A hajléktalanok miatt éjszakára lezárnák a legforgalmasabb aluljárókat Budapesten

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
A hajléktalanok miatt éjszakára lezárnák a legforgalmasabb aluljárókat Budapesten

A legnagyobb budapesti közlekedési csomópontokban éjszakára fizikailag is lezárnák az aluljárókat az utolsó metró után, írja a hvg.hu. A lap birtokába került kormányzati előterjesztésben azt írják,

egyértelműen látszik, hogy a fővárosi aluljárók rendezett állapotának hosszú távú fenntartásához az éjszakai lezárásuk elengedhetetlen.

A tervek szerint a ?a kiemelt helyen lévő aluljárókat? a metró üzemzárása után a reggeli első járat érkezéséig fizikailag lezárnák”, így ebben az időszakban csak a felszínen tudnának átkelni a gyalogosok az érintett csomópontokon.

Az indoklásban az szerepel, hogy így biztosítható ?a közbiztonság, a köztisztaság, az állagmegóvás?, illetve a ?jogellenes életvitelszerű közterületen tartózkodás megszüntetése?.

Az első ütemben azt a kilenc kiemelt aluljárót zárnák le még idén, ahol a felszínen ?forgalomtechnikai módosítás nélkül? már biztosított a gyalogosközlekedés. Az érintett aluljárókat a lejáratok (lépcsők, rámpák) aljára felszerelt, elektromosan működő rácsokkal zárnák, ezek a következők:

Deák tér aluljáró – 5 kijárat Corvin negyed aluljáró – 10 kijárat Kálvin téri aluljáró – 7 kijárat Új-Buda központ aluljáró – 4 kijárat Móricz Zsigmond téri aluljáró – 11 kijárat Ecseri úti aluljáró – 3 kijárat Váci út ? Csanády u. aluljáró – 4 kijárat Boráros tér 1. – 3 kijárat Lehel tér déli aluljáró – 4 kijárat

Az előterjesztésben a hajléktalanellátás bővítése is szerepel: Újpesten, a korábbi Árpád úti Kórház területén lévő épületben jöhetne létre egy 150 fő ellátásra alkalmas hajléktalanotthon.

Kiemelt kép: MTI Fotó/Szigetváry Zsolt

folytatás

Legkedveltebb hírek
Sebestyén kolléga már korrektül elmagyarázta, hogy miért is érdemes figyelemmel követni az év végi rohanás/ajándékvadászás közepette a darts-világbajnokságot
2018-12-18 17:02:12 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Az MTVA korábban maga ismerte el, hogy az Alkotmányvédelmi Hivatalnak szerepe van az épületek védelmében
2018-12-18 17:01:42 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Nemrég írtuk meg, hogy már az Aquaman bemutatása előtt annak folytatását tervezte James Wan ren
2018-12-18 16:51:44 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Három kutató fontos felfedezést tett, amíg a híres-hírhedt kilencedik bolygót kereste a Naprendszer peremén: felfedezték a valaha észlelt legtávolabbi objektumot a Naprendszeren belül, amelynek a Farout nevet adták
2018-12-18 16:48:58 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Azt már mindenki tudja, hogy Donald Trump nem hisz a globális felmelegedésben és a klímaváltozásban, de úgy tűnik, hogy ezzel nincs egyedül a társaságában, írja az Indy100
2018-12-18 16:46:14 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Az Állami Számvevőszék csaknem száz régi dolgozója kapta meg múlt pénteken Domokos László elnök karácsonyi jókívánsága mellett az elbocsátásáról szóló levelet ? írja a Népszava
2018-12-18 16:29:43 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez