Habzó szájjal szaladt neki magyar játékosának a román edző

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Habzó szájjal szaladt neki magyar játékosának a román edző

A román másodosztályú bajnokság csütörtöki mérkőzésén a listavezető Petrolul Ploiestihez látogatott az 10. helyezett UTA Arad. 2-2-es döntetlent játszottak a felek, de a lényeg nem is ez, hanem az, hogy a találkozó hosszabbításában, a vendégek magyar származású csatára, János Norbert kecsegtető helyzetben mellé, fölé lőtt.

Nem sokkal később a játékvezető lefújta a mérkőzést. Az aradi edző már a helyzet után majdnem berohant a pályára, de a hármas sípszó után Ionut Popa meg is tette ezt, habzó szájjal futott a játékosa felé ? minden bizonnyal számon kérő szándékkal el akarta kapni János Norbertet. A magából kikelt 65 éves edzőt úgy kellett lefognia a másodedzőnek, és több játékosának, annak ellenére, hogy korántsem volt száz százalékos ziccer maradt ki.

A digisport.ro azt írja, hogy az aradi játékosok azt állítják, a találkozó után Jánost nem engedte be az edző az öltözőbe, azért mert az edző szerint egész meccsen csalta a focit, ezért a keretből is kirakta.

János egy problémás játékos, aki már nem tagja a csapatnak. Úgy éreztem kinyírom… Nehéz nyugodni

? nyilatkozta Ionut Popa a Digi Sportnak.

folytatás

Legkedveltebb hírek
A Hegyi-Karabahért zajló harcokban már több mint 100 halálos áldozatról számoltak be, az áldozatok között civilek is vannak
2020-09-30 20:19:20 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Johnson kompromisszumot kötött a Brexit és a járványügyi lépések kapcsán lázongó torykkal
2020-09-30 20:14:38 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Nagy-Britannia jó úton halad annak a célnak a teljesítése felé, hogy október végéig 500 ezerre emelkedjen a naponta elvégezhető koronavírustesztek száma ? mondta szerdán Boris Johnson brit miniszterelnök (képünkön)
2020-09-30 19:59:11 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Messze van a közmunkások keresete a megélhetés lélektani határától ? a minimálbértől ? is
2020-09-30 19:50:59 | Hozzászólások: 0 | Népszava
A 30 éves önkormányzatiság születésnapján a szabadságra, a szolidaritásra, a közhatalom megosztására figyelmeztetik a ?sarcoló? kormányt
2020-09-30 19:37:58 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Románia üdvözli az Európai Bizottság szerdán bemutatott jogállamisági jelentését, az ebben jelzett hibák kijavítására törekszik, és helyesli, hogy az európai uniós támogatások folyósítását a jogállamisági alapelvek betartásától tegyék függővé ? mondta Klaus Iohannis államfő (képünkön)
2020-09-30 19:30:05 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez