Az úszószövetség a befenyített Hosszú Katinka mellett áll

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Az úszószövetség a befenyített Hosszú Katinka mellett áll

Nemrég mi is megírtuk, hogy háború van az úszósportban, hiszen a Nemzetközi Úszószövetségtől (FINA) egy sor klasszist fenyegetett meg, hogy ne merjenek elindulni a december 20-án, Torinóban tervezett ISL-versenyen, mert hosszú, akár kétéves eltiltás is várhat rájuk, de a jövő évi vb-n biztosan nem lehetnek majd ott.

Háború az úszóknál: megfenyegették Hosszú Katinkát A háromszoros olimpiai bajnok mellett további világklasszisok is figyelmeztetést kaptak, ne induljanak ISL-versenyen.

A FINA-t az zavarhatja, hogy az ISL megreformálná az úszóversenyeket. Az ötletük szerint nyolc nemzetközi csapat indulna a versenyen 12-12 férfi és női versenyzővel. A négynapos viadal első két napján az összes úszószámban versengenének egymással, ahol az elért eredmények után pontokat kapnak a csapatok. Ezeket összegzik, és a legjobb négy csapat a következő két napon döntőzne egymással.

Állítólag Hosszú Katinka és Adam Peaty, de Chad Le Clos is jelezte, hogy szívesen csatlakozna az új sorozathoz.

A háromszoros olimpiai bajnok magyar úszósztárt nem hatott meg a fenyegetés, a sajtófőnöke azt mondta, Hosszú mind a rövid pályás vb-n, mind az ISL versenyén részt vesz.

Most a magyar szövetség elnöke, Wladár Sándor is kiállt a legjobb magyar úszó mellett, és a DIGI Sport híradójának azt mondta, támogatja a 2020-as tokiói játékokra készülő klasszis tervét.

Én mindig is versenyzőpárti voltam, azt gondolom, a versenyzőt kell mindig előtérbe helyezni. Ha pénzt tud keresni egy ilyen viadalon való részvétellel, akkor abban ne akadályozzuk meg mi, mint a Magyar Úszó Szövetség. (…) A FINA majd ki fogja alakítani pontosan a hozzáállását ehhez az ISL-versenyhez, nyilván a szervezeten belül történt egy rövid kommunikáció ez ügyben, ami arról szól, hogy esetleg eltiltással fenyegeti, vagy azt helyez kilátásba a torinói versenyen elinduló versenyzőkkel szemben. Én remélem, hogy ez változni fog

? jelentette ki Wladár.

Kiemelt fotó: Marjai János/24.hu

folytatás

Legkedveltebb hírek
Óriási a csend a hivatalokban, lehet, hogy a kormány tudatosan a lemorzsolódásra játszik
2019-02-20 06:45:00 | Hozzászólások: 0 | Index.hu - Belföld
A Figyelő, a Ripost, az Origo és a Lokál is helyreigazítást kell, hogy közöljön
2019-02-20 06:18:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
A Google főleg az androidos mobiljátékok kapcsán szokott részt venni olyan rendezvényeken, amik videojátékokról szólnak, idén azonban más a helyzet, hiszen a keresőóriás március 19-én saját előadást tart a játékfejlesztők idei nagy seregszemléjén, a san franciscói Game Developers Conference-en
2019-02-20 05:46:10 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez