Ez most a legerősebb androidos mobil

| Cikk eltávolítása
Cimkék:

A múlt héten arról találtunk egy remek összeállítást, hogy melyik idei okostelefonnak bírja legtovább az aksija, most pedig az AnTuTu Benchmark teljesítménymérő szoftver legfrissebb adatait vettük szemügyre, hogy az év vége közeledtével láthassuk, hogy 2018-ban melyik androidos telefonok nyújtják a legnagyobb erőt a felhasználóknak – viszont az Apple készülékei ebből a versenyből kimaradtak.

A lenti listában az első tíz helyezett látható, aki pedig kíváncsi a többiekre, annak csak ide kell kattintania. A dobogó legfelső fokán nem meglepő módon az októberben bemutatott Huawei Mate 20 Pro áll, amiben már a kínai vállalat vadonatúj mobilchipje, a Kirin 980 muzsikál, amiről még az ősszel írtunk bővebben. A második helyre az Asus egyik idei csúcskészüléke, a nyáron bemutatott ROG Phone került, ami szintén nem meglepetés, hiszen a tajvani gyártó kifejezetten a játékosoknak építette a mobilt.

íme a 10 legerősebb mobil 2018-ban – Fotó: antutu.com

A harmadik helyre a kínai OnePlus 6 futott be, és a sort egészen a kilencedik helyig kínai gyártók készülékei uralják, a sort csak a Qualcomm Snapdargon 845-tel felszerelt Samsung Galaxy Note9 volt képes megtörni – ugyanakkor érdemes megjegyezni hogy Európában nem ez a modell kapható, hanem az a változat, amiben az Exynos 9810 Octa chip található.

A Huawei Mate 20 Pro ráadásul nem csak ezen a listán szerepel előkelő helyen, hiszen a nemrég készített tesztünkben mi is úgy nyilatkoztunk a kínai mobilról, hogy ennél jobb androidos telefon még nem járt a kezünkben. A készülék ára ugyan borsos, 330 000 forintot kell kicsengetni érte, de ezért a pénzért a felhasználók tényleg egy szép, strapabíró és innovatív csúcstelefont kap.

Huawei Mate 20 Pro: ennél jobb androidos mobil még nem volt a kezünkben Közel egy hónapig nyúztuk az új csúcstelefont, amihez fogható androidos készülék most nem nagyon található a piacon. Birkás Péter korábbi cikkei Folyton ocsmány dolgokat eszik, mások pedig nézikHagyta a Facebook, hogy elárverezzenek egy 16 éves lánytTeljesen lehalt a Facebook Messenger
folytatás

Legkedveltebb hírek
A modell és férje november elején árulták el, hogy második gyereküket várják, néhány héttel később pedig az is kiderült, hogy Medoxnak húga fog születni
2019-12-12 21:49:49 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
A Való Világ 5. szériájának egykori szereplője, VV Veronika sok évnyi csend után, márciusban os
2019-12-12 21:37:07 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Nézd vissza az Újratervezés huszonnegyedik adását!
2019-12-12 21:30:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Megölné Sztojka Ivánt a 10 éve meggyilkolt sztárkézilabdázó, Marian Cozma édesapja, aki szó szerint belebetegedett fia elvesztésébe
2019-12-12 21:21:57 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Jimmy Wales, a Wikipedia internetes lexikon társalapítója új közösségi portált indított
2019-12-12 21:17:52 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Több mint kétmillió amerikainak otthonában nincs vezetékes vize ? adta hírül csütörtökön a Washington Post (WaPo) című amerikai lap
2019-12-12 21:17:22 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez