | Hozzászólások: 0 | Harmonet
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez