Kálloy Molnár Péter először szólalt meg azután, hogy rohammentővel vitték kórházba

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Kálloy Molnár Péter először szólalt meg azután, hogy rohammentővel vitték kórházba

Kálloy Molnár Péter Lehár Fe­renc nagyoperettjének, a Luxemburg grófjának előadása közben lett rosszul október végén. A színész tíz nappal később az RTL Klub Fókusz című műsorának mesélte el, mi történt.

Éreztem, hogy nem vagyok jól. Mellkasi szorítást éreztem, kivert a víz. Nem voltam jól, de végigjátszottam a felvonást, és korrekt színész módjára csak akkor kértem az ügyelőtől, hogy egy orvost hívjunk

– mesélte.

Kálloy Molnár Péter megijedt, mint mondta, a tempóból vissza kell vennie.

Ez egy olyan fura dolog, hogy az ember nem is veszi észre, hogy olyan sok mindent csinál, mert azt csinálja, amit szeret. És akkor nem tűnik fel, hogy egyrészt már nem húszéves, bármennyire is fáj, másrészt meg hogy bizonyos dolgokat el kell engedni az életben.

Az orvosok szerint a színésznek szívgörcse volt, és nem tagadja, kicsit túlhajszolta magát az elmúlt időszakban. Egyszerre nyolc színházi előadásban játszik, és nyáron több filmet is forgatott, ráadásul zenészként is aktív.

Most életmódváltásra van szüksége, a cigarettát már le is tette, és sportolnia is kell.

Novemberben még nem tér vissza, aztán is csak fokozatosan. Nem szabad siettetni, ezt tanácsolják az orvosai.

Ez egy figyelmeztetés volt, és ezt komolyan kell venni

– tette hozzá.

folytatás

Legkedveltebb hírek
A munka törvénykönyvének módosítása ellen demonstráltak Pécsett is
2019-01-19 18:26:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Több momentumos politikus és egy Jobbik-közeli aktivista szólalt föl a szombat délutáni müncheni tüntetésen
2019-01-19 18:25:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Legyen minden mentes! Nem kell a zsír, nem kell a szénhidrát! Nem kellenek az E-számos élelmiszerek! Amit együnk, az legyen egészséges! De tényleg egészséges az, amit eszünk? A kelkáposzta, az egészséges, a Big Mac sült krumplival nem az ? ezt mondják az orvosok, a táplálkozási szakértők, a különböző sajtóorgánumok
2019-01-19 18:13:51 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Szudi Ádám és Pergel Szandra duója 3-0-ra kikapott a szombati döntőben a kínai Hszü Hszin, Liu Si-ven kettőstől, így ezüstérmet szerzett az új olimpiai számban, vegyes párosban a budapesti BOK Csarnokban zajló asztalitenisz World Tour-versenyen
2019-01-19 18:11:52 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
A police.hu tett ki fotót egy férfiről, aki péntek éjjel 22.45 körül egy VI. kerületi bevá
2019-01-19 17:49:15 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Tatabányán tartották az egyik legnagyobb vidéki tüntetést, a parlamenti ellenzék minden pártja és a szakszervezetek vezetői is ott voltak
2019-01-19 17:41:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez