Szellemmel, pizzával, kobrával: a legbizarrabb házasságok

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Szellemmel, pizzával, kobrával: a legbizarrabb házasságok

Amint azt bizonyára többen is olvasták a minap, egy japán fiatalember, bizonyos Ajihiko Kondo esküvőjén nem volt jelen a saját anyja, pusztán azért, mert az anyuka képes volt fennakadni az apróságon, hogy

fia nem egy hús-vér nőt vett feleségül, hanem egy hologramot.

A 35 éves férfi felesége a virtuális karakter, Hacune Miku lett, aki az esküvőn egy 30 centis plüssfigura képében jelent meg. Kondo március óta él együtt a mozgó és beszélő ? asztali eszközön futó ? Miku-hologrammal, az ágyát az esküvőre is vitt plüssbabával osztja meg, amelynek immár gyűrűje is van. Kondo azt mondja, ő egy ?szexuális kisebbség? tagja és ezt jó lenne, ha mindenki elfogadná.

Ajihiko Kondo és b. neje. Fotó: Facebook

Erről jutott eszünkbe, hogy korántsem Ajihiko Kondo volt az első, aki esküvőjén nem a szokásostól eltérő élőlényt vagy tárgyat vezetett oltárhoz.

Holtodiglan: a zombiszexuális kapcsolat

Felicity Kadlec neve 2018 augusztusában került be a világsajtóba, a Massachusettsben élő lány azzal hívta fel magára figyelmet, hogy összekötné az életét zombi babájával, Kellyvel, amivel már három éve él kapcsolatban.

Csak mikor 16 éves lettem, kezdtem el érzéseket táplálni iránta, amit először megpróbáltam letagadni

? mondta Kadlec, akinek korábban voltak hagyományos párkapcsolatai is, és többször is azt gondolta, hogy szerelmes, de egyik fiú iránt se érzett úgy, mint később a bábu iránt.

Paranormal Paraguay / Facebook A Mester és Margherita

Miközben a zombi babába szerelmes lányt sokan talán őrültnek nézik, biztosak vagyunk benne, hogy rengetegen megértik annak az orosz fiúnak a döntését, aki egy pizzát vett feleségül.

A neve elhallgatását kérő fiatalember egy tomszki pizzériában barátai valamint az étterem alkalmazottai előtt mondta ki a boldogító igent szíve választottjának.

vk.com/makelovepizza

A fentebb és alább felsorolt többi esethez hasonlóan sajnos ez a frigy sem legális, a pizzanászt nem hagyták jóvá se az illetékes orosz hatóságok, se az egyház képviselői, pedig bizonyára lenne igény hasonló ceremóniára, és nemcsak Oroszországban, de nálunk is (ha már boldog családokat szeretne látni az állam, talán egy nemzeti konzultációs kérdést megérne ez is).

Szilárd alapok

Egy ausztrál művésznő, Jodi Rose annyira beleszeretett egy 600 éves francia hídba, a Le Pont du Daible-be, hogy 2013 nyarán egybe is kelt vele. A ceremónián 14 vendég vett részt, köztük a közeli város polgármestere is. Jodi fehér menyasszonyi ruhát viselt, szíve választottjának pedig speciális egyméteres gyűrűt készíttetett.

Jodi szerint a tökéletes férj erős és csöndes, ezek után nehéz lenne vitatni, hogy a legtökéletesebb párt választotta magának, bár ilyen alapon egy sziklához is hozzámehetett volna, és mielőtt bárki hülyének nézne minket, jelezzük, hogy 2016-ban egy brit művész, Tracey Emin

feleségül ment egy sziklához.

Emin a Hong Kong-i kiállításán jelentette be, hogy összekötötte életét ?egy lenyűgöző sziklával?. Mint mondta, férje állandóság- és biztonságérzetet nyújt neki:

jöhet akár a világ legnagyobb cunamija is, az a kő soha nem fog elmozdulni a helyéről.

Családom és egyéb állatfajták

Az eddigiek után azt gondolhatnánk, hogy nagyon bizarr házasságok pusztán az emberek és tárgyak (vagy magyar celebek) között köttethetnek, pedig még csak most kanyarodunk rá a flórára és a faunára.

A ?fűvel-fával lefekszik? kifejezést mindenki ismeri, azonban kevesen tudják, hogy van, aki számára tényleg egy terebélyes lombkoronájú fa jelenti a Nagy Ő-t. Ott van például Richard Torres perui színész, aki már

több alkalommal is kimondta a boldogító igent, és minden alkalommal egy-egy fát vett el feleségül.

Az eddigi esetekkel ellentétben itt legalább világos a szándék: környezetvédelmi aktivistáról van szó, aki ilyen eszközzel próbálja felhívni a figyelmet az ember természetpusztító tevékenységére (a nem tradicionális esküvőkhöz vezető okokról olvassák el lenti keretes írásunkat). A színész amúgy a többnejűségben hisz: rengeteg fával összeházasodott, Kolumbiától Perun és Dominikán át Argentínáig számos országban volt esküvője.

Ennél sokkal szomorúbb annak a thaiföldi férfinak a története, aki 2016-ban egy kobrával házasodott össze. A fiatalember öt évvel korábban elveszítette élete szerelmét (egy nőt), és teljesen összetört, sokáig az otthonából sem volt hajlandó kimozdulni, ám egy nap minden megváltozott: az otthonához közeli tónál rábukkant egy óriási kobrára, akiben felismerte halott barátnője vonásait, ezért hazavitte magával. A buddhista férfi meg van győződve róla, hogy a kígyó valójában a volt menyasszonya reinkarnációja.

Létezik azonban olyan pontja a világnak, ahol az unortodox ember-hüllő esküvőknek kifejezetten hagyománya van: egy mexikói halászvárosban több mint 200 éves tradíció, hogy

a polgármester feleségül vesz egy nőstény krokodilt.

A Mexikó délnyugati részén fekvő San Pedro Huamelulában 1789-ben tartották az első krokodil-polgármester esküvőt, és azóta minden évben megrendezik, a helyiek szerint a rituálé miatt sokkal több tengeri étel jut az asztalukra.

Édesegyesben

Manapság, amikor mindenhol az önelfogadásról, önmagunk szeretetéről, az énidőről és hasonlókról olvasni és hallani, kifejezetten fura lenne, ha senkinek nem jutna eszébe összekötnie az életét önnön magával.

Magunk is nem egy, nem két olyan esetről számoltunk be korábban, amikor emberek saját magukat vezették oltárhoz. 2017-ben például egy olasz fitneszedző, Laura Mesi házasságáról írtunk: a nő egy 12 éves kapcsolat befejeződése után elkeseredettségében kijelentette, hogy ha 40 éves koráig nem talál olyan férfit, akivel összekötné az életét, akkor saját magával fog összeházasodni.

így is tett: 70 vendég jelenlétében, hófehér menyasszonyi ruhában ment hozzá szíve választottjához, azaz magához. A boldog ifjú feleség akkor úgy nyilatkozott, tündérmesékbe illő esküvője volt, mindössze a herceg hiányzott.

Szintén 2017-ben egy coach és egy párkapcsolati tanácsadó kötötte össze életét magával. A 34 éves Linda Doktar gyönyörű tengerparti környezetben egy tükörbe mondta el szavait barátai és ismerősei, azaz a násznép (három fő) előtt. Ugyanazon a napon, ugyanott Linda barátnője, Emmajane Love is hozzáment saját magához: a 33 éves nő ünnepélyesen felhúzta az ujjára a gyűrűt, amivel meglepte magát.

Spirituális kapcsolatok

Ha ön idáig elolvasta a cikket, és eddig bármelyik történetet bizarrnak vélte, akkor kíváncsiak vagyunk vajon mit fog szólni a következőkhöz.

2017-ben írtunk az angliai Bristolban élő Amethyst Realmről, aki addig 20 szellemmel feküdt le. A spirituális tanácsadó akkor érezte először, hogy vonzódik a szellemekhez, amikor vőlegénye sokat dolgozott távol, néha hetekre magára hagyta őt, Realm ilyenkor egy fura entitás jelenlétét érezte a házban.

Később szeretkezett is a szellemmel, akivel azután három évig volt viszonya.

A nő idén nyáron ismét hírt adott magáról: tudatta a világgal, hogy rettenetesen szerelmes egy szellembe. Amethyst elmondta: sok túlvilági kapcsolata volt, de sosem gondolta volna, hogy bármelyikükbe is belezúghat. A szex is jelen van kapcsolatukban, egyszer például szeretkeztek egy repülőn. A szerelem olyan komoly, hogy Realm családot is szeretne alapítani a szellemmel.

És nem, ez egyáltalán nem egyedi eset. Ott van például az ír Amanda Teague, aki eddig 4000 fontot (durván másfél millió forint) költött arra, hogy a Karib-tenger kalózainak hősére, Jack Sparrowra hasonlítson, és 2015-ben még a nevét is megváltoztatta Amanda Sparrowra.

YouTube

Kalózok iránti rajongásának legékesebb bizonyítéka azonban az, hogy nemrég feleségül ment élete férfijához, egy haiti kalózhoz,

aki a 18. században élt.

A szellemet természetesen Jacknek hívják, és Amanda elmondása szerint rendszeresen randiznak, mint egy átlagos pár, emellett aktív szexuális életet is élnek. Ahogy a nő mesélte:

A spirituális szex arról szól, hogy érezzük az energiákat. Semmi köze a maszturbációhoz. Noha bármilyen pozíció kipróbálható így, a legjobb, ha a misszionáriussal kezdjük, mert így könnyebb érezni a súlyukat.

További nászok

A felsoroltakon kívül tudunk olyan esküvőről, amelyen valaki összekötötte életét
– egy Nintendo karakterrel
– a berlini fallal
– egy magát ábrázoló papírmasé figurával
– egy Barbie-babával
– egy vasútállomással
– egy szexbábúval
– az Eiffel-toronnyal
– egy hullámvasúttal
– egy delfinnel
– egy párnával

 

Kiemelt kép: Thinkstock (illusztráció)

Borovitz Tamás korábbi cikkei Az már kevés, hogy ?gyere haza, finom a Túró Rudi?Mintha Mága Zoltán megszöktetné Katalin hercegnétApákat épít egy új magyar vállalkozás
folytatás

Legkedveltebb hírek
A kormánykritikus magyar sajtó túlsúlyáról besszélt egy fideszes EP-képviselő a napokban Brüsszelben, szavai alátámasztásához jókorát kellett lódítania
2019-02-23 08:30:00 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Ha napokon belül nincs egyezség a kilépés feltételeiről, március 29-én megállapodás nélkül zuhan ki az ország az unióból, írja három kormánytag is
2019-02-23 08:25:36 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Inmotion V5 elektromos unicikli széria Az elektromos unicikli egy viszonylag új elektromos járműosztály, amit egy forgókerék és az oldalára rögzített pedálok segítségével mozoghatunk, a testsúlyunk döntögetésével pedig meghatározzuk, milyen irányba forduljon a szerkezet
2019-02-23 08:04:10 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Cardi B még decemberben jelentette be, hogy szakítottak férjével, a Migos-tag  Offsettel, miután az többször megcsalta
2019-02-23 07:49:15 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Az Elios-ügyben a Nemzeti Nyomozó Iroda ? az OLAF érveit mindvégig szem előtt tartva ? nagyon komoly nyomozást folytatott le, és ennek eredményeként jutott arra az álláspontra, hogy nem történt bűncselekmény ? mondta Polt Péter a Magyar Nemzetnek adott interjúban
2019-02-23 07:47:56 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Mindössze ötéves volt, amikor megismerkedett a medencék világával, édesapja a Ferencvárosnál volt úszóedző, aki tanítványaiból verbuvált vízilabdacsapatot, fia pedig tehetségesebbnek is bizonyult labdával a kezében, ezért váltott
2019-02-23 07:15:54 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez