Nem csak fehér, de okos is lehet a karácsony

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Nem csak fehér, de okos is lehet a karácsony

Először még csak a mobilok érkezésekor csodálkoztunk rá arra, hogy egy kütyüvel kapcsolatban is használható az ?okos? jelző, manapság pedig már szinte mindent okosnak hívunk, ami képes a szenzorok segítségével gyűjtött különféle információkat elemezni, valamint internetre csatlakozni. Manapság már érzékelők kerülnek a cipőkbe, tükrökbe, porszívókba, de már okosított hajkefe és fogkefe is létezik.

A különféle okosotthoni eszközök hallatán sem kell megijedni, mert a vélekedésekkel ellenben nem kell vagyonokat költenünk okoseszközökre, hiszen a gyártók sorra rukkolnak elő az elérhetőbb árú darabokkal. A kütyürajongó barátoknak, szeretteinknek akár karácsonyi ajándékként is remek lehet egy-egy ilyen eszköz.

Okoskarkötő, okosóra

A kínai gyártóknak köszönhetően már nem kell súlyos tízezreket áldozni arra, hogy okoskarkötőnk, óránk legyen. A szenzorokkal felszerelt órák a hagyományos időkijelzési feladaton túl számos hasznos funkciót kínálnak: adatokat szolgáltatnak aktivitásunkról (hány lépést tettünk meg, mennyi kalóriát égettünk), milyen lesz a várható időjárás, értesítéseket jelenítenek meg a telefonunkról és a többi. Emellett csinos kiegészítőként is funkcionálhatnak, nőknek és férfiaknak egyaránt találhatunk hozzájuk cserélhető pántokat.

Okosizzók, villanykörték

Frissen összeköltözött pároknak, vagy egyedülállóknak egy új lakásba a hagyományos dekorok helyett ajándékozhatunk okoslámpákat, izzókat. Ezek nem a legbonyolultabb, már rendkívül olcsón is hozzáférhető eszközök, ráadásul a nagyobb bútoráruházakban is megtalálhatók. Jellemzően egy okostelefonos appon keresztül vezérelhetjük, hogy az izzó milyen árnyalatokat, fényeket jelenítsen meg, egyes modellek még arra is képesek, hogy reggeli ébresztésként villózni kezdjenek megadott időpontban.

Robotporszívó

Az idősebb hölgyek, anyukák és mamák számára minden bizonnyal még vonzóbbá válhat a technológia, ha egy robotporszívóval kezdenek el ismerkedni. A kínálat rendkívül tág ezen a területen, és szerencsére már nem csak a drága gépek szippantják fel rendesen a koszt a lakásban. Akár már 20 ezer forinttól kaphatunk takarítórobotot, de a legprofibb funkciókért természetesen mélyebben kell zsebbe nyúlni. A szenzorokkal felszeret robotokat jellemzően okostelefonos appal irányíthatjuk, ahol ellenőrizhetjük a töltöttségi állapotot, és különféle üzemmódokat váltogathatunk.

A lézerrel, szenzorokkal felszerelt robotok térképet is készítenek a lakásról, és kikerülik a tárgyakat.

Típusfüggő, hogy mennyi extra funkciót kapunk, a fejlettebb eszközöknél választható a felmosás, az időzítés, a virtuális távirányítás is, a kamerával felszerelt modellek pedig akár házőrzőként is funkcionálnak.

Okos éjjeli lámpa

20 ezer forint alatt lehet már olyan éjjeli lámpát találni, ami nemcsak remekül néz ki, de számos funkcióval teszi kényelmesebbé a felhasználó életét. Az okos éjjeli lámpák jellemzője, hogy egy okostelefonos appon keresztül részletekbe menően állíthatjuk be a kibocsátott fény melegségét, árnyalatát, a fényerősséget, akár a világ másik szegletéből is. Egyes modelleken válogatott árnyalatokat ?játszik le? a lámpa, de időzíthető is, gyakorlatilag egy modernebb lávalámpa-szerű élményt kapunk, számos hasznos lehetőséggel.

Okosodj, inspirálódj tovább: http://iot.boschblog.hu/

(Kiemelt illusztráció: ThinkStock)

Szponzorált tartalom

A cikk a Bosch Magyarország támogatásával készült.

folytatás

Legkedveltebb hírek
Izraeli kutatók kimutatták, hogy a Földön több százmillió éve keletkezett ősi óceánok vize nem volt melegebb napjaink óceánjainak vízénél
2019-08-23 20:03:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Beáll a sorba az Apple, mármint abban az értelemben, hogy nem fog egyedi anyagot használni idei iPhone-jai kijelzőinél ? állítja egy, az ellátási láncot jól ismerő koreai forrás
2019-08-23 19:03:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
A YouTube videómegosztó portál zárolt 210 olyan csatornát, amelyek célja a hongkongi tüntetések megítélésének befolyásolása volt – írja az MTI a Google közlése alapján
2019-08-23 16:04:08 | Hozzászólások: 0 | FN -tech
A légszennyezettség nemcsak légúti betegségeket okoz és csökkenti a várható élettartamot, egy új tanulmány szerint mentális betegségek, köztük a depresszió és skizofrénia kialakulásával is kapcsolatba hozható
2019-08-23 16:03:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Legutóbb egy matekpélda miatt borítottak asztalt a netezők, most pedig egy állatos videó miatt kerekedett vita
2019-08-23 15:03:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
188 éve, 1831. augusztus 23-án hunyt el Kazinczy Ferenc költő, író, műfordító, irodal
2019-08-23 14:55:00 | Hozzászólások: 0 | Múlt-Kor
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez