Verekedni hívta a zárkatársát, hogy tudja ki a főnök ? belehalt a koponyasérüléseibe

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Verekedni hívta a zárkatársát, hogy tudja ki a főnök ? belehalt a koponyasérüléseibe

Az első fokon eljárt Miskolci Törvényszék halált okozó testi sértés miatt 5 év fiatalkorúak börtönében letöltendő büntetésre és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a fiatalt, aki úgy megverte a cellatársát, hogy belehalt a sérüléseibe. A májusi ítélet ellen a vádlott és védője felmentésért, illetve enyhítésért fellebbezett.

A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott és az elhunyt tavaly februárban került egy zárkába. A vádlott az ?újonnan bekerülővel? tudatosítani akarta ?főnöki pozícióját?, ezért verekedni hívta. Előbb csak imitálták, aztán a vádlott ököllel ténylegesen is ütni kezdte a néhai sértettet, aki többször a földre esett. Az ütések, rúgások között elájult, majd ismét magához tért.

A vádlott mindig pihenőt neki, de aztán újra folytatni akarta a ?játékot?, a sértett pedig már nem mert ellenkezni. A vádlott ügyelt arra, hogy a zárkák biztonsági ellenőrzéseit ?kijátssza?, így az őrök nem hallottak zajokat. A néhai sértett a reggeli ébresztésre nem reagált, nem mozdult, rajta sérülés nyomai látszottak. Néhány héttel a kórházba szállítását követően azonban belehalt a súlyos koponyasérüléseibe.

A Debreceni ítélőtábla helybenhagyta az elsőfokú ítéletet. A fiatal jogerősen is öt év fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztést kapott.

folytatás

Legkedveltebb hírek
Ajánló - Szereplők: Eva Green, Samuel L. Jackson, Judi Dench, Rupert Everett, Kim Dickens,
2019-03-19 00:30:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez