Kálloy Molnár Péter először szólalt meg azután, hogy rohammentővel vitték kórházba

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Kálloy Molnár Péter először szólalt meg azután, hogy rohammentővel vitték kórházba

Kálloy Molnár Péter Lehár Fe­renc nagyoperettjének, a Luxemburg grófjának előadása közben lett rosszul október végén. A színész tíz nappal később az RTL Klub Fókusz című műsorának mesélte el, mi történt.

Éreztem, hogy nem vagyok jól. Mellkasi szorítást éreztem, kivert a víz. Nem voltam jól, de végigjátszottam a felvonást, és korrekt színész módjára csak akkor kértem az ügyelőtől, hogy egy orvost hívjunk

– mesélte.

Kálloy Molnár Péter megijedt, mint mondta, a tempóból vissza kell vennie.

Ez egy olyan fura dolog, hogy az ember nem is veszi észre, hogy olyan sok mindent csinál, mert azt csinálja, amit szeret. És akkor nem tűnik fel, hogy egyrészt már nem húszéves, bármennyire is fáj, másrészt meg hogy bizonyos dolgokat el kell engedni az életben.

Az orvosok szerint a színésznek szívgörcse volt, és nem tagadja, kicsit túlhajszolta magát az elmúlt időszakban. Egyszerre nyolc színházi előadásban játszik, és nyáron több filmet is forgatott, ráadásul zenészként is aktív.

Most életmódváltásra van szüksége, a cigarettát már le is tette, és sportolnia is kell.

Novemberben még nem tér vissza, aztán is csak fokozatosan. Nem szabad siettetni, ezt tanácsolják az orvosai.

Ez egy figyelmeztetés volt, és ezt komolyan kell venni

– tette hozzá.

folytatás

Legkedveltebb hírek
20 évvel ezelőtt Picasso-festményt találtak meg Hollandiában
2019-03-26 13:19:54 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Egy furgonról leesett kábítószercsomag vezette nyomra a rendőröket
2019-03-26 13:19:51 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Andy Vajna amerikai temetése óta, Vajna Tímea kicsit visszavett a közösségi oldala használatából
2019-03-26 13:18:35 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Átrendeződni látszik a személyi kölcsönök piaca, csökkentek a kamatok
2019-03-26 13:13:18 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Erkélyen, ablakpárkányon használható, egyszerű megoldást javasol a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) a méhek szaporodásának segítésére
2019-03-26 13:13:00 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Nem csak baloldali értelmiségek lesznek az MSZP és a Párbeszéd kezdeményezésére létrehívott ?bölcsek tanácsában? ? jelentette be Ujhelyi István egy keddi, Jávor Benedekkel és Tóth Bertalannal közösen tartott háttér beszélgetésen
2019-03-26 13:12:47 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez