Survivor: Dávid a végső győztes

| Cikk eltávolítása
Cimkék:

Véget ért a majdnem ötven napig tartó küzdelem, a kemény és hosszú játék után végül Fanni és Dávid küzdötte be magát a döntőbe, miután a tegnapi elődöntők alatt elbukott Alexandra és Tamás.

Survivor: Fanni és Dávid jutott a döntőbe Tamás a végsőkig küzdött, de elbukott.

Egy utolsó Törzsi Tanács keretei közt szavaztak a két döntősre a már kiesett játékosok, az ő szavazatuk döntött a végső győztes kilétéről. Ugyanakkor mivel 10 szavazatot adtak le a győztesre a kiesett játékosok, a szavazategyenlőséget elkerülendő még egy plusz próbán kellett részt venniük a finalistának, a győztes érvényteleníthette valakinek a szavazatát. Egy hasábpakolgatós feladatot kaptak, ahol egy billegő alapra kellett rakni a kis fadarabokat, egy kötéllel tartva az egyensúlyát az alapnak. Valahányszor egy leesett, újra kellett kezdeni az egészet, így alaposan próbára tette a versenyzők türelmét.

Végül Dávid lett a győztes, aki Robi szavazatát érvénytelenítette. Az ezután összesített szavazatok alapján

Dávid lett a Survivor idei évadának győztese 5-4-es szavazataránnyal.

Ahogy tavaly, úgy idén is férfi győztese lett a műsornak, a Survivor amerikai verziójának már a második évada női győztest hozott, ez itthon még várat magára.

Kiemelt kép: RTL Klub

folytatás

Legkedveltebb hírek
SIKER - A kormány közfoglalkoztatási politikája sikeres, ugyanis havonta tízezrek hagyják el a közmunkás státuszt és helyezkednek el az elsődleges munkaerőpiacon
2018-11-20 01:07:17 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Vendégünk Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója
2018-11-20 01:03:55 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Folyamatosan új útvonalakat keresnek a migránsok és embercsempészek, hogy az Európai Unió területére jussanak
2018-11-20 01:01:41 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Egyértelmű, hogy Soros György beszállt az európai parlamenti kampányba
2018-11-20 00:59:20 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Megfenyegette képviselőtársát a polgármester kabinetfőnöke Soroksáron
2018-11-20 00:57:01 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Sikeres a kormány közfoglalkoztatási politikája, ugyanis havonta tízezrek hagyják el a közmunkás-státuszt és helyezkednek el az elsődleges munkaerőpiacon
2018-11-20 00:55:19 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez