Most valaki Marie Antoinette kétszáz éve nem látott függőit is hordhatja

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Most valaki Marie Antoinette kétszáz éve nem látott függőit is hordhatja

A két legnagyobb, brit alapítású aukciósház, a Sotheby?s és a Christie?s az ősszel sem pihent, és az év hátralevő részében is igazán jelentős dobásokkal készülnek. De 2018 legmeghökkentőbb árverését már nem valószínű, hogy túl tudják szárnyalni. Banksy humorát és csavaros képét képtelenség csak úgy elfelejteni.

A Sotheby?s október elején, Londonban helyezte kalapács alá a híres graffitiművész egyik stenciljét, a Lány léggömbbel (Girl with Balloon) című képet. Az alkotás már azzal is remek sajtót csinálhatott volna, hogy rekordáron, kicsivel több mint egymillió fontért (~369 millió forint) vitte el egy telefonos licitáló, de a leütés pillanatában megfagyott a levegő a teremben.

A Sotheby?s október elején, Londonban helyezte kalapács alá a híres graffitiművész egyik stenciljét, a Lány léggömbbel (Girl with Balloon) című képet. Az alkotás már azzal is remek sajtót csinálhatott volna, hogy rekordáron, kicsivel több mint egymillió fontért (~369 millió forint) vitte el egy telefonos licitáló, de a leütés pillanatában megfagyott a levegő a teremben.

A művész évekkel ezelőtt egy beépített megsemmisítőt szerelt a keret aljába arra az esetre, ha a képet elárvereznék. Mikor ez megtörtént, egy gombnyomással aprította fel magát a lány a lufijával együtt, épphogy megállt, mielőtt végleg a padlóra hullott volna mind az egymillió font. Az aukciósház elhárította azokat a híreszteléseket, miszerint tudtak az akcióról, és tárgyaltak a vevővel a továbbiakról. A jelenet megdöbbentő, azonban Banksy művének értékét egyből megdobta. Egyrészt húsz százalékkal nőtt a lufis reprodukciók ára, másrészt a Sotheby?s-nél megvásárolt kép is minimum kétszer annyit ér, még óvatos becslések alapján is kétmillió fontos irányárat határoznak meg a szakértők.

Az eset több kérdést is felvetett. A BÁV szakértői szerint nehéz elképzelni, hogy egy aukciósház úgy átvegyen egy képet, hogy ne bontsa ki a keretéből, ha másért nem, hát azért, hogy pontosan lemérjék. Másrészt sokan bírálták Banksy-t is a félbehagyott aprításért, hiszen a kép így még mindig kiállítható maradt. Talán ennek a nyomásnak a hatására alig több mint egy héttel az aukció után felkerült az internetre egy olyan videó, amelyen Banksy rákészült az aprításra. A próbákon megsemmisült az egész papír, élesben viszont mintha elromlott volna  valami. Könnyen lehet, hogy szándékosan nem vágták föl az egész alkotást, de ettől még az év művészeti húzása a lány és a léggömb esete.

A Sotheby?s a negyedik legrégebbi aukciósház mintegy kilencven üzlettel negyven országban. 2018 végéig még több árverésre készülnek, amelyeket akkor is érdemes végignézni, ha nincs a zsebünkben pár százezer dollár. A november 13-án tartott impresszionista és modern művészeti katalógusuk olyan festményeket kínált eladásra, mint Renoir Nő a kertben (Femme au Jardin) című képe vagy Edgar Degas néhány alkotása. Degas-t leginkább a táncos jeleneteiről ismerhetjük, senki sem festett olyan kecsességgel balerinákat, mint az impresszionista francia festő.

Ennél is nagyobb szenzáció viszont, hogy a Bourbon-ház ékszergyűjteményére is lehet november 12-én licitálni szintén a Sotheby?s jóvoltából Genfben. Az egyik legfontosabb- és befolyásosabb uralkodóházról van szó, leszármazottjaik a francia, a spanyol és a Habsburg trónt is elfoglalhatták. Olyan neveket köszönhetünk a történelmi családnak, mint IV. Henrik, IV. Fülöp, de XIV. Lajos, a Napkirály is Bourbon felmenőkkel rendelkezett. Az aukción negyvenöt olyan ékszert is licitre bocsátanak, amelyet maga Marie Antoinette, XVI. Lajos felesége hordott, és kétszáz éve nem láthatott a közönség.

Hogy az ékszereknél maradjunk, a Christie?s talán még Marie Antoinette-re is rátesz egy lapáttal a majdnem tizenkilenc karátos rózsaszín gyémánt gyűrűvel, amelyet szintén novemberben adnak el. Egy szaklap szerint egyre nagyobb piaca van a hordható daraboknak, és a Pink Legacy (~Rózsaszín örökség) igazán exkluzív darab. Mindössze négy rózsaszín gyémántot árvereztek el tíz karát felett az elmúlt kétszázötven évben. Hogy milyen értékről is van szó, azt a 2017-es példa tökéletesen mutatja. Akkor 32,4 millió dollárért (~9,1 milliárd forint) adtak el egy közel tizenöt karátos gyűrűt.

Fotó: Christie’s Szponzorált tartalom

A cikk a BÁV támogatásával készült.

Fotó: Daniel Leal-Olivas / AFP

folytatás

Legkedveltebb hírek
Emily Blunt és férje, John Krasinski is részt vett a Writers Guild’s Awards-on, ami a forgatókönyvírók szakszerveztének díjátadója, utóbbit jelölték ugyanis legjobb eredeti forgatókönyvkategóriában a Hang nélkülért, aminek társfőszereplője fe
2019-02-18 21:59:30 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Khloe Kardashian hatalmas körmeiről posztolt fotót az Instagramon, a kommentelőit pedig nem hagyta nyugodtan az égető kérdés, hogy hogyan cserél pelenkát akkora körmökkel?   A bejegyzés megtekintése az Instagramon   Khloé (@khloekardashian) által megosztott bejegyzés, Febr 16
2019-02-18 21:39:34 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
De vajon ki lehet az?
2019-02-18 21:32:00 | Hozzászólások: 0 | Index.hu - Belföld
Az Exatlon Hungary legújabb adásában a Villáért folyt a harc
2019-02-18 21:28:48 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Az Exatlon Hungary 36. adásában két-két új versenyzővel bővült a Kihívók és a Bajnokok csa
2019-02-18 21:28:41 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Tények Röviden ...
2019-02-18 21:26:03 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez