Szó szerint majdnem belehalt a szakításba

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Szó szerint majdnem belehalt a szakításba

Tizenhárom évvel az eset után mesélte el Helen Ross, hogy 2006 júliusában csaknem életét vesztette egy szakítás után.

A most 38 éves ír anyuka 2006-ig boldogságban élt élete szerelmével, Andyvel. Hét éve voltak együtt, közös jövőt terveztek (legalábbis Helen), és épp megvásárolták a házukat.

Csakhogy azon a nyáron kiderült: a férfi összejött egyik barátnőjükkel.

Helen összetört, és úgy döntött, a munkába menekül: elvállalt egy fotózást (épp modellként dolgozott) Floridában. Az akkor 26 éves nő megérkezett Orlandóba, és

első munkanapján összeesett.

Kórházba vitték; az orvosok először nem tudták megmondani, mi okozta a váratlan ájulást. Másnap reggel, amikor Helen felébredt, közölték vele, hogy éjszaka szívleállása volt. Mire elkezdték volna az újraélesztését, a nő szíve ismét verni kezdett.

A doktorok egyből azt kérdezték, nem esett-e át valamiféle traumán a közelmúltban. Ekkor derült ki, hogy ez bizony a megszakadt/összetört szív szindróma.

Ami nem más, mint a lelki megrázkódtatás hatására meggyengült szívizom: sokszor ez okozza, hogy idős emberek a párjuk után néhány nappal halnak meg. Egyszerűen nem tudják feldolgozni a másik elvesztését.

Helen fiatalon majdnem belehalt abba, hogy megszakadt a szíve, szerencséjére azóta ez a probléma nem jött elő, és most boldogan él két fiával, Henryvel és Hugóval, sikeres vállalkozó lett, és állítja, hogy többé nem alakulhat ki nála ilyen veszélyes ?függőség?, megtanulta saját maga menedzselni az életét.

I?ve been mega busy recently…. scratch that, I?ve been unusually busier than normal haha!Loving every busy fun filled…

Közzétette: Helen Ross2018. szeptember 16., vasárnap

via Northfoto, fotó: Helen Ross/SWNS.COM

folytatás

Legkedveltebb hírek
Bandi tisztázni szeretné a dolgokat Fellegivel, Roland pedig Garai megölésével bízza meg Bedőt, amivel a férfi bizonyíthatja a maffia iránti hűségét
2019-06-25 03:00:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Ha betegek vagyunk, orvoshoz megyünk. Jönnek a kivizsgálások, a laboratóriumi tesztek, majd me
2019-06-25 00:05:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Akár cirkuszi mutatványnak is megfelelne az a mentés, amit Bendegúz a hintán produkált, ám sajnos a víztől nem tudta megóvni magát
2019-06-24 23:41:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez